Szabó Zoltán és Kuli József a Diósgyőr Rallye-n szerzett ezüstérme után a Mecsek Rallye-n szeretné átvenni a vezetést a bajnokságban, a P13-as géposztályban. Szabó Zoltánnal beszélgettünk.
A P13-as kategóriában ti álltok a legjobban azok közül, akik részt vesznek a Mecsek Rallye-n, a rajt előtt a második vagytok a géposztály értékelésében. Milyen tervekkel jöttök Pécsre? Jártatok-e már a Mecsekben?
Voltunk már egyszer a Mediterrán Rallye-n, ami inkább volt Monszun Rallye, mint Mediterrán a rengeteg eső miatt. Teljesítettük a futamot, intermedia gumikkal mentünk, megnyertük akkor a P13-as kategóriát, úgyhogy az számunkra jó verseny volt.
Most is megpróbálunk majd a dobogón végezni, jól szerepelni, nekünk ez lesz a célunk ezúttal a Mecsek Rallye-n. Nyolcan vagyunk a kategóriánkban, a pályák nem túlzottan ismerősek, inkább úgy fogalmazok, hogy akad olyan részük, – nem sok – amin már jártunk, nem lesz könnyű a dolgunk. De ha sikerülne jó helyen abszolválni a versenytávot és sok pontot szerzünk, azzal áttehetnénk a vezetést a bajnoki ponttáblázaton. Ez lenne a tervünk.
Az autó rendben van? Felkészítettétek?
Az autót tegnap, azaz a verseny előtti héten, pénteken próbáltuk ki utoljára, minden jól és megfelelően működik rajta, úgyhogy nyugodtan várhatjuk, hogy szerdán felkerekedjünk és nekivágjuk a Pécsig tartó csöppet sem rövid útnak.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor