Krampek Nándor és Krampek Viktória neve évek óta ismerősen cseng a Rallye2-ben, érdekes, hogy mégis a Mecsek Rallye volt az első, igazi ORB2-es futamuk, ahol néhány alkalommal és idővel még önmagukat is sikerült meglepniük. Krampek Nándorral beszélgettünk.

A Rallye3-ben mentetek pár évig, de most kénytelen kelletlen visszatértetek az ORB2-be. Milyen tervekkel érkeztetek, és mit vártatok a Mecsek Rallye-tól?

Autóztunk már a Rallye2 mezőnyében évekkel ezelőtt, de akkor “csak” egyedi rajtengedéllyel neveztünk az ORB2-be, nem mentünk még korábban az éles mezőnyben, a Rallye2-ben. Most sem terveztük volna, – rettenetesen elkeserítőnek gondoljuk azt, hogy a Rallye3 Bajnokság egy pillanat alatt be le szántva – de nem maradt más lehetőségünk a versenyzésre. Idén ez volt a legelső futamunk, a tavaly őszi utolsó versenyünktől, a Zemplén Rallye-tól – ami elég rövidre sikerült – kezdve elég sok idő eltelt, úgyhogy nem volt semmi célkitűzésünk Pécsen, csak, hogy érezzük jól magunkat, aztán majd lesz valahogy. Menjünk, ahogy tudunk, tisztában voltunk vele, hogy így is kialakulnak majd a dolgaink.

@rallye2.hu

Krampek Nándor-Krampek Viktória Mecsek Rallye 2025 Rallye2 Gy1 Árpádtető-Orfű Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Milyen volt nektek a verseny? Mi történt veletek a gyorsaságikon?

Az első, vagyis inkább az első három gyorsasági, a teljes első kör leginkább bemelegítésnek, ráhangolódásnak volt ideális. Ehhez képest az, hogy a Zobákpusztán nem is mentünk olyan rossz időt, még engem is meglepett. Örültünk a remek eredménynek. Megnéztük a verseny után, hogy az abszolút 11. helyre, valamint a Lada Kupában a negyedik helyére volt jó, ezen nagyon csodálkoztunk, hogy ennyire jól sikerült. Nem tudtuk, hogy a többiekkel mi volt, mert nem gondoltuk azt, hogy mi ennyire hú de nagyon mentünk volna, csak mi semmit nem feszítettünk túl, semmi kalandunk, problémánk nem volt, de az első pár autótól azért így is jócskán kaptunk. A végére pedig sikerült betáraznunk bőven a plusz másodpercekből, elég sokat kaptunk. Mi csak vasárnap jöttünk haza, mert így tudtuk hazahozni, azt amit kaptunk… 🙂 Szerencsére nem történt velünk semmilyen kaland, vagy, túlcsúszás, megforgás. Annyira nem mentünk gyorsan, hogy bármi ilyesmi legyen. Jól felírtuk a pályákat ezzel szerintem sok bajt megelőztünk, nem kellett semmit kockáztatni, meg direkt nem a határokat feszegetve mentünk, nem éreztük azt, hogy nekünk bármit meg kéne mutatnunk. Csak az volt a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, valamint az autót éles körülmények között leteszteljük.

Ez megtörtént, egészen a célig vallattátok a Ladátokat. Hogy bírta a kiképzést? 

Nagyon jól muzsikált, nem az autón múlt semmi. Igazából nekem kell fölnőni hozzá, és akkor minden rendben lesz. Egyszer lassítottak minket, történt előttünk esemény, a második gyorsaságin,  meg is kellett állnunk, az előttünk lévő miatt. Nem volt kint a srácoknak az oké táblájuk, Egyértelmű volt, hogy nem mehetünk tovább. Jóvá írtak emiatt összesen négy másodpercet. A következő alsómocsoládi gyorsaságin, azaz az ötösön fél perccel jobbat mentünk, tehát az a négy másodperc véleményem szerint semmire nem elég. Ezzel együtt lettünk a Lada Kupában hatodikok, és abszolút értékelésben pedig a 15-ek..

@rallye2.hu

Krampek Nándor-Krampek Viktória Mecsek Rallye 2025 Rallye2 Gy4 Árpádtető-Orfű Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Folytatás? Székesfehérvárra nem kell menni, Győrbe eljöttök-e?

Fehérváron mentünk volna, úgyhogy nem tudom még, hogy mi lesz Győrben. Még függ attól is, hogy milyen lesz a versenykiírás, mert mindenáron nem mennénk, de azért jó lenne. Majd meglátjuk…

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!