Molnár Ferenc és Kása Ferenc azt gondolta az Orfű Rallye előtt, hogy az 5-ös géposztályban jobb esélyeik lehetnek, mint a 6-osban. Ez nem kizárt, de legnagyobb örömükre sikerült a saját elméletüket megcáfolni rögtön az évadnyitó, mecseki futamon. Molnár Ferenccel beszélgettünk.

Milyen tervekkel jöttetek az Orfű Rallye-ra?

Azt találtuk ki Ferivel, hogy miután a mi autónk a 6-os géposztályban már nem a legacélosabb, felnevezünk vele az 5-ös géposztályba, mert ott úgy éreztük, hogy több esélyünk lehet a végelszámolásnál. A 6-os géposztályban sok a gyári építésű R2-es versenyautó, azok ellen nekünk nem sok esélyünk van, de számunkra a 2WD kupa volt a legfontosabb. Én most is úgy gondolom, hogy mehettünk volna az 5-ös kategóriában, sőt minden további nélkül engedtek is volna minket, csak több helyről azt mondták, hogy amennyiben az 5-ös kategóriában elrajtolunk, akkor hiába megfelelő az autónk a 2WD kupába, mégsem fognak ott értékelni minket. Emiatt nem volt más választásunk, az eredeti géposztályunkba indultunk végül.

A 2WD kupában sikerült serleget szereznetek, és a 6-os kategóriában sem vallottatok szégyent. Milyen volt nektek az Orfű Rallye?

Kitűnő! Mindig ilyen versenyeken szeretnénk részt venni. Már önmagában attól is jó kedvünk volt, hogy végre versenyezhettünk. A pályák szenzációsak voltak, az időjárás kegyes volt hozzánk, a szervezés remek volt, rövid etapokon kellett autózunk, nem kellett nagyvárosokban autózgatni fel-le, úgyhogy nekünk nagyon tetszett az orfűi hétvégénk. Az egész verseny nem került túl sok energiánkba, minden kézre állt. Egyedül az nem tetszett, hogy korán kellett kelnünk, de ez legyen a legnagyobb problémánk, idővel belerázódtunk a ritmusba. Reggel a legpuhább gumikat raktuk fel és ez jó döntésnek bizonyult. Dél körül kezdtünk gondolkodni azon, hogy talán már egy kicsit keményebbekre lenne szükség, de végül fent hagytuk a lágyakat.

Ez nem is lett baj, szinte sehol nem éreztük a hátrányát hiszen újra beborult az ég és egyszer-egyszer még az eső is szemerkélt. Inkább tempósak voltak a pályák, kevés volt a csiki-csuki. Ahol lehetett ott siettünk, úgy nyomtuk neki a gázt, hogy majdnem kilyukadt a padlólemez, ám a sok emelkedős részen kijött az erőkülönbség a mi kis autónk, valamint az erős Honda Type-R-ek között. Technikai hiba, kicsúszás nem hátráltatott minket, egy-két kisebb megcsúszásunk volt a nap folyamán, de azokat teljesen kordában lehet tartani. A rajt előtt alaposan összeraktam az autót, mert úgy vagyok vele, hogy itthon kell szerelni, nem pedig a szervizparkban, ez pedig ezúttal is célravezető hozzáállásnak bizonyult. A 2WD kupában a harmadik helyen zártunk és annak nagyon örültem, egyszerűen fergetegesnek tartom, hogy a 6-os kategóriában a negyedik helyen értünk célba. Ezzel a húszéves Hondával szerintem ez egy kiváló eredmény.

Gondolom, hogy ezután ki nem hagynátok az Ózd-Eger Rallye-t…

Szó sem lehet róla! Mindenképpen megyünk, és addigra újra alaposan felkészítem az autónkat. Nem kérdés, hogy ott van a helyünk a következő futam rajtjánál is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!