A Közgyűlés előtt beszélgettünk a rallye szakág Vezetőjével, Pénzes Zsolttal, hogy mire is számíthatunk a 2013-as évben. Külön kitértünk természetesen a Rallye2-t érintő változásokra is.
Rallye2.hu: Olvastuk az RVSZ-nek a tervezetét, és arra lennénk kíváncsiak, hogy van e ebben valami változás illetve, hogy hogyan áll az RVSZ jelen pillanatban?
Pénzes Zsolt: Az RVSZ jelen állás szerint le van adva az Intéző Bizottság Vezetőjének, a sportszakmai alelnök Úrnak, de nincs jóváhagyva, erre várunk jelenleg. Bízunk benne, hogy ha most túl leszünk a Közgyűlésen és az elnökségi választáson, akkor ez a jóváhagyás relatív gyorsan meg fog történni.
Rallye2.hu: Egész évben alacsony volt a létszám, főleg a Rallye2-ben. Mi a helyzet a Rallye2-vel, milyen változás várható az elvileg az utánpótlást jelentő bajnokságban?
Pénzes Zsolt: Ami a Rallye2-es változásokat illeti: a nevezési díj nem változik, 2012 után 2013-ban is 43500 Forint lesz. A versenyek péntek reggeltől vasárnap estig kell, hogy tartsanak, amibe bele kell hogy férjen A-Z-ig minden. A pályabejárás, az átvételek, maga a verseny és minden egyéb, ami egy rallye-hoz kell. Két új kupasorozat kerül kiírásra: a Lada Kupa eddig is létezett, de 1600 cm3 alatti volt ez a Lada Kupa. Ez marad úgy, ahogy volt. Emellé most egy 1600 cm3 feletti Lada Kupát is indítunk. A két ladás sorozat mellé egy BMW Kupát is tervezünk, ami először kerül kiírásra és 2900 cm3 alatt illetve 2900 cm3 felett lesznek értékelve az ebben résztvevő versenyzők. Ezekben minden valaha BMW alkatrészekből gyártott és jelenleg is abból álló BMW-vel lehetne indulni. Szintén újdonság, hogy idén először a Rallye2 a Rallye1-el együtt fog menni, ennek a pontos kialakítása még folyamatban van. Természetesen a mezőny végén – mint ahogy ez a versenyzők kérése is volt- majd ahogy elérik a megfelelő számú kilométert akkor számukra véget ér a verseny. A gyorsaságik össztávja nem változik, 80 és 100 kilométer között lesz. További újdonság, hogy minden autóban lesz GPS, amit nem kell megvásárolni, hanem a versenyzőknek bérelni kell az adott versenyre, saját költségen. Illetve gondolkozunk azon, hogy a tréningen – a pályabejáráson- is bevezetésre kerül a GPS. Vagy sorsolás útján, vagy minden versenyzőnek. Ezen még dolgozunk. De mindenképpen szeretnénk azügyben előre lépni, hogy a pályabejárásokon se legyen száguldozás vagy szabálytalanságok. A pályabejárással kapcsolatos még, hogy visszaállítottuk azt a régi szabályt, hogy a versenykiírás megjelenését követően tiltott pályabejárásnak minősül minden olyan kirándulás, vagy bármilyen cselekmény, ami a gyorsasági szakaszok útvonalát érinti. Legyen az közút, erdőgazdasági, vagy bármilyen egyéb terület. Az is fontos még, hogy 2013-ban is megfelelőek a lejárt homológ felszerelések a Rallye2-ben. Csak a garbónak a jéger alsónak, a maszknak és a zokninak kell homológnak lennie. A többi védőruházatból minimum a lejárt homológot fogadjuk el. Autóba beépített tűzoltókészülék nem kell, csak egy kézi készülék szükséges. Az még terveink közt szerepel, ha meg tudnánk egyezni egy gumis céggel, akkor egy gumis kupasorozatot is indítanánk, de ez csak egy terv, egy lehetőség, ezért is fogalmazták így az RVSZ-ban, hogy a BMW és Lada kupáknak esetlegesen egyforma gumikkal kell majd mennie, de ebbe nagyon korai belemenni.
Rallye2.hu: Milyen változások érinthetik az Rallye1 mezőnyét?
Pénzes Zsolt: A WRC vagy homológ A/8-as autók újra megnyerhetik az abszolút magyar bajnokságot, illetve a Super Rallye kapcsán lesz még változás. Eddig úgy volt, hogy az első nap végén, az első autó beállását követően még 90 perce volt megérkeznie a kiesett versenyzőnek, ha másnap Super Rallye-val vissza kívánt állni a versenybe. Ezt módosítottuk úgy, hogy másnap reggel egy órával a rajt előtt kell jelentkezni a parc ferme bejáratánál, és minden bajnoki pontjának a felét megkapja a versenyző ha célba ér a verseny végén. Ez azért fontos, mert ezzel is ösztönözni akarjuk a versenyzőket, hogy vissza álljanak a versenybe, és erre a tavalyi szabály miatt csak szerencsés helyzetben volt eddig lehetőség. A kiesett gyorsaságikért a kategória leggyorsabb versenyző idejét plusz 5 percet kapnak majd a Super Rallye-zók. A kihagyott IE-kért is lesz plusz idő, hogy ne lehessen ezzel sem játszani, de vissza lehet majd állni és akár még pontokat is lehet majd szerezni. A kétkerékmeghajtású kupa megmarad, amiben minden kétkerékmeghajtású autóval versenyző páros részt vesz. De lett egy másik kétkerékmeghajtású kupa is, azok részére, akiknek H kapcsolásos váltója van, szekvenciális váltóval nem lehet benne részt venni. Ezzel a régebbi típusokkal, nem a legmodernebb technikával versenyző embereket akarnánk ösztökélni, legyen esélyük versenyezni. Minden osztályra vonatkozik viszont, hogy az első szélvédő csík az az RSB kötelező reklámfelülete, amit nem lehet sem megvásárolni, sem visszautasítani. Tehát a dekorációk elkészítésénél tessenek erre figyelni!
Rallye2.hu: ATB-s tisztségviselők terén mire számíthatunk?
Pénzes Zsolt: Szeretnénk az ATB megítélésén javítani, de erről bővebben csak az elnökségi ülés után beszélhetek. Azt tisztán kell látni, hogy ha azt szeretnénk, hogy legyenek indulók, ahhoz kell minden félnek a segítsége, hogy ez meg is valósulhasson.
Rallye2.hu: Az RTE az ORB-s mezőnyhöz kapcsolódva mikor fog szerepelni?
Pénzes Zsolt: Tervek itt is vannak, dolgozunk rajta, hogy közös futamok legyenek. Jövő héten lesz az RTE-nek versenynaptárja és a terv szerint 1 és 3 között lenne azoknak a versenyeknek a száma, ahol együtt menne a két mezőny. A többi versenyt külön rendeznénk.
Rallye2.hu: Ezekről az újdonságokról ma döntés születhet?
Pénzes Zsolt: Ezek benne vannak az RVSZ-ben, jóvá kell hagyni az RVSZ-t, és akkor megvan. Röviden tehát ennyi, most pedig vár minket a Közgyűlés, ami után még több biztos információval leszünk gazdagabbak.
Rallye2.hu: Köszönjük a beszélgetést!
Soós Szabolcs/Salánki Gábor