Rónavölgyi Endre és Aczél András két futamból eddig kettőt nyert 2024-ben, a Diósgyőr Rallye-n is megszerezték az aranyérmet, emiatt érthető, hogy izgatottan várják a szezon folytatását. Rónavölgyi Endrével beszélgettünk.
Mik voltak a tervek, mik voltak az elképzelések a nyergesújfalui első hely után a miskolci futamon?
Amint mondtam neked, tavaly, év végén, Diósgyőrben csúfos véget ért a versenyünk ráadásul az én hibámból, most pedig úgy éreztem, hogy nem ezek a kedvenc pályáim a környéken. Talán a Sáta volt ez alól az egyetlen kivétel, ezért mérsékelt sikerre számítottam. Szerettünk volna nagyon biztonságosan autózni, de az, hogy célba érjünk az volt a legfontosabb, hiszen bármi jobb egy nullázásnál. Nagyon sok energiát fektettünk a pályabejárásba, és azt gondoljuk, hogy nagyon jól tettük, mert sikerült jó itinert írnunk. Később át is beszéltük, csapaton belül videófelvételt néztünk, tehát azt gondolom, hogy ez lehet majd az alapja a későbbi sikernek, mindamellett, hogy az autó ugyanolyan szuperül viselkedett a pályán, mint Esztergomban.
Hogy alakult a verseny?
A péntek esti rajtceremónia után, amikor szombaton reggel elindultunk az első szakasz felé arra gondoltunk, hogy valószínűleg elsőre még vizesebbek lesznek mindenhol a pályák, ezért egy kicsit lágyítottunk a gátlókon, illetve úgy is gumiztunk, hogy előre 7+-os gumit tettünk fel, hátra pedig W7-et. Egyik sem bizonyult a legjobb döntésnek. Bár megnyertük az első Mályinkát, de nagyon megmelegedett az első gumink. 2,6 Bar-ra is felszökött benne a nyomás. Váratlanul nem ért a dolog, számítottunk erre, vittünk magunkkal sima 7-eseket, és etapon volt is időnk, kicserélni a kerekeket. A tartalék 7-esek mentek előre, az elsők pedig hátra, úgyhogy Sátáig az etapon négy kereket kellett cserélnünk, de megoldottuk. Viszont a gátló továbbra is egy picit puha maradt, azt nem állítottuk vissza. Azt gondoltuk, hogy majd az új „gumitaktika” csak megoldja a kérdéseket. Nem így lett. Sátán gyorsan kiderült, hogy eléggé dobál minket a rossz minőségű aszfalt, főleg a nagy sebességű kanyarokban, emiatt Gyuszó majdnem négy másodpercet adott nekünk Ózdig a rövidke szakaszon. Természetesen el kell ismernünk, hogy nagyon ügyesek, meg gyorsak voltak, ám az eredmény azért mégiscsak meglepő volt a számunkra. Harmadikként jött a Parasznya-Lyukóbánya, az már egy jobb minőségű út volt, és meg tudtuk nyerni, úgyhogy a Sátán kapott 3,8-ból talán 2,8-at visszahoztunk. Ennek köszönhetően jól zártuk az első kört. Egyedül az ijesztett meg kicsit minket, hogy az első Garadna után leállítottam az autót, és nem nagyon akart beindulni. Az önindító meg se mukkant. Aztán hála Istennek a célból lefelé, gurulás közben sikerült életet lehelnünk belé, onnantól nem adódott gondunk. A szervizparkban is minden rendben volt mindaddig, amíg én nem akartam beindítani a kocsit. Picit több gázt adtam a kelleténél indításkor, emiatt nem nagyon indult be a motor, ott is tologatni kellett, és futó percre érkeztünk a szerviznek az időellenőrzőjébe. Felraktunk előre új 7-es gumikat, és vártuk, hogy jobbak lesznek az idők. A gátlókon is keményítettünk, erről Markovics Gyurival egyeztettünk, telefonon. A beszélgetést Neukirchner András folytatta le, közösen hoztak egy jó döntést, nekik köszönhetően a második körben a már a Garadna-Mályinkát sikerült alaposan megnyomnunk, amivel tíz másodperces előnyt gyűjtöttünk a második helyezett előtt. Sátára odaérvén elkezdtem keresni, hogy hol kaptuk korábban a 3,8-at. Úgy gondoltam, hogy a szakasz vége felé lévő gyors kanyarokban, úgyhogy ott próbáltuk odatenni magunkat, és ezzel a taktikával behúztuk azt a gyorsaságit is. Igaz, hogy csak 1,2-vel tudtunk gyorsabbak lenni a Gyuszóéknál, de minden másodperc számított a szoros csatában. Jött a parasztnyi power stage, erre nagyon rákészültünk, de ott egy olyan dolog történt, amit igazából el sem merek nagyon mondani.
Kereshetném a kifogásokat, hogy egész nap sokat álltunk a rajtban, hatból öt gyorsnál várakozni kellett, – ez egyébként igaz – de nem teszem. Több mint tíz perceket álltunk bent a rajtokban, már nagyon fáradt voltam, meleg volt, stb., stb., de nem ez az igazi oka annak, hogy csak az abszolút 13. helyet szereztük meg az utolsó gyorsaságin. Az az igazság, hogy a hidraulikus kéziféknek alul van egy kis kitámasztója, hogy ne guruljon el az autó. Én ezt elfelejtettem kioldani a gyorsasági előtt, emiatt egy picit behúzott kézifékkel mentünk Lyukóbányáig, a power pontoktól emiatt elbúcsúzhattunk, egytől-egyig mindet sikerült elbukni.
Mégis meglett a győzelem, gondolom ennek, illetve a sebtében átvett kupáknak is örültetek.
Amikor odaértünk a céldobogóhoz, akkor mondta Marosréti Ervin, hogy nem lesz díjátadás, mert jön a hatalmas vihar. Nagyon-nagyon elkeseredtem, mert nyilván Esztergomban érthető okok miatt nem tudtunk dobogóra állni pályafutásunk első abszolút győzelme után – a történtek után természetesen nem is ünnepeltünk semmilyen formában – nem örülhettünk az abszolút első helyünknek, de hogy aztán Miskolcon is ilyen balszerencsénk legyen, hogy egy vihar miatt nem tudunk ünnepelni, ez nagyon elszomorított. Aztán végül valahogy megoldották a rendezők, hogy legalább a kupákat át tudtuk venni. Nagyon örültünk a hatalmas serlegeknek, mert azért azt ki kell, hogy emeljem, hogy ekkora serleget én még életemben nem kaptam. Emelem kalapom azok előtt, akik ezt intézték, csodálatos kupákat vehettünk át. Igazából elfújta a szél az ünneplést, de így is nagyon boldogok voltunk.
A Mecsek Rallye-n ott lesztek szűk három hét múlva?
Igen, nevezünk, készülünk rá, hogy ott leszünk. Mi tervezzük a részvételt, ha már ennyire eredményesen kezdődött a 2024-es évünk és vezetjük is a bajnokságot.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor