Illés Zoltán és Diósi János nem sokkal maradt le a ORB2 Top10-es csapatától, ha vasárnap reggel jól választanak abroncsokat, akkor talán ők is ott lehettek volna az East Eger Rallye legjobb Rallye2-es 10 párosa közt. Illés Zoltánnal beszélgettünk.

A Salgó Rallye-n mentetek utoljára, otthon, de túlzottan nem voltatok kibékülve a végeredménnyel. Az Eger Rallye nektek amolyan második hazai pálya. Mit vártatok tőle?

Szerettünk volna egy kicsit gyorsulni az előző futamhoz képest és erre a tempós pályákon alapvetően remek lehetőség kínálkozott a számunkra. A pályák ismerősek voltak, mindegyiken sokat mentünk már, de az meglepett, hogy a bátori gyorsaságinak a legjobb, ugratós, dobálós részét, az elejét, lecsípték a gyorsaságiból. Komoly elvárásokat nem tűztünk ki magunk elé, csak célba szerettünk volna érni, és folytatni akartuk az autóval az ismerkedést, mert annak még mindig van egy kis híja.

Hogy alakult a versenyetek?

A szuperspeciál szakasszal kezdtünk szombaton, ami ebben az irányban sem volt izgalmasabb, mint tavaly, amikor az ellenkező irányból indultunk. Maradjunk annyiban, hogy teljesítettük, sok kanyar nem volt azon a négy kilométeren, túlestünk rajta, átgurultunk a Dobó téri rajtdobogón és vittük éjszakára a parc fermébe az autónkat. A vasárnapi első körben „szerencsésen” elgumiztuk magunkat, közepeseket raktunk fel, gondoltuk, hogy még a hűvösebb, reggeli időjárásban jók lesznek, ám mind a négy elmelegedett. A szervizben természetesen cseréltük mindet keményekre, azokkal megfelelő volt a tapadás, sokkal jobbak lettek az eredmények, már a kategóriánkban sem voltunk annyira lemaradva a versenyzőtársainkhoz képest.

@rallye2.hu

Illés Zoltán-Diósi János Eger Rallye 2023 Rallye2 Gy2 Szarvaskő-Egerbocs Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Azon kicsit elcsodálkoztunk, hogy a bátori rajtvárakozóban civil autók járkáltak fel-alá és mikor rajtoltunk, akkor fordult be éppen egy helyközi autóbusz. Elfértünk tőlük, de ilyet még nem láttunk. Kint is nagyon meleg volt, viszont az autóban még nagyobb volt a kánikula, az nem esett jól, nagyon örültünk, amikor beértünk a célba, mert aztán amilyen hamar csak tudtunk, megszabadultunk a tűzálló overálunktól. Kalandunk nem volt, hibát nem vétettünk, lassítónak nem mentünk neki, az autó tökéletesen működött, sok esemény nem történt ezúttal sem velünk. A kategóriánkban hatodikak lettünk, az összetettben pedig a 11. helyen zártunk, csak egy pozícióval maradtunk le a legjobb tíztől. Ha az elején jól gumizunk, akkor talán egy-két hellyel előrébb végezhettünk volna a futam végén, de a géposztályunk dobogójához így sem, úgy sem valószínű, hogy odafértünk volna.

Folytatás? Győrbe eljöttök e?

Nem. De az év végére a Miskolc Rallye-t azt tervezzük. Oda mindenképpen szeretnénk mi is elutazni.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

@rallye2.hu

Illés Zoltán-Diósi János Eger Rallye 2023 Rallye2 Gy5 Szarvaskő-Egerbocs Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!