DSC_02592Az Iseum Rallye után úgy tűnt, hogy Ifj. Vizelli Karcsinak és Nagy Petinek Szombathelyen ér véget a 2015-ös évad, mivel egy tetemes miskolci motorhiba után a vasi versenyen a váltó dobta be a törölközőt. Karcsi akkor – érthetően- nagyon elszomorodott, de most ott látjuk a nevüket a székesfehérvári nevezési listán, sőt, úgy tűnik, hogy Kassán kívül a hátra lévő további három futamon is ott lesznek a létavértesi legények Lada VFTS-ükkel. Ifj. Vizelli Karcsival beszélgettünk.

Rallye2.hu: Sem a miskolci sem a szombathelyi verseny nem sikerült számotokra túl fényesen. Mindkétszer kiestetek. Miskolcon a motor állt meg az Iseum Rallye-n pedig…

Ifj. Vizelli Károly: A szombathelyi versenyt sem tudtuk befejezni. Pedig nagyon sokat készültünk rá, a technika tett újra keresztbe nekünk. A negyedik szakasz közepén járhattunk, amikor felrobbant a váltónk.

Rallye2.hu: Beszélgettem az eset után még ott Szombathelyen a szervizeseiddel, akik azt mondták, hogy valószínűleg számotokra az Iseum Rallye lesz az évadzáró futam emiatt. Ehhez képest – örömünkre- ott van a nevetek a Székesfehérvár Rallye nevezési listáján.

Ifj. Vizelli Károly: Eléggé mélypontra kerültem a szombathelyi fiaskó után, mivel a Miskolc Rallye-n a motorunk ment tönkre, most pedig a váltó. Pedig rengeteg energiát fektettünk bele az autóba a holtszezonban, hogy minden flottul működjön. Ott és akkor úgy éreztem, hogy minden hiába volt. Aztán aludtam rá néhányat és arra a döntésre jutottam, hogy nem szabad feladni, mással is történt már ilyen, úgyhogy muszáj mennünk. A Székesfehérvár Rallye-n még soha nem mentem, ezért is tűnik számomra nagyon izgalmasnak.

Rallye2.hu: Akkor újak lesznek a pályák, új kihívások várnak rád. Videón biztosan megismerkedtél már a gyorsaságikkal. Milyenek velük kapcsolatban az első virtuális tapasztalataid?

Ifj. Vizelli Károly: A tatabányai pályán mentem már, a többin még nem. Lesznek benne technikás és gyors szakaszok, azt láttam a felvételeken, ami alapján szerintem nekem tetszeni fog a verseny, de szombaton, a pályabejárás után már lényegesen többet tudnék majd erről mondani.

Rallye díjátadó ünnepség 2014 Park Inn Radisson Budapest Salánki Gábor_002

Rallye2.hu: Minek örülnél jobban a Székesfehérvár Rallye-n? Aszfaltnak vagy murvának?

Ifj. Vizelli Károly: Én murvapárti vagyok. Sokkal jobban szeret, mint az aszfaltot, ezért a murvára szavaztam volna, ha lett volna választási lehetőségem.

Rallye2.hu: Hogy zajlott a felkészülésetek a fehérvári versenyre?

Ifj. Vizelli Károly: Először is szereztünk egy motort, amit beépítettünk az autónkba. A futóművet visszaalakítottuk aszfaltra, miközben a szükséges és kötelező revíziókat is elvégeztük.

Rallye2.hu: A váltóról szót sem ejtettél. Pedig az sem lehetett kis munka…

Ifj. Vizelli Károly: Hát igen. Igazából majdnem egy teljesen új váltót kellett építeni. Csupán néhány alkatrészt tudtunk a régiből megmenteni, azokon kívül gyakorlatilag minden új benne. Bízunk abban, hogy ehhez mérten is fog muzsikálni, és megbízhatóan teszi majd a dolgát. Mi mindent megtettünk ennek érdekében ezúttal is. Nagy köszönettel tartozok mindezért a csapatomnak, a Korda Racing csapatának, valamint minden segítőmnek, szponzoromnak, családomnak és barátaimnak, szurkolóimnak is a biztatásért.

Rallye2.hu: Tervek, vágyak a versennyel kapcsolatban?

Ifj. Vizelli Károly: Ezúttal egy kicsit gyengébb motorral kell rajthoz állnunk, mert a versenymotorom még nem készült el, ezért ehhez mérten kell a vágyainkat megfogalmazni. Célba érni nagyon jó lenne, és nagyon kellene is két nulla pontos verseny után, ez lenne a legfontosabb feladatunk. Meg persze azért szeretnénk egy jót versenyezni is!

Rallye2.hu: A két „mínuszolt” verseny után, hogyan látod a bajnokságban az esélyeiteket?

Ifj. Vizelli Károly: A P12-es kategóriában az ötödik helyen állunk, előnyünk és hátrányunk is egyaránt 4 pont a körülöttünk lévőkhöz viszonyítva. Abszolútban jelenleg 20 ponttal, holtversenyben a hatodik helyről várjuk a folytatást. Most úgy gondolom, hogy nincs minden elveszve, Székesfehérvár után lesz még csak a félidő, ha a következő futamokon tudunk jó eredményeket hozni, akkor még bármi is lehet ebből az évből. Úgy tervezzük, hogy Kassa kivételével minden futamon elindulunk, amik ha jól sikerülnek, akkor jó sok pontot hozhatnak a konyhánkra. Amik persze Székesfehérvárról is jól jönnének…

Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!