Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt a fantasztikus 2022-es szezonja után, 2023-ra óvatosabb tervekkel készül. Nem elsődleges számukra a bajnoki cím megvédése, de szeretnének eredményesen és felszabadultan autózni az ORB2 mezőnyében. Kocsis Imrével beszélgettünk.

Komolyabb panaszotok nem lehet az elmúlt szezonra, hiszen abszolútban felállhattatok a dobogó legfelső fokára. Hogyan emlékszel vissza 2022-re?

Köszönöm szépen a megkeresést! Jól gondolod, teljesen elégedettek vagyunk az elmúlt szezonnal, de egy picit az idei szezonra is kitérve, már itt az elején elárulhatom, hogy nem sikerült meglovagolunk a bajnoki címet a támogatások tekintetében. Azt gondoltuk, hogy a győzelmünknek köszönhetően egy kicsit könnyebb dolgunk lesz, mint, amikor a tavalyi büdzsénket összeraktuk. Nem számítottunk ekkora sikerre tavaly, a fordulat egyértelműen a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n következett be, akkor tudtuk átvenni a 201-es rajtszámot, amit az év végéig már nem is engedtünk ki a kezeink közül.

Szerencsénk is volt, de azt gondolom, hogy elég stabil évet zártunk, mivel amelyik verseny rajthoz álltunk, azon célba is értünk. Sem szégyenkezni, sem szabadkozni nincs okunk, azt szokták mondani, hogy egy bajnoki címet nem kell megmagyarázni. Büszkék vagyunk erre az eredményre, ezt már senki nem tudja elvenni tőlünk, beírtuk magunkat a Rallye2 Bajnokság történelem könyvébe.

A kenyér az nem lett olcsóbb ugye, a bajnoki cím után? 🙂

Az még nekünk sem. 🙂 De tényleg óriási öröm számunkra ez a kimagasló eredmény. Megjöttünk a Rally3-ból, mi, a kis Suzuki-s gyerekek, újoncok, és abszolút bajnokok lettünk az év végén. Sokat köszönhetünk tavalyi és idei évben is a Támogatóinknak, Segítőinknek, Szurkolóinknak. Nélkülük ez nem valósulhatott volna meg.

Hogyan áll az autótok, a csapatotok?

A csapatunkban nem történt változás, marad a szerviz, marad mellettem Hans, az autó pedig már készen van várja a rajtot. A kötelező dolgok megtörténtek, átnéztük az autót, a váltót, a motort, voltak olajcserék, a kopó és fogyó alkatrészeket kicseréltük, Gyuri bácsi beállította a futóművet, szerintem nyugodtan várhatjuk a rajtot. Fejlesztés nem történt az idei évben  új gumiabroncsok vásárlására valószínűleg nem fog sor kerülni, hanem a tavalyról megmaradt gumikat fogjuk használni, gazdasági okokból.

Az idei évben információim szerint az ORB2-ben folytatjátok a szereplést.

Az infók jók, maradunk az ORB2-ben. Izgalmas lesz az évkezdet, mert tesztelni nem volt időnk és a Nyerges Rallye rajtjáig már nem is lesz, úgyhogy öt hónapos kihagyás után fogunk visszaülni a jövő héten a Citroen-be.

Ismerősök az évnyitó futam pályái? Mi az elképzelésetek az új futam kapcsán?

Teljesen a visszarázódásról fog szólni Nyergesújfalu nekünk. Nézegettem a pályákon készült belsőfelvételeket és azt látom, hogy elég tempós, fehér aszfaltos szakaszokra számíthatunk, nagyon észnél kell lennünk a téli szünet után. A dolgunkat tovább nehezíti, hogy ezeken a gyorsasági szakaszokon még egyáltalán nem mentünk, teljesen ismeretlenek lesznek. Új lesz minden, de ez nekünk már egyáltalán nem újdonság, mert a tavalyi, Rally2-es bemutatkozó évünkben folyamatosan ugyanez volt a helyzet, van már rutinunk ezekre a szituációkra. Nem számolunk az idei évben semmivel, konkrét terveink nincsenek, mert nem tudjuk, hogy melyik futamon tudunk ott lenni. Egyelőre nem látjuk előre az évünket.

Elvileg, ha minden jól megy, megszorításokkal, de talán ott tudunk lenni minden versenyen. Viszont ez még egyáltalán nem biztos. Ha tudunk megyünk, de nem mindenáron akarjuk megvédeni a bajnoki címet. Jó lenne persze és örülnénk neki. A lényeg az lesz, hogy jól érezzük magunkat, felszabadultan és ha lehet eredményesen is autózzunk 2023-ban, az ORB2-es gyorsasági szakaszokon.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!