Karner Zoli és Faludi Gabi számára minden új volt Komlón és környékén, de annyi jót hallottak már a Baranya Kupáról, hogy eddig bírták, eljött az ideje annak, hogy személyesen is felmérjék a helyzetet a mecseki futamon. Zoli elárulta nekünk, hogy nem csalódtak, tényleg szuper volt minden, csak az autójuk nem akarta az igazságot, bedobta a törölközőt, ezért most azon dolgoznak, hogy a Salgó Rallye-n újra ott lehessenek a 6-os géposztályban, és a Rallye2 Bajnokság mezőnyében. Karner Zoltánnal beszélgettünk.

Újdonság volt számotokra a Baranya Kupa, nem jártatok, még Komlón. Hogyan készültetek az új versenyre?

A megszokott módon, de a pályafelírásnál maximálisan törekedtünk a pontosságra. Többen is mesélték nekünk előzetesen, hogy komoly pályák lesznek, és nekünk mindig a tempós részekkel voltak a problémáink. Oroszlányban kiderült, hogy elpattog az autónk hátulja az útról, ezért oda lágyabb rugókat szereltünk be, hogy a végsebesség közelében se kelljen ettől a jelenségtől tartanunk. Megérte, mert már a péntek esti, vasasi pályán is teljesen jól viselkedett az autónk. Futómű szempontjából semmi gond nem volt vele.

Mással volt a gond, mert a célba nem sikerült beérnetek. Mi történt?

A vasasi pálya nagyon tetszett, élveztük, a vége felé volt egy elrontott féktávunk, mert kicsit túltoltam, de az is belefért a barátkozásba. Annak köszönhetően, hogy kilenc gyorsasági és három kör szerepelt az útvonallapon meg volt a lehetőségünk arra, hogy első nekifutásra csak letapogassuk a pályákat. Azon voltunk, hogy versenytempóban is megismerkedjünk velük. Mecsekpölöskén nem sokkal azelőtt kezdett el esni az eső, mielőtt elrajtoltunk. A rajt után nem sokkal egy bal3-as kanyar előtt, többekhez hasonlóan mi is túlfutottunk, de szerencsénkre volt ott egy kis erdészeti út, az megmentette a helyzetet, bekormányoztam a kocsit az erdőbe. Egyébként állóra fékezett kerekekkel érkeztünk meg az ominózus kanyarhoz. Ez visszább vetett a tempónkon, próbáltunk ésszel tovább menni a slick gumikkal, az esőben. A következő, hetvehelyi pályán, fölfelébe még rendesen ment az autónk, de amint átbillentünk a csúcsponton, lefelében, egy lassító előtti 400 méteres egyenesben elkezdett kerregni a motor, felvillant a létező összes hibajelző, megszűnt az olajnyomás, le kellett állítani az erőforrást. Kinyomott kuplunggal gurultunk lefelé, jó lett volna kijutni a pályáról, de a bakonyai elágazás előtt mintegy 800 méterrel elfogyott a lendületünk. Néhány nappal a hazaérkezésünk után szétszedtem a motort, és kiderült, hogy a négyes hengerben szilánkosra tört a dugattyú, ami holtában alaposan lerendezte az egész motorblokkot. A Baranya Kupa egyébként jó volt, jó lehetett volna, mert tetszettek a pályák, csak a szervizparkkal nem voltunk teljesen megbékélve. Az hagyott maga után némi kívánnivalót. Reméljük, hogy jövőre ismét eljutunk Komlóra és akkor már célba is érünk.

Mi lesz így a Salgó Rallye-val?

Ez az, amit még most nem tudok pontosan, de rajta vagyunk az ügyön, keressük a megoldást. Lehet, hogy kapunk kölcsön egy motort, de az is lehet, hogy nem, ez még nem dőlt el. Hamarosan tisztázódnak a dolgok, utána okosabbak leszünk ebben a kérdésben. Az a baj, hogy a saját motorunkhoz csak sokára érnek ide az alkatrészek, azzal biztosan nem készülünk el augusztus 24-25-ére. Ha sikerül megállapodnunk a motorkölcsönzés részleteiről, akkor ott leszünk egészen biztosan mi is Nógrádban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!