Nem vett részt a Székesfehérvár Rallye-n Kuncz Dezső, mégpedig egy nagyon egyszerű okból kifolyólag: nem akarta murváról aszfaltra, majd megint murvára és aztán még egyszer aszfaltra cserélni a futóművet Hondája alatt. Ebből viszont logikusan következik, hogy Veszprémre gőzerővel készül a Rallye2-ben abszolút bajnokságot is nyerő püspökladányi versenyző. Kuncz Dezsővel beszélgettünk.
Rallye2.hu: Mivel ti nem voltatok ott Székesfehérváron, ezért még az Iseum Rallye-ról kérdeznélek. Hogy sikerült, milyen volt, hogy tetszett?
Kuncz Dezső: Remek volt minden, sajnos azokat a rugókat és beállításokat, amiket én az autóval kaptam, amikor megvásároltam, azok nekünk nem feleltek, nem voltak nekem igazán jók. Most azon vagyunk, hogy másféle rugókat vegyünk és tegyünk az autóba, hogy Veszprémben már jobban tudjunk menni a Hondánkal, jobban viselkedjen alattunk.
Rallye2.hu: A szombathelyi pályákat már régóta ismered és tudom is, hogy szereted őket. Elégedett voltál velük a mostani versenyen?
Kuncz Dezső: Igen, nekem bejönnek ezek a gyorsaságik, ez a véleményem nem változott meg ezúttal sem. Viszont, ha beszélek Markó Tibivel meg fogom említeni neki, hogy idénre egy kicsit elhanyagolta a szakaszokat, mert ilyen gödrösnek és dobálósnak eddig nem ismertem ezeket a pályákat. Bár az is lehet, hogy amiatt éreztem így, mert nem voltam megelégedve a rugókkal. De murva volt, nem sopánkodok ezen sokat, jó volt minden.
Rallye2.hu: Nem volt kalandmentes a verseny, a nagy ugratóról takarosan elszálltatok…
Kuncz Dezső: Nem gondoltam volna, hogy ekkorát fogunk ugrani. Egy picit jobban meg kellett volna az autót fékezni, és akkor elkerülhető lett volna, hogy ennyire odacsapjuk az orrát. Meghajlott a hűtőtartó, futómű is kapott elég nagyot. A szervizben megcsináltuk, szerencsére közel volt a gyorsaságihoz is, aztán tovább tudtunk menni. Messze nem volt tökéletes az autónk, de arra elég volt, hogy célba vigyen minket. Ez volt a legfontosabb, nem kellett életre-halálra hajtanunk a győzelemért, pontokat gyűjtöttünk és jól éreztük magunkat alkalmi navigátorommal, Nagy Tomival.
Rallye2.hu: Miért nem jöttetek a Székesfehérvár Rallye-ra?
Kuncz Dezső: Azért nem mentünk, mert nem volt kedvünk az autót murváról aszfaltra átalakítani, majd a verseny végén, Veszprémre újra murvásra szerelni. Se időm, se kedvem nem volt ehhez, inkább kihagytam a Székesfehérvár Rallye-t. Nem voltam ezzel egyedül, volt rajtam kívül más is, aki emitt hagyta ki a fehérvári hétvégét.
Rallye2.hu: Innentől viszont úgy sejtem, hogy készülődtök Veszprémbe.
Kuncz Dezső: Igen, minden erőnkkel a Veszprém Rallye-ra koncentrálunk. Ha minden igaz, akkor egy kis segítséget is kapunk Balogh Janiéktól a beállításokban. Menni akarunk és sokkal jobban szeretnénk szerepelni, mint Szombathelyen. A pályák nem ismeretlenek, 1994 óta többször mentem már rajtuk, legfeljebb már felejtettem belőlük valamennyit, de biztosan ismerősek lesznek. Amik most lesznek kedvelem őket, meg igazából tudomásul kell venni, hogy vérbeli murvapályák ezek. Fő célunk, hogy célba érjünk, pontokat és tapasztalatot gyűjtsünk az autóról.
Rallye2.hu: Ezek a murvák nem a szombathelyi, jó minőségű szakaszok lesznek. Tesztek e valamit külön azért, a felkészítés során, hogy az Hondátok túlélje ezeket az autókat komolyabban igénybe vevő szakaszokat?
Kuncz Dezső: Nem biztos az, hogy olyan rossz minőségűek lesznek a gyorsaságik. Az utóbbi pár évben Lakatos Robiék elég sokat tettek azért, hogy ne legyenek annyira autógyilkosak a pályák. Szerintem nem lesz ez annyira veszélyes. Nyilvánvaló, hogy a kanyarok ki lesznek hordva, biztosan lesznek gödrök is, de ahogy mondtam most murván megyünk. Jó futómű, jó lengéscsillapító, jó rugók és akkor nem lehet probléma.
Salánki Gábor