Mang Huba és Béres „Unicum” Attila az elmúlt három hétvégéjét a versenypályákon töltötte, és mindhárom versenyükről kupákkal, tértek haza. A poreci és az ózdi élményeikről számolt be a FiaSko SE vezetője, Mang Huba.

A Porec Rallye-n Ózd előtt egy héttel jártatok. Bakancslistás futamod volt ez a verseny, régen vágytál már a méltán híres horvátországi futamra. Miért, és hogyan sikerült?

A jó pályák, a más minőségű aszfalt, a szervezés, a lassító nélküli gyorsasági szakaszok – egyetlen lassítóval sem találkoztunk – a kiváló kanyarok vonzottak Horvátországba. A hosszú utazás után kissé dejavú érzésünk volt Attilával, mert az első napon ugyanúgy ömlött az eső a Porec Rallye-n is, mint egy héttel korábban, hazai pályán, a Mediterrán Rallye-n. Ez egy kicsit a kedvünket szegte, és emellé adódott még egy kisebb technikai problémánk is. Másnapra elvonultak a felhők, kisütött a nap, az idő szuper lett, a pályák szintén, a horvát szervezők hozzáállása, valamint a szervezés pedig példaértékűnek nevezhető. Tárt karokkal vártak mindenkit, kedvesek voltak, minden versenyzőközpontú volt, finom ebéddel is kínáltak, egy rossz szavunk sem lehetett a rendezvényre. Gördülékenyen, pontosan ment minden, a rendezőgárda arra törekedett, hogy jól érezzük magunkat és hogy minél előbb lepörgessék a futamot. Ahogy felszáradtak a pályák természetesen rögtön elkezdtünk gyorsulni és azt láttuk, hogy lenne keresnivalónk a horvát bajnokságban, de a verseny vége felé inkább már nem siettünk annyira, elkezdtünk spórolni a kocsival, mert tudtuk, hogy a hazaérkezés után szinte azonnal indulhatunk az Ózd Rallye-ra. A célban a kategóriánk harmadik helyét szereztük meg, aminek nagyon örültünk, mert nem serlegekért utaztunk el az Adriai tengerig, hanem csak élményekért. Azokat pedig bőven megkaptuk.

Spóroltatok a Skodával az Ózd Rallye-ra, de mégsem eléggé. Hazaértetek Porec-ből, szinte csak tiszta ruhát tudtatok a bőröndökbe pakolni és már mehettetek is a másik irányba majdnem 500 kilométert.

Annyi időnk volt azért, hogy az autót átnézzük, de tényleg nem untak meg minket itthon az elmúlt két-három hétben. Nem volt semmi gond, nyugodtan álltunk oda az ózdi rajtvonalhoz, de Borsodban a verseny végére elfáradt a motor, a cél előtt három szakaszt is három hengerrel szenvedtünk végig, örülhettünk, hogy elvitt a célig a kocsi, és még így is megszereztük a géposztályunk második helyét. A pénteki salakpályás prológ után szombaton reggel, az első szakaszon, Zabaron még semmi gondunk nem volt, de Sátán, a szakasz vége felé azt hallottuk, hogy kifúj a kipufogó. A kipufogócsonktól esett ki egy csavar, ezt a szervizcsapat orvosolta az etapon, az egyik leömlőnél viszont megrepedt a cső. Sátát és Királdot is megpecsételte ez a hiba. A szervizben lett meghegesztve, átnézték a fiúk az autót, hála nekik Zabar megint jól sikerült. A második Sátát, Turán Friciék balesete miatt etapként teljesítettük. A Királdi körgyorsaságin, ahol ráfordulunk a királdi körre, ott megfogtuk azt a nagyon nagy gödröt, amivel hozzánk hasonlóan sokaknak meggyűlt a baja, ekkor elgörbült a lengőkar, fokozottan oda kellett figyelnünk a biztonságos tempó megválasztására. A második körben utol ért minket egy versenyzőtársunk, akit szerettünk volna elengedni, ezért lehúzódtunk, de eközben becsúsztunk az árokba. Mire kijöttünk, addigra el kellett engednünk azt a gyorsaságit. A záró kör előtt lengőkart, féltengelyt cseréltek a srácok a szervizben, majd a zabari szakasz második kilométerében háromhengerezni kezdett a Favoritunk, onnantól kezdve csak arra koncentráltunk, hogy eljussunk a célig. Beértünk, ez volt a lényeg. Az, hogy ennyi küszködés után megszereztük a géposztályunkban a második, valamint az abszolút értékelésben tizedik helyet, az ebben a helyzetben több, mint fantasztikus eredmény.

Egy futam maradt hátra a Historic Bajnokságból is, a Zemplén Rallye, ami újra egy komoly túra lesz nektek, ha ott lesztek. Ott lesztek?

Igen, neveztünk, megjavítjuk a kocsit és terveink szerint részt veszünk a szerencsi, évzáró futamon, ami hasonlóan „közel” lesz nekünk, mint az Ózd Rallye.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

Vatenteknik Hungary Kft, VinOlivia Kft, Pannonia Inferion Kft, Base-Invest Kft, BG7 Cégcsoport, Siklossy Pálinka, Plan-dent Kft, Car és Kár Kft, VS Laktrade Kft, Bóly-Szer Kft, Apis Clean Kft, Mátra Krisz Kft, PWX Kft, Royal Web Kft, Spannug Kft, Vadász Bt,

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!