Lakatos Tamás a Diósgyőr Rallye-n állt legutóbb rajthoz az ORB2-ben, csak nem idén április elején, hanem 2023 szeptemberének a végén, akkor viszont pályafutása legszebb eredményének örülhetetett. A Mecsek Rallye-n Horváth Gáborral tér vissza az ORB2 mezőnyébe. Lakatos Tamással beszélgettünk.
Csaknem másfél év telt el azóta, hogy legutóbb a Rallye2 Bajnokság nevezési listáján találkozhattunk a neveddel. Mi történt veled azóta?
Különösebb dolgok nem történtek, de sok mindent rendeznem kellett magam körül. Marics Krisztával elváltak az útjaink, voltak dolgok, amiket át kellett beszélnünk és azt gondoltam, hogy úgy a tisztességes a részemről, ha ez idő alatt nem versenyzek. Emiatt hagytam ki a teljes, 2024-es ORB2-es szezont. Az autót megpróbáltuk eladni, de nem tudtuk értékesíteni. A helyzet mára megoldódni látszik, így elérkezettnek érzem az időt arra, hogy visszatérjek a versenypályákra. A korábbi navigátorom Horváth Gábor piszkálta fel bennem a tüzet és ő beszélt rá arra, hogy tartsuk meg a Peugeot 208R2-t és menjünk újra együtt. Átértékeltük a helyzetünket, úgy láttuk, hogy van értelme dolgozni és foglalkozni az autóval, úgyhogy nekiláttunk a munkának. Átnéztük, szervízeltük és felújítottuk, amit kellett majd elhatároztuk, hogy nevezünk a hazai versenyünkre, a Mecsek Rallye-ra. Lehet nem ez lesz idén az egyetlen futamunk, mi nem zárkózunk el a folytatástól sem. Az utolsó éles futamon nagyon jól szerepeltünk, még 2023-ban, a Diósgyőr Rallye-n. Akkor nagyon jó eredménnyel zártuk a versenyt, mert Miskolcon megnyertük az abszolút értékelést, a bajnokságban pedig az megszereztük az év végén összetett harmadik helyét.

Egyáltalán nem versenyeztél azóta?
A másfél év kihagyás bizony nem kevés, ezt érzem is. Mindössze egy Mecsek Rallye teszten mentem és volt még egy kisebb tesztfutamunk. Ezen kívül a múlt hétig semmi, akkor már a Mecsek Rallye-ra való felkészülés jegyében a Bakonya Rallye-n álltunk rajthoz, természetesen szigorúan tesztjelleggel. A bakonyai eredményeink elég biztatóak, a kategóriánkban másodikak lettünk, az összetettben pedig negyedikek, úgy, hogy nem vettünk új abroncsokat, hanem a garázsban lévő 2022-es gyártású gumik voltak fölszerelve az autónkra.

Van valamilyen elvárás magatokkal szemben a Mecsek Rallye-n?
Néztük a nevezési listát, látjuk, hogy nívós a mezőny, jönnek a fiatalok, jönnek a bajnoki címvédők, Baksai Laciék, meglátjuk, hogy mire leszünk elegek a végelszámolásnál. Nincs rajtunk semmilyen eredménykényszer, nem is tudom, hogy mit várhatnánk el magunktól egy ilyen jó erős mezőnyben, ekkora szünet után? Mindössze annyira vágyunk, hogy felhőtlenül élvezzük az autózást. Reméljük, hogy egy igazán jóízűt autózunk, jól érezzük magunkat és akkor ezzel remélhetőleg valami remek eredmény is párosul majd.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor
