Különösebben nagy terveink nincsenek a versenyre, mivel ez nekünk tényleg csak egy olyan hobbi, amit saját zsebből finanszírozunk, ezért a terveinknek is a lehetőségeink szabnak leginkább határt. A Kronome Ákos-Monostori Gábor páros terveiről Gabi küldött nekünk egy tartalmas E-mail-t.
Az évad során igyekszünk minden jó versenyen elindulni az első osztályban, amit aszfaltos pályákon rendeznek, mivel murva átalakítás nincs az autónkhoz. Korábban kaptunk már ízelítőt abból, hogy milyen is az, amikor egész évben megyünk és minden murva verseny után újjá kellett építeni a Zsigulinkat, és ez alól a kivétel talán csak a szombathelyi verseny volt. De ezért az egy futamért nem ruházunk be murvás szettre, inkább megyünk az árából egy-két aszfaltos versenyt. A Mecsek Rallye-t – ami személy szerint a kedvenc helyszínem és Ákosnak is a kedvence szerintem- mindig nagy örömmel tesszük a „naptárunkba”. Bár most ez nem egy OB 1-es futam, mégis, akár egy gyorsasági erejéig is szívesen elutazunk Pécsre. Tavaly például szerepeltünk az Árpádtető kupán is, most pedig a Rallye2 M csoportjában növeljük majd tovább a mecseki pályákon gyűjtött versenykilométereink számát. Van azonban még egy nem titkolt fontos indokunk is, amiért a 44. Mecsek Rallye-n elindulunk: a szeptemberi IRC futamra kiváló felkészülési lehetőség ez a megmérettetés és nem utolsó sorban talán egy nem megszokott színvonalú sok gyorsasági km-es verseny vár ránk. Az autónk felkészítését saját műhelyben mi végezzük, és igyekszünk minél jobban kivédeni a „technika ördögét” amit persze nem lehet 100%-os módon száműzni, de megteszünk mindent, ami tőlünk telik, hogy messzire kergessük magunktól a nem kívánatos problémákat. A motor már két éve megy kisebb „műtétekkel” és most ez is marad az autóban erre a futamra. A felújítása várhatóan az IRC futamra lesz majd meg, néhány plusz lóerővel, persze csak ha az alkatrészek is megérkeznek időben. Azt sajnáljuk, hogy teljesen kihalt az „egynégyes”kategória és emiatt mindig 1600-ban kell csatáznunk. De valahol ez is motivál, mindig jólesik, ha sikerül néhány ellenfelet magunk mögé utasítani, bár az R2 autók megjelenésével ez egyre valószínűtlenebbnek vállalkozásnak tűnik. Nem is a 20-30 lóerős hátrányunk az, ami elszomorít, hanem az autónk súlya, ami a kategóriájához képest nagyon nehéz, egész pontosan 1060 kg. A lóerők hiányát – na és a plusz súlyt- ezúttal is megpróbáljuk majd bátorsággal pótolni és igyekszünk egy jót autózni. Az eredmény, mivel nem egész évben megyünk nekünk másodlagos szempont, de ha jól érezzük magunkat az eredmény általában már jön magától is. Az előzetesünket egy közhelynek számító mondattal zárom: szeretnénk célba érni a többit pedig majd meglátjuk hogy sikerül!