DSC_04322Az egyik szeme sírt, a másik nevetett a P12-es csoportban Bodogán Ferinek és Molnár Tominak, hiszen rengeteg technikai gondja ellenére a ladás páros Pécsett még mindig csatában volt az év végi ezüstéremért. Azonban a szerencse ekkor is elpártolt mellőlük, így Baranya Kupán megszerzett győzelmük és abszolútban elért legjobb idejük ellenére a géposztály negyedik helyén zárták az évet. Tomiék viszont nem tétlenkednek, javítják, kalapálják a sporteszközt és bár még pontosan nem tudják, hogy mire, de arra gőzerővel készülnek. A terv a Rallye2, a részletekről pedig beszéljen inkább Molnár Tomi.

Rallye2.hu: Milyen munkákat végeztetek el az autón a 2015-ös idény előtt és milyen tervekkel vágtatok neki az évnek?

Molnár Tamás: Szétszedtük az autót és megpróbáltunk mindent kicserélni rajta, ami már megérett a cserére, vagy ha erre nem volt módunk, akkor legalább felújítottuk benne, amit tudtunk. Szerettünk volna egy viszonylag problémamentes, ill. jó versenyekkel és eredményekkel tarkított évet futni. Az volt a legfőbb tervünk, hogy jól érezzük magunkat, de persze azért titkon a győzelem, vagy legalább a dobogó lebegett előttünk, mint kitűzött cél. ☺

DSC_02363

Rallye2.hu: Hogyan alakultak azok a Rallye2-es versenyek, amiken elindultatok?

Molnár Tamás: Kár, hogy az idei évben inkább több verseny volt kalandos, mint sikeres. De sajnos ez benne van a pakliban. Elsőként jött az Eger Rallye, ahol mindjárt kigyulladt az autónk és előkerült még a poroltó is! Majd következett a miskolci futam, ahol az elején átugratattunk egy lassítón, majd sokat harcoltunk a technikával, de a végén sikerült azért bejönnünk a második helyen. Következett Szombathely és az Iseum Rallye, ahol 5. teligáznál egy lassító előtti bukkanó szétütötte a futóművünket és elment a fék is! Szerencsére nem lett nagy bukfenc a vége, de azért elég izgalmas volt! ☺ Fehérváron felrobbant a motorunk, ami mondjuk inkább tragédia volt, mint kaland, így aztán a veszprémi versenyünknek is lőttek. A Baranya Kupa – mindezek után furcsa ezt kimondani- viszonylag kalandmentes volt, ha leszámítjuk azt, hogy azért volt olyan, amikor félig keresztben csúsztunk a szalagkorlát felé, de a végén azért mégis kiadta. Aztán az egyik gyors előtt eltört a lengéscsillapítónk és töltésgondokkal is küszködtünk a nap folyamán, de ettől függetlenül ez volt a legeredményesebb versenyünk, ahol sikerült megnyerni a kategóriánkat és az abszolútban is a dobogó harmadik fokára állhattunk. Volt olyan szakasz, ahol abszolút első időt autóztunk és végre élvezni is tudtuk a versenyzést. ☺ Kassán óriási küzdelmet folytattunk az úton maradásért, ami néhol egyáltalán nem volt könnyű feladat, a végén pedig dupla defekt nehezítette meg az életünket, ráadásul ugyanazon a gyorson belül! Az évad zárásaként a Mecsek Rallye és egy hatalmas csata várt ránk a P12-es géposztály év végi második helyéért Szabó Norbiékkal és Vizelli Karcsiákkal. Itt az első gyorsaságin majdnem beestünk, aztán az utolsó szakaszon nekünk jött egy szalagkorlát! ☺ Talán ezek voltak a legnagyobb kalandok, amint láthatjátok azért volt esemény bőven!

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_347

Rallye2.hu: Amint fölsoroltad és láthattuk az év során többször is kiestetek. Székesfehérváron még második nekifutásra sem sikerült célba érnetek. Miben látod ezeknek az okát és mit tudtok tenni azért, hogy 2016-ban ne legyenek hasonló gondjaitok?

Molnár Tamás: Igen sajnos többször hátráltattak minket hibák. Fehérváron visszaálltunk szuper rallyzni majd felrobbant a motorunk, ami már tényleg nagyon nem hiányzott. Az ok legtöbbször műszaki hibára vezethető vissza, ami ellen sajnos nem tudunk mit tenni. Talán az segíthetne, ha sűrűbben tudnánk lecserélni a kopó alkatrészeket és még több idő jutna az autó felkészítésére a versenyek előtt. Ezen folyamatosan próbálunk változtatni és jövőre megpróbáljuk még alaposabban átnézni illetve felkészíteni a kocsit. Fontos, mert azt látjuk, hogy sajnos még az apróbb dolgok és meghibásodások is nagyon hátráltatni és befolyásolni tudták a versenyzésünket.  Ahogy mondani szokták a sok okosságot: a rutint az évek adják, valamint mindig a hibákból tanul az ember meg ilyesmi… ☺

Székesfehérvár-Rallye-2015.06.14-Rallye2-Salánki-Gábor_031

Rallye2.hu: Sokáig versenyben voltatok a P12 csoport év végi második helyéért. Mennyire fájt az neked, hogy Pécsett az utolsó pillanatban kellett lemondanotok erről a pozícióról? Elégedettek vagytok az éves teljesítményetekkel?

Molnár Tamás: Nyilván nem mondhatom azt, hogy nem fájt, mert hazudnék, de leginkább az bántott, hogy kiestünk a versenyből és összetörtük az autót. A verseny vége mindig a célban van, ahogy mondani szokták és ez is egy nagy igazság. Elég egy apró kihagyás vagy figyelmetlenség és az egész verseny, vagy akár az egész éves helyezés is elúszhat rajta. Az éves teljesítményünkkel nem vagyunk elégedettek, mert sokkal jobbat szerettünk volna nyújtani, de sajnos most ez így sikerült a technika ördöge sokszor kibabrált velünk. Amikor tudtunk versenyezni akkor azért sikerült jó eredményeket vagy legalább jó részidőket felmutatni a kategóriánkban vagy akár az abszolútban is. Ez egy pici vigasz, de ennél több kell az elégedettséghez! ☺

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_00391

Rallye2.hu: Mi volt az év csúcsa és a legnagyobb kudarca?

Molnár Tamás: Az év legnagyobb kudarca, hogy nem tudtunk igazán jókat versenyezni és a mélypont talán a motor felrobbanása, majd a Pécsett az év végi kiesés volt. A csúcs pedig talán a Baranya Kupán elért győzelmünk, valamint az, hogy Komlón abszolútban is tudtunk gyorsaságit nyerni! ☺

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_0187

Rallye2.hu: Murván mikor láthatunk titeket?

Molnár Tamás: Reményeink szerint Szombathelyen és Veszprémben is. Szeretjük ezeket a versenyeket bár nagyon autó gyilkos tud lenni, de az is igaz, hogy az élmény megfizethetetlen és kárpótol érte! ☺

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_349

Rallye2.hu: A Mikulás, vagy a Szilveszter Rallye-n mentetek, voltatok e?

Molnár Tamás: A Szilveszter Rallye-n indult Feri közösen, Jobbágy Peti barátommal. Igazi buliverseny volt, amin nagyon jól érezték magukat a fiúk. Közösen, felváltva vezettek és navigáltak, úgyhogy ez tényleg inkább a buliról szólt! Elmondták, hogy nagyon nagy élmény volt a rengeteg nézőt látni és úgy versenyezni, hogy nagyon jó szilveszteri bulihangulat van az autóban és kívül is! Az már csak a hab volt a tortán, hogy először ülhetett és próbálhatott ki Feri élesben egy VFTS-t végre! ☺

Mecsek-Rallye-2015-Salánki-Gábor_039

Rallye2.hu: Mit terveztek 2016-ra? Amikor legutóbb beszéltem Bodogán Ferivel, akkor elég sötéten látta a jövőt. Remélem azóta némileg javult az idei évbe vetett hitetek…

Molnár Tamás: Még korai lenne bármit is mondani, de az azért biztos, hogy valahol versenyezni fogunk. Továbbra is a Rallye2-es bajnokságban szeretnénk részt venni, de ez azért nem olyan könnyű, úgyhogy lehet, hogy idén nem lesz teljes a szezon és csak bizonyos versenyeken fogunk tudni indulni. Egyelőre azon dolgozunk, hogy minden versenyen ott tudjunk lenni a rajtban! ☺

Baranya-Kupa-2015-Rallye2-Salánki-Gábor_015

Köszönjük mindenkinek. aki segített, hogy versenyezhessünk! Rendező, támogató, csapattag, családtag, mindenki! Gratulálunk a többieknek és köszönjük a nézőknek a sok szurkolást és várjuk őket jövőre is!

Salánki Gábor

Gyertek és csatlakozzatok a csapatunkhoz! https://www.facebook.com/BodoganMotorSport/?ref=hl

Köszönjük a segítséget a szervizcsapatnak (Köszi fiúk, Laci, Zoli, Csabi, Balázs,) és a támogatóinknak:

Ventil Épületgépészeti Kft. ventil-team.hu; Business Solutions Hungary Kft; IT-PNG System Kft.; Agrihő Energia Kft.; Ivanics Kft. Corpus Bútor; Balogh Autóház; Szitár-Net

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!