Kerekes László és Kerekes Réka fáradtan érkezett meg Salgó Rallye-ra, ahol elég nyögvenyelősen indult a hétvégéjük. Félidőben majdnem összepakoltak, de végül megérte maradniuk, mert hosszú idő után végre célba vitte őket az Opel Astra OPC-jük, sőt még egy ezüstéremmel is gyarapodott a Crash-Men Team párosának a gyűjteménye. Kerekes Lászlóval, azaz Zuzooval beszélgettünk.
Nem indult könnyen a salgótarjáni hétvégétek, szinte futó percre értetek oda a verseny helyszínére. Hogyan tudtatok felkészülni és mi volt a vágyatok az évnyitó előtt?
Semmilyen komoly vágyunk nem volt, mindössze csak teljesíteni akartuk a versenytávot, úgy, hogy közben egy jót autózunk. A szombati itinerátvételre úgy érkeztünk meg, hogy előtte, éjszaka egy lagziban voltunk és mindössze három órát aludtunk mielőtt útra keltünk Miskolcról, a Salgó Rallye versenyirodájára. A pályákat fáradtan jártuk be, amennyire sikerült, mert közben a szervizparkban is meg kellett küzdenünk a helyünkért. Nem indult túl biztatóan a tarjáni vendégeskedésünk.
A versenyen viszont jól szerepeltetek, kupákkal térhettetek haza, ami szerintem sok mindenért kárpótolt. Milyen volt a versenyetek?
Kazáron etappal kezdtünk, sőt aztán Bátonyterenye is etap lett. A második esetben meg tudtuk érteni, hogy baleset miatt kellett törölni a gyorsaságit, de az addig történtek miatt nagyon közel jártunk hozzá, hogy a rajtból sarkon fordulunk és hazamegyünk. A harmadik szakasz után, a gyűjtőben Réka már nem is akart mondani semmit, de végül elárulta, hogy az egyetlen értékelt szakasz után az 5-ös géposztály harmadik helyén állunk, ennek hatására gondoltam meg magam. Az első körben túlzottan rázós dolgok nem történtek velünk, egy csavart sem kellett meghúzni a kocsin.
A negyedik szakasz végén már a második helyen álltunk, ekkor döntöttem el, hogy nem rohanunk, hanem taktikusan teljesítjük a versenytáv hátra lévő részét. Igyekeztünk vigyázni a megszerzett pozíciónkra, nem feszegettük a határokat. A körgyorson Réka rám szólt párszor, hogy óvatosan, mert dobál, de én csak annyit mondtam neki, hogy had dobáljon, mert őrületesen jól éreztem magam. Amennyire nem akartam eleinte rámenni a körgyorsaságira, pont annyira élveztem. Aztán megláttuk Bartha Nándiékat, – akik előtt az eredménylistán álltunk kb. 2,5 perccel – hogy a pálya mellé húzódtak a füstölgő autójukkal, így innentől tényleg nem volt miért sietnünk. Azt gondolom, hogy megérdemeltük már ezt a második helyet, mert rengeteget küzdöttünk a Rally2-ben az elmúlt években, az eredmények pedig rendre elmaradtak. Utólag elmondhatom, hogy megérte maradni.
Mikor értetek célba legutóbb a Rally2-ben?
Ezen most el kell gondolkodnom… Tavaly sehol nem sikerült célba érnünk, 2018-ban talán éppen a Salgó Rallye-n és az év végén, a Nyíregyháza Rallye-n láttuk meg utoljára a céldobogót. Amatőr versenyeken sikerült 2019-ben is néhányszor a kockás zászlóval leinteni minket, de a Rally2-ben már elég régen.
Miskolcon, a hazai pályán meglepne, ha nem lennétek ott.
Mindenképpen nevezünk, sőt a Volkswagen Golfunk is indul, Jojóval, Réka vőlegényével. Éppen a váltót szereljük, rövidebb végáttételt kap a Golf Miskolcra. A napokban, amikor mostam lefelé az Opelt kiderült, hogy néhány dolog azért elhajlott Salgótarjánban, de túl sok munkánk nem lesz vele a rajt előtt. Egy jobbos tükröt leütöttünk, ám a pótalkatrész már megérkezett. A pályákról azt hallottam, hogy a tavalyiak lesznek, azok pedig nekünk tetszettek. Reméljük, hogy idén is jók lesznek és örülnénk, ha DVTK stadionjánál, hazai környezetben újra a céldobogón láthatnának minket a szurkolóink és a barátaink.
Rallye2.hu – Salánki Gábor