Néhány éve volt már szerencsénk egy saras, monszun közeli Veszprém Rallye-hoz, és az időjósok szerint vasárnap is meglesz rá az esély, hogy leszakad az ég a királynék városának a környékén. Megkérdeztük a két tucatnyi Rallye2-es versenyzőt, hogy mire készül és mit vár holnap, a Veszprém Rallye öt gyorsasági szakaszától. A legtöbben túl szeretnék élni az itt-ott durva murvát, de vannak szerencsére sokan, jó, igazatok van, 🙂 nem túlzok, elegen, akik sok pontot szeretnének begyűjteni a tarsolyukba, a futam végén.
Neukirchner András: A tervek nagyok voltak, de van most bennem egy kis félsz. Tartok a technika ördögétől. Veszprémben eddig mindig műszaki problémák miatt álltunk ki, kivétel nélkül vezető helyről. Már a pályabejáráson is azon pörgött az agyam, hogy mit és, hogyan kellene elspórolni, hogy megfelelő módon tudjunk vigyázni a Hondánkra. Többször megtréfáltak már minket a veszprémi pályák, most mi szeretnénk nevetni a futam céljában.
Lendvai István: Szeretnénk boldogok lenni a célban, minél jobb eredményért fogunk hajtani. Az a legfőbb vágyunk, hogy jól érezzük magunkat a hétvégén, és ezért igyekszünk mindent megtenni. A murva a kedvenc talajom, nagyon fogjuk neki nyomni. Egyik pályán sem mentem még, de kivétel nélkül nagyon tetszenek. 10 éve már jártam a Veszprém Rallye-n, de akkor más szakaszok voltak. Nagyon oda kell arra figyelni arra, hogy mennyire lesz árkos, sziklás és kihordásos a pálya, de szerintem ezt meg tudjuk majd oldani.
Trencsényi Vince: Megújult a felállás, új autóval érkeztünk, amit tegnap tudtunk tesztelni, szoktuk egy kicsit a kocsit. Nyilván törekedni fogunk most is a minél jobb eredményre, Veszprémben általában jól szoktunk menni. Jó lenne nyerni, de szokni kell az új Fordot. Meglátjuk, hogy mi lesz…
Baksai László: Kicsit meg tudnánk szökni a kategóriánkban és a Lada kupában is az üldözőink elől. Jó lenne most is célba érkezni, de kellenek a pontok, így a megszokottól kicsit másabb felfogásban fogunk autózni az év egyetlen murvás versenyén. Nem tesszük fel a kezünket, a murva az otthonunk, próbálunk gyorsak és eredményesek lenni.
Cseke Péter: Sok tervünk volt, de jelenleg a prioritást nálunk a túlélés élvezi. Nehézkesre sikerült a felkészülés vége, nehezen állt össze az autó és még a gépátvétel előtt is küzdünk néhány problémával. Ezeket megoldva, átlépve, igyekszünk célba érni.
Hofbauer Tamás: Végre murva! Elég mozgalmas a hétvégénk, mert futkosok az otthonom és Veszprém között, mivel egy fontos családi program is erre a hétvégére esik. De most már csak azért is végigcsinálok mindent. Nagyon várjuk a murvás szakaszokat. 🙂
Papp Arnie: Élvezni szeretnénk a murvát. Ehhez vásároltunk megfelelő gumikat, az indulás előtt négyszer vettük ki a motort, de elméletileg most már itt vagyunk. 🙂 Teszteltünk néhány kilométert, egyelőre minden oké, nagyon tetszik. A pályák közül kettőn már mentem korábban, Ladával is, remélem ebből sikerül egy kis előnyt kovácsolnunk. Várpalota nagyon tempós, nem tudom hogyan sikerül majd, de érdekes szakasz lesz. Szeretnénk célba érni és minél több pontot hazavinni.
Foczkó Ákos: Jöttünk pontot szerezni, és versenyezni. A pályák jók lesznek, tetszenek, tartok tőlük, de jó lesz az. Majd ügyelünk rá, hogy minden rendben legyen és elérjünk a célig.
Bartha Nándor: A legfontosabb az volt nekünk, hogy téged láthassunk. 😀 Miután hárman vagyunk a géposztályban úgy döntöttem, hogy tolatva fogjuk teljesíteni a versenytávot. 🙂 A harmadik helyre így is úgy is esélyesek vagyunk. A Peugeot lemezei papírvékonyak, óvatosan fogunk menni, de célba kell érni, mert kellenek a pontok. Székesfehérváron ráizgultam a pontokra, szeretnénk folytatni a gyarapításukat.
Gyöngyösi Marcell: Végig szeretnénk érni a versenytávon. Gyilkos verseny lesz, kicsi a mezőny, biztosan lesz lemorzsolódás is. Félre értés ne essék, mi nem erre játszunk, senki kiesését nem kívánjuk, de a pályákat látva ezt sajnos biztosra vehetjük. A pályák minősége miatt észnél kell lennünk. Ha célba érünk, akkor biztosan boldogok leszünk.
Ruszkai Attila: A pontgyűjtés lenne nekünk a lényeg, de miután először vagyunk itt a murván, a legfontosabb, hogy végig érjünk. Újdonság a murva gumi is. Teszteltünk a hivatalos teszten, de, maradt még benne, remélem, hogy tudunk majd gyorsulni.
Vass Károly: A Székesfehérvár Rallye nem sikerült túl jól, hamar kiestünk egy technikai hiba miatt. Jó autózással szeretnénk ezúttal célba érni.
Czézinger Kristóf: Igyekszünk majd minél gyorsabban menni, jól érezni magunkat, de mindenek előtt célba érni. Sokat nem mentünk még a murván a kocsinkkal, de a múlt héten teszteltünk egy kicsit, a főpróba jól sikerült. Onnan igyekszünk majd pozitív gondolatokat és lendületet meríteni a versenyre.
Rallye2.hu – Salánki Gábor