Kókai Gábor, Báttya helyett ezúttal Szabó Csabával vágott neki az Ózd Rallye-nak, de a legfőbb tervüket így is megvalósították, bronzérmet szereztek és továbbra is élen állnak a P13-ban. Kókai Gáborral beszélgettünk.

Hogyan készültetek a Mediterrán Rallye után az Ózd Rallye-ra és mit vártatok tőle?

Az autón egy ideig nem csináltunk semmit, csak néhány nappal az indulás előtt gondoltam úgy, hogy mégiscsak meg kéne néznünk a kuplungot, és ezt nagyon jól tettük, mert rájöttünk, hogy van vele dolgunk. A versenykuplung végül nem készült el időben, ezért beszereltünk egy gyárit a helyére, amivel tudtuk, hogy nem lesz egyszerű az Ózd Rallye a számunkra, de más lehetőségünk nem igazán volt. Ennyi volt az előkészület. Az elképzelésünk az volt, hogy rápattanunk a gázra, mert már a rajt előtt is a P13 élén tanyáztunk, ezt a helyezést szerettük volna megőrizni az évzáró futamra is. A gyorsaságikon aztán hiába nyomtuk neki, nem sikerült olyan időket autózni, amikkel fel tudtuk volna venni a versenyt az élmezőnnyel, ezért taktikát kellett változtatnunk menet közben.

Ez meg is hozta a gyümölcsét, hiszen a célotok nagyjából teljesült, mert célba értetek, sok pontot és bronzérmet szereztetek a P13-ban. Mi történt veletek az Ózd Rallye-n?

A salakpályás prológokat szeretem, most is tetszett, jól sikerült nekünk a bemelegítés. Szombaton reggel, ahogy mondtam is, azt terveztük, hogy az első kört alaposan megnyomjuk, jó időket akartunk menni, de a szakaszok végén meglepődve láttuk, hogy az óra nem a barátunk, nem azt mutatta nekünk, amire számítottunk. A két kör közt átértékeltük a helyzetet, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem kell ezt annyira erőltetni, álljunk vissza szépen a saját, megszokott ritmusunkba, szerezzünk biztosan pontokat, érjünk célba, tartsuk meg az éves pozíciónkat.

Defektünk nem volt, az autónk remekül működött, természetesen a kuplungra nagyon vigyáztam, főleg a rajtoknál, lassítóknál, nem terheltem agyon, hogy ne kelljen kiállnunk miatta. Kalandunk nem volt, a féktávokon meg sem csúsztunk a nap folyamán. A géposztályunkban végül a dobogó harmadik fokára állhattunk fel, ezzel azonban nem voltunk elégedettek, mert ezt úgy sikerült elérni, hogy két nagy riválisunk is kiesett, de a power stage-n legalább egy plusz pontot gyűjtöttünk.

Folytatás? Hogyan álltok és eljöttök e a Zemplén Rallye-ra?

Szétszedtük az autót, javítjuk, alaposan felkészítjük az évzáró futamra. Kilenc ponttal vezetünk a P13-as géposztályban, 31 pontunk van, mögöttünk Szabó Zoliék és Riskó Daniék egyaránt 22-22 pontot gyűjtöttek, szoros az élmezőny állása. Természetesen megyünk a Szerencsre, ahol más célunk nem is lehet, mint az, hogy megszerezzük a kategóriánkban a bajnoki címet. A Zemplénben még soha nem autóztam, elindítjuk a futamot, felmérjük a terepet, az erőviszonyokat, aztán ha úgy látjuk, hogy nem lesz érdemes leesnünk az útról, akkor a taktikáé lesz a főszerep. Versenyezni megyünk, de ha kell, akkor csak legurítjuk a VFTS-t a célig, és számolgatunk, hogy az előnyünkből legalább egy pontot meg tudjunk tartani az éves végelszámolásnál.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!