Mészáros Zsolt és Egerszegi Dávid nem lepődött meg azon, hogy Salgótarjánban igen változatos körülmények között kellett terelgetniük a Peugeot 208 R2-jüket, a saras pálya mégis becsapta a fiúkat. A váratlan kaland viszont egyáltalán nem szegte kedvüket, egy pillanatig sem tétováztak, igyekeztek ledolgozni a begyűjtött hátrányt és végül sikeresen átgurulhattak az évad első versenyének a céldobogóján. Mészáros Zsolttal beszélgettünk.

Sikerült tesztelnetek, vagy versenyeznetek valahol a Salgó Rallye előtt?

Igen, többször is. Teszteltünk Kisvaszaron és Bakonyán, a Rally3 Bajnokság futamain. Azt gondolom, hogy a felkészülésünk jól sikerült, alaposan be tudtuk állítani a kocsinkat, amit a PSZA Motorsport csapata remekül felkészített.

Salgótarjánban hogyan alakult a hétvégétek?

Sokakhoz hasonlóan az időjárás minket is megtréfált, bár titkon számítottunk erre, hiszen az időjósok azt vetítették előre, hogy jelentős mennyiségű esőre kell készülnünk egész hétvégén. Amikor lehetett menni, ha nem volt semmilyen zavaró tényező a pályákon, akkor egészen jó időket futottunk. A második körben, Kazáron rendben elrajtoltunk, de nem tudtuk a szakaszt versenytempóban letolni, mert egy balos kanyar előtti féktávon, amikor ötödikben lobogtunk szaladt velünk szembe valaki, egy SOS táblával.

Felborult az éppen előttünk rajtoló versenyzőpáros, Ifj. Fogarasi Attiláék. Mi a szabályoknak megfelelően megálltunk, de a pilóta már kint állt a kocsi mellett és integetett, hogy menjünk, menjünk, menjünk gyorsan tovább, nincs semmi bajuk. Abszolút kiestünk a ritmusból, de ennek ellenére is sikerült jó időt autóznunk. A 26 kilométeres pályán megpróbáltuk behozni a Kazáron elvesztett időnket, de egy jobb3-as kanyar előtt, féktávon beestünk, felcsúsztunk a sáros partoldalra, ahol meg kellett várnunk, amíg a többi versenyzőtársunk elhalad mellettünk, csak ezután tudtak kiszabadítani minket a szorult helyzetünkből.

Ezután már minden rendben zajlott, szerintem a bent maradt időt is behoztuk. Mátrakeresztesen, zárásként egy kategória második időt autóztunk, amivel a 6-os géposztály ötödik helyére sikerült visszaküzdenünk magunkat, most ennyi volt a hétvégénkben. A Peugeot 208R2-nk nagyon jól bírta a strapát, bár kétségtelenül megviselte a körgyorsasági. Lógott rajta minden, de műszakilag az utolsó percig stabil volt. Nekünk egy tanulságos évkezdet volt a Salgó Rallye. Látjuk, hogy jó az irány, amerre elindultunk és ezt megpróbáljuk majd Miskolcon is követni.

Miskolcon kívül mi szerepel még a versenynaptáratokban?

A murvás Mikulás Rallye kivételével az összes aszfaltos, Rally2-es futam, amit a jelenlegi helyzetben megtarthatnak majd a rendezők.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!