Fotó: RallyFeeling.hu

Kelemen Csaba nem tervezte, de kedvet kapott az idén különösen ütősnek ígérkező Rally2 Bajnoksághoz, az Orfű Rallye-n fog bemutatkozni a mezőnyben az egyedi, Popeye-s Ladájával. Kelemen Csabával beszélgettünk.

Nem sok versenyen álltatok rajthoz 2021-ben, de azok, amelyeken részt vettetek emlékezetesek és nívósak voltak. Merre jártatok tavaly?

Mindössze egy FRT futamon, majd a Rallye Legenden és a Szilveszter Rallye-n autóztunk 2021-ben, mert előttük, a kocsit építettem egész évben. A Legend kiválóan sikerült, óriási élmény és kaland volt, hiba nélkül tudtuk teljesíteni a versenytávot. A Szilveszter Rallye-ról már nem mondhatom el ugyanezt, mert a Hungaroringen és a környékén akadtak technikai problémáink abból kifolyólag, hogy a Legend után fejlesztettünk az autón. Az utólag beszerelt újításokkal gyűlt meg a bajunk az év legvégén. Az idei évre igyekszek mindent helyre rakni, hogy ismét hibamentesen, jól működjön az autó.

Fotó: Rallyheart.hu Sári Péter

A Ladád új, szép, és rendkívül látványos a dizájnja, sokaknak megakad rajta a tekintete. Honnan jött Popeye? Tudom, a filmvászonról. 🙂

A dekoros barátunk, Csányi Botond találta ki, neki köszönhetjük. Amikor megláttam az elképzeléseket annyira megtetszettek, hogy egyből rávágtam, hogy igen, ez kell nekem.

Merre jártál a Rally2 előtt?

A Rally3 Bajnokságban csak egy futamon vettem részt, Geresdlakon, igazából repülőtereken és a mini rallye bajnokságban edződtem eddig.

Hol találkozhatunk veled 2022-ben?

Az utolsó előtti versenynaptár tervezetig azt mondtam, hogy hat Rally2-es futamon fogok rajthoz állni, de a legutolsó verziót látva, a változások miatt egyelőre leredukáltam ezt a számot kettőre, mégpedig az Orfű és az Eger Rallye-ra. A többit később meglátjuk…

Másfél hónap van hátra az Orfű Rallye-ig. Hogy áll az autód?

Teljesen szét van szedve, darabokban van, lesz vele munka még bőven a bajnoki rajt előtt. Remélem lesz lehetőségem arra, hogy az első éles bevetés előtt teszteljem. Örülnék, ha az egyesületem megrendezné ezúttal is a szokásos szezon előtti tesztjét Pécs környékén. Az nagyon jól jönne.

Ki olvassa az itinered 2022-ben?

Rátapintottál a lényegre, mert most még nincs navigátorom, kiadó a jobb1-em. Ha valaki kedvet érez hozzá, hogy együtt versenyezzen idén velem, keressen meg bátran! Jelentkezők vannak, de még nem állapodtam meg senkivel.

Milyen felfogásban kívánsz odaállni a rajtvonalhoz? Mókára, vagy kőkemény csatára készülsz a stopperrel?

Az Orfű Rallye-n biztosan megpróbálok időre autózni, ehhez már be is vásároltam mindenféle gumiabroncsot. Ha sikerülne belepiszkálni az élmezőny csatáiba, az nagyban segítene meghozni a végleges döntésemet.

Az orfűi pályákon, vagy a Mecsekben jártál már?

Versenykörülmények közt még nem, de jól ismerem a környékbeli gyorsaságikat, tolnai vagyok, ha úgy nézzük, akár még hazai pályának is nevezhetném őket. Ennyi előnyöm van, de a mezőny nagyrésze meg már biztosan autózott rajtuk versenytempóban is, úgyhogy nem készülök arra, hogy könnyű dolgom lesz.

Fotó: Pirirc.hu/Peremicki István

Valószínűleg nem, mert komoly Rally2-es évad van kilátásban…

Zsebe Gabi megjövendölte nekem, hogy most bekerülök a farkasok közé. 🙂 Sok jó ladásra és még több ügyes versenyzőre számítok az idei mezőnyben, úgyhogy tuti fel kell kötni a tűzálló alsót. Bevallom, hogy nem terveztem azt, hogy 2022-ben itthon fogok versenyezni, de a formálódó csapat, valamint a nagy nevek meghozták a kedvem ahhoz, hogy idén én is a Rally2 Bajnokságban versenyezzek.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!