Sokakhoz hasonlóan Nagy Dávid és Nagy János idejéhez is hozzáírtak egy 10-est, a Mediterrán Rallye-n, csak ők nem 10 másodperc büntetést kaptak, hanem 10 percet, és ez eredményezte azt, hogy szombaton, tét nélkül nagyon élvezték az autózást. Nagy Dáviddal beszélgettünk.

A Rally2-ben mindössze egyetlen versenyen vettetek részt az idei évben, mégpedig az Orfű Rallye-n. Merre jártatok azóta és mire készültetek a Mediterrán Rallye-n?

Orfű után hegyi szlalomversenyeken, autókiállításokon, közönségcsalogató rendezvényeken, Lada Show-n vonultunk fel csapatostól. Ezeken a hétvégéken főztünk, ettünk, ittunk, autóztunk, jól éreztük magunkat. Ott voltunk a Mecsek Rallye-n is, utcai gumikkal autóztunk a Just4Fun kategóriában, szuperül sikerült az a futam is, ezután érkeztünk meg a Mediterrán Rallye-ra. Motort cseréltünk a kocsiban,Pflug Zoli a Rally3-ban, P12-es bajnok motorunkat átfaragta és revíziózta, ezt Balatonyi Árpiék szerelték be a helyére. Más fejlesztés nem történt a rajt előtt.

Milyen volt a versenyetek?

A motor remek lett, nekem nagyon tetszett, mi Édesapámmal alaposan felkészültünk. A rendkívüli időjárásra számítottunk, volt eltéve négy darab Hankook esőgumink, ezekkel vágtunk neki a pénteknek. A Mecsek-kapu-Árpádtető szakasz jól sikerült, tetszett, de figyeltünk, mert nem akartunk semmiképpen sem rumliba kerülni. Éreztük, hogy maradt benne, de mégsem szakadt el tőlünk nagyon a Lada Kupa élmezőnye. Ezzel elégedettek voltunk, mert a rajt előtt csak annyit tűztünk ki célként, hogy a Lada Kupában legyünk benne a Top5-ben, lehetőleg minél közelebb a dobogóhoz. A P12-es géposztály és az abszolút értékelés nem volt túlzottan érdekes a számunkra, mert eléggé más technikával kocsizunk, mint az összetett és a kategóriánk eleje, tapasztalatunk is kevesebb van, úgyhogy halmozottan hátrányos a helyzetünk.

Az első szakaszunk tehát jó volt, de egy végrehajtási utasításban elolvastam, hogy hol van megengedett korai érkezés. A navigátorom, Édesapám elmondta, hogy 23-ra kell beérnünk a szervizparkba, a bejárathoz. Mi kb. 10 perccel hamarabb, 13 körül ott voltunk, és nem volt előttünk senki. Na mondom itt van a korai, menjünk befelé, de ő szólt, hogy ne menjünk, inkább várjunk és menjünk 23-ra. Mondtam neki, hogy ne idegeskedjen, van korai érkezés, utána olvastam, nem lesz gond. Bementünk, korai érkezés nem volt, lett gond, és lett 10 perc időbüntetésünk. A parc ferme-nél volt korai érkezés, figyelmetlenül olvastam el a VHU-t. Ekkor elment az egésztől a kedvem, nem is akartam tovább menni, a csapat győzött meg a folytatásról. Úgy akartam, hogy pénteken vásárolok még gumikat, amikkel szombaton ismét jókat fogunk autózni. A bezsebelt 10 perc hátrányban ezekre már nem volt szükség, életbe lépett a rezsicsökkentés nálunk is, utcai gumikkal, de csak folytattuk.

A fiúk érve az volt, hogy érdemben már nem tudunk csatázni, ám gyűjthetjük a kilométereket, hogy jövőre már egy összeszokottabb csapattal, több rutinnal, nagyobb tapasztalattal tudjunk nekivágni a következő esztendőnek, oda tudjunk piszkálni bármelyik bajnokság legelejébe. Ez lenne a cél a későbbiekben. Szombaton tét nélkül fülig érő szájjal haladtunk, nagyon élveztük az autózást az elsőtől az utolsó gyorsaságiig, majdnem hiba és gond nélkül róttuk a kilométereket. Eltört az egyik hátsó lengéscsillapítónk, de nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget. A felúszások rendszeresek voltak, egy komolyabb megforgásunk volt, Árpádtetőn az erdészháznál, több felvétel is készült erről. A megszokott féktávot vettem volna ötödik fokozatban, de valami nem volt kerek, szerencsésen megforogtunk, az árokban is jártunk, így, hogy nem került semmibe, így nagyon tetszett. A célba érkezésnek örültünk, boldogok voltunk, majd a menetlevelünket a legvégén leadtuk.

Folytatás?

Biztosan két versenyről tudok nyilatkozni jelen pillanatban. A Ranga László úton lesz egy hegyi szlalom gálaverseny, november 5-én, ez egy bulifutam lenne nekünk. Aztán pedig november végén a horvátországi Santa Domenika Rallye Show van még beírva a versenynaptárunkba. Ha ezek után marad még bennünk lendület, vagy az anyagi háttér meglesz hozzá, akkor elgondolkodunk majd a Szilveszter Rallye-n.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!