Avagy: Pár keserű gondolat az idei „bajnokságunkról” vagy inkább bohócságunkról. Nagy Tomi egri „élménybeszámolóját” olvashatjátok.
A címet nem csak átvitt értelemben értem, tényleg vége az esélyünknek, hogy az idei bajnokságban bármilyen értékelhető helyen végezünk, ebben a szezonban. Eddig nem volt mellettünk a rallye-sok védőszentje. 🙂 Gyakorlatilag minden közbejött, ami közbe jöhetett és minden megtörtént, ami megtörténhetett, szerintem a sokat emlegetett Murphy is csak röhögne már rajtunk… Kezdődött azzal, hogy kb. 1 hónappal a szezon kezdete előtt eladtam a tavalyi autómat, és egy héttel később megvettem az A/6 bajnok kocsit. Tudtuk, hogy nincs túl sok időnk átnézni, mert már csak 3 hét van a rajtig, de bevállaltuk, mert azt gondoltuk, hogy azt a pár versenyzőre szabott állítgatást, amit el kell végezni simán lenyomjuk rutinból. 🙂 Tévedtünk. Nem is lett volna semmi baj, ha Murphy és az Ő idióta törvényei nem szólnak közbe. Sajnos pechemre több fő darab az autón egymás után kezdte feladni a szolgálatot, mi meg cserélgettük őket bőszen, a pech szériánkon röhögve egészen addig, míg az Eger rajtját megelőző kedden, nem kezdünk el valami furcsa csörgést hallani a motorból… ajajjj… Nem volt mit tenni 2 nap volt az indulásig, gyorsan le a hengerfejet, detektálni a hibát. Némi túlórázgatás árán meglett baj, az egyik szelep megnyúlt. Puff neki. Semmi gond cseréjük és gyí, így is tettük, és biztosak voltunk benne, hogy több baj már nem érhet mert ennyi szívás egy szezonra elég. Újfent tévedtünk. Csak később jöttünk rá, hogy az Egerszalóki rajtban hárman ültünk a kocsiban, Balázs, én, és az a sokat emlegetett szemétláda Murphy. 🙂 A szakasz 3. km-énél megadta magát egy újabb szelep, ami a motorunk kvázi megsemmisüléséhez vezetett, némi kékes füst, és hanghatás kíséretében.
Mikor kiszálltunk és rájöttünk mi lehet a probléma, az anyagi kárnál talán csak a vérnyomásom volt magasabb, de a nézőknek, és az elfogyasztott pálinkák számának köszönhetően, őrjöngő idiótából, egy apatikus droidá alakultam át. 🙂 Eger bevégeztetett… egy verseny mínusz. Itt jön újra a képbe murphy (szándékosan kisbetű, hogy ro…..n meg) 🙂 , mert a szükséges alkatrészek beszerzése a tengerentúlról, legalább 4-5 hetet vesz igénybe, még akkor is ha az autó régi csapata segít mindenben – ezúton szeretném nekik megköszönni, segítőkész és korrekt hozzáállásukat a helyzethez – így szabad szemmel is jól látható, hogy Miskolcon sem fogunk tudni rajthoz állni. Miskolc bevégeztetett… két verseny mínusz. Sajnos azt gondolom, hogy egy 6 futamból álló bajnokságban, pláne ha ilyen szoros, nem fér bele 2 verseny mínuszolás, ami az év végi eredményt illeti, de hát ez van ezt kell szeretni… illetve nem, nem kell szeretni, nem is szeretem, csak elfogadom 🙂 és bízom abban, hogy a hátralévő 4 versenyen több szerencsével járunk, immár tét nélkül…