2012-ben nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott Baksai Laci a Rallye2 bajnokságában. Aszfalton szinte mindig szenvedett, folyamatosan kiesett technikai gondjai miatt, de murván, Aradon például abszolútat tudott nyerni, Ladával. 2013-nak egy alaposan átfésült és felújított autóval vágnak neki, ahol az abszolút bajnoki cím helyett a remények szerint a kategória aranyérméért csatáznak majd új navigátorával, Kása Ferenccel.  Rallye2.hu: Szia Laci! Tavaly év végén igencsak borúlátóan beszéltél nekünk az idei évedről. Borúra derű, Baksai Laci neve ott van az egri nevezési listán…

Baksai László: Nem volt egyszerű, de úgy tűnik, hogy ha nagy nehézségek árán is de el tudunk indulni az évad első versenyén, az Eger Rallye-n. Még így a verseny előtt egy pár nappal is vannak ugyan hiányosságok, főleg anyagi téren, de meg tudjuk oldani úgy érzem.

Rallye2.hu: Tavaly többször is a technika ördögét cipeltétek magatokkal, aki jó utasként keményen markolta a bukócsövet az autóban, hű társatok volt. Elég sok galibát is okozott ez nektek. Mi újság az autóval?

Baksai László: Télen egy elég alapos és nagy átvizsgáláson és felújításon esett át a Ladánk, ezért úgy érzem, hogy az idén műszakilag tényleg ott tudunk lenni a toppon. Remélem idén semmi komolyabb műszaki probléma – és egyéb sem- keseríti meg az életünket. Minden Lada betegséget igyekeztünk elhárítani, és kiküszöbölni annak a lehetőségét, hogy ezek a versenyek feladására kényszerítsenek bennünket.

Rallye2.hu: Véleményed szerint mire lesz elég ez a gatyába rázott technika?

Baksai László: Hát azt nem lehet tudni. 2012-hez képest alaposan megerősödni látszik a Rallye2 mezőnye. Tavaly még úgy indultunk neki az évnek, hogy szeretnénk a Rallye2 abszolút bajnoki címéért küzdeni, de idén ilyen álmaink nincsenek, ám a kategóriánkat azt azért jó lenne „behúzni”.

Rallye2.hu: Nagy Béla és Fekete-Tóth Gabi után ismét navigátort váltottál. Tréningeztetek már együtt vagy Egerben lesz a „szűzbevetés”?

Baksai László: Így van, idén Kása Ferenccel fogok együtt versenyezni, és edzésre eddig nem volt módunk, Egerben lesz a „nászéjszakánk”. 😀 Előzetesen természetesen már beszélgettünk, a napokban járt is nálam Budapesten, kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz a közös munka. Feri ajánlólevele igen jónak számít, sokat navigált már, tapasztalt navigátornak számít, tehát nem félek egy csöppet sem a közös munkától.

Rallye2.hu: Eger. Hogy tetszenek a pályák, amiken versenyezni fogtok?

Baksai László: A pályákkal nem lesz gond, az irányuk az, ami már rosszabb. Legalább is nekem, mint ladás versenyzőnek. Elég sok lesz rajtuk az emelkedő, ami a mi autónknak egyáltalán nem kedvez. Ha eső lesz, amiben én nagyon bízok, akkor az jó volna nekünk, mert le tudnánk valamennyit faragni a lóerő hátrányunkból. Akkor lenne keresnivalónk az elejében is. Száraz pályán viszont biztos, hogy nagyon küzdelmes lesz az évad kezdete.

Rallye2.hu: Az éjszakai gyorsnak mennyire örülsz?

Baksai László: Hát, hogy ott hogy sikerül majd szerepelnünk az kérdéses. Egy „Deák igazolvány” körüli összegért sikerült beszereznem egy „komoly” lámpasort, a garázsból a kapuig egész jól elvilágít. 🙂 Egy kis bátorsággal megpróbáljuk majd abszolválni, izgatottan várjuk, biztosan jó lesz.

Rallye2.hu: Említetted, hogy nem volt könnyű összerakni az induláshoz szükséges dolgokat.

Baksai László: Hát tényleg nem, de szerencsére Bujdos Miki és Juhász Csabi barátom is a segítségemre volt, így tudunk hétvégén elindulni Egerben. Hozzájuk hasonlóan Kása Feri is tetemes részt vállalt magára a terhekből. Bízok benne, hogy a segítségükkel, valamint a szponzoraim támogatásával egy eredményes évet tudunk összehozni, bár biztos hogy így is hatalmas csaták várnak ránk. Ha Egerben eső lesz, akkor a nézőket is igyekszünk kiszolgálni, szárazon tolni kell, íveken kell autózni az is biztos, de bármelyik változat is lesz, mi állunk elébe, és szeretettel várunk minden szurkolót a pályák mellé a hétvégén!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!