Egy futam kivételével a teljes Rallye2-es évet kihagyta tavaly Neukirchner András, aki új autóval, új navigátorral, de a tőle megszokott villámgyors tempóval tért vissza Egerben. Arra még ugyan Miskolcig várni kell, hogy ezt a hivatalos stopper mérési adataival is bizonyíthassa, de az előjelek jók, az eredmények biztatóak, András pedig izgatottan várja a borsodi folytatást. Neukirchner Andrással beszélgettünk.

Mivel telt a tavalyi évetek? Csak Miskolcon voltatok ott Rallye2-es versenyen.

Igen, mert igazából csak annyit terveztünk 2017-re. Építkezni akartunk, de szabályváltozások, módosítások, és a többi miatt időben el kellett csúsztatnunk a terveinket. Ezek a változások nem engedik meg azt, amit én szeretnék kivitelezni, úgyhogy jelenleg is ezzel küzdünk a civil életben. 2017-ben, Miskolcon mentünk egyet tavaly a megszokott kocsinkkal, amit aztán Kuncz Dezső bérelt az év hátra lévő részében. Az év második felében kaptunk egy felkérést Szilágyi Tamástól, hogy szedjük ráncba az ő Honda Civic Type R-jét is, és teszteljük néhány futamon, hogy az autó, az idei esztendőre versenyképes állapotban legyen. Ezt a kívánságát a Mecsek Rallye-ra sikerült teljesítenünk, ott indultunk még, és ott is zártuk az évet. Év közben voltunk egy romániai futamon, ahol némi nehézségek árán tudtunk csak célba érni. De megoldottuk, izgalmas volt. Összességében foghíjas és felemás volt a tavalyi esztendőnk.

De most visszatértetek, és teljes évet terveztek egy szép Hondával. Változás történt a jobb1-ben is.

Egerben Pardi Kata olvasta az itineremet, mert Jancza Tamás, aki az állandó navigátorom lesz 2018-ban, a verseny előtt néhány nappal átesett egy térdműtéten, így neki láttam, hogy felkutassak egy helyettest a jobb1-be. Megtapasztalhattam, hogy nem egyszerű az ember helyzete, ha navigátort kell keresnie. Pláne jó navigátort nem könnyű találni, úgyhogy Katával duplán szerencsém volt, hiszen kitűnően, ügyesen, illetve pontosan olvasta az itinert, köszönöm, hogy kisegített Egerben. Ő volt az első női navigátor, akivel autóztam, érdekes volt, meg kellett szoknom, hogy nem egy férfi hangját hallom a sisakomban. 🙂

Ennek ellenére nem indult jól a futamotok…

Igazából annyira nem indult jól, hogy az értékelt része szinte a rajt után azonnal véget is ért. Az első gyorsaságin kicsit túlvállaltam az egyik lassítót, a közepén egészen egyesig vissza kellett kapcsolnom, ezért a kigyorsításnál eltört az egyik féltengely. Egerbocsig elgurultunk így, de onnan a szervizbe kellett mennünk, mert a szervizig hátra lévő három gyorsaságit, egyetlen féltengellyel nem tudtuk volna teljesíteni. A szervizcsapat kettő perc alatt kicserélte a sérült alkatrészt, mi pedig engedélyt kértünk az illetékesektől, hogy a mezőny végére, szuperrallyezva, értékelésen kívül vissza állhassunk. Innentől kezdve hivatalosan mért időnk nem volt, de a saját méréseink alapján elmondhatjuk, hogy az eredmények biztatóak. Ha versenyben maradunk, akkor biztosan még elszántabban tapostam volna a gázt, mint így, és az abszolút értékelés dobogóján, valamint a géposztályunk első helyén végezhettünk volna. Arra igazából így is kitűnő alkalom volt az Eger Rallye, hogy teszteljük ezt az autót, ami másfél héttel korábban került hozzánk. Jól vizsgázott, ütőképes kocsinak tűnik. Majd legközelebb jön az eredmény is.

Hol lesz a legközelebb?

Miskolcon. De lehet, hogy egy másik autóval állunk rajthoz, mert addigra elkészül egy másik kocsink is. A régi autómról van szó, a MUG-001-ről. Már csak a motort kell beszerelnünk és azzal újra harcra kész állapotba kerül a Hondám. Az is lehet, hogy azt kiadjuk bérbe, és növeljük vele a Rallye2 Bajnokság hondásainak a számát. Több érdeklődővel is beszélgettem már a kocsiról. Az tehát biztos, hogy a következő fordulóban is ott leszünk, és nem változik a tervünk, ugyanaz lesz, mint Egerben és a korábbi években. Az élmezőnyben akarunk autózni, és a kategóriánk első helyén kívül az összetett futamgyőzelemért is harcba fogunk szállni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!