Lőrik Lászlónak és Kórós Lászlónak minden új volt a Mecsek Rallye-n, ifjú párosról van szó, első, közös Rallye2-es versenyüket futották, úgy, hogy a pilóta már több mint egy éve nem versenyzett. Erről a nem egyszerű történetről beszélgettünk Lőrik Lászlóval.  

Idén először láthattunk a Rallye2 Bajnokságban téged és az új navigátorodat, Kórós Lacit. Bevallom, hogy fejből azt sem tudom, hogy hol mentetek utoljára.

2025-ben, a Diósgyőr Rallye-n ültem utoljára a versenyautóban, kimaradt több mint egy év. 

Mit vártatok a hétvégétől, a Mecsek Rallye-tól? 

Navigátort váltottam, és próbáltuk az autót teljes mértékben felkészíteni. Ez úgy néz ki, hogy ez a projekt elhasalt, mert egy új alkatrész megadta magát. Szerettünk volna célba érni, és amennyire csak lehet jól szerepelni Pécs környékén. Teszteltük az autót, magunkat miközben próbáltunk összeszokni. Mind a három pálya új volt nekünk. Két éve mentem a Mecsekben, de akkor nem ezek a szakaszok voltak, úgyhogy a nulláról, videókkal kezdtük az ismerkedést. 

@rallye2.hu

Lőrik László-Kórós László Mecsek Rallye 2026 Rallye2 Gy1 Szentkút-Orfű Rallye2 ORB2 Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Mi akadályozta meg a célba érkezést?

Eltört a lengőkarban a felfogató csavar és megszorult a tengely. Ezt az utolsó szervizben a fiúk észrevették, aztán úgy döntöttünk, hogy inkább kiállunk, nem kockáztatunk. Meg tudták csinálni a srácok, ezt nagyon köszönjük nekik, de így volt a biztonságos, mert nagyon meg volt szorulva a tengely és az új csavarok is. Nagyon köszönjük a szervizcsapatnak az áldozatos munkát, mert ők tényleg vért, izzadva mindent megtettek, hogy tovább mehessünk, de nem tudtunk sajnos. 

 

Hogy sikerült a tesztverseny? Milyen volt nektek, amíg mentetek? 

Amíg mentünk, az nekünk nagyon tetszett. Lacival úgy néz ki, hogy jól muzsikálunk együtt, szerintem jó lesz közösen dolgoznunk. 6 gyorsaságit tudtunk teljesíteni, ezekben egy ilyen hosszú kihagyás után és a körülményeket figyelembe véve nyilván rengeteg maradt benne, ezt látjuk a belsők alapján is, ahogy azokat nézegetjük. Nem kérdés, hogy nagyon elszoktam az autótól az elmúlt több, mint egy évben. Majd összekovácsolódunk megint, aztán ennyi. Egy féktávot néztünk be a szűkön, az alsómocsoládi erdészeti úton. Volt ott egy bal3-as kanyar előtt, egy sima jobb bukkan, aztán a bukkant egy kicsit jobban áttoltam, mint kellett volna, aztán azzal a lendülettel berepültünk a féktávba. Hál’ Istennek megállt az autó, megúsztuk, mindössze ennyi kaland volt csak a hat szakaszon.

Hol láthatunk benneteket legközelebb? 

A Ladaracing Fesztiválon is ott leszünk június 27-28-án, Visontán, az ORB2-ben pedig a  Diósgyőr Rallye-ra készülünk.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!