ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0635Az abszolút értékelés év végi negyedik helyéért utazott el Ózdra Ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Peti és nem sokat teketóriáztak a srácok, ügyesen és gyorsan autóztak, nem igazán hagyták szóhoz jutni a Papp testvéreket a küzdelmük során. Egyedül az utolsó gyorsasági szakaszon került veszélybe a hőn áhított eredmény, még a célban is bizonytalan volt a helyzet, de végül kiderült, hogy az ózdi bronzéremmel a nyakukban Attilláék örülhetnek, mert felül kerekedtek a Székesfehérvár Rallye óta húzódó csatában. Ifj. Fogarasi Attilát kérdeztük.

Rallye2.hu: Fontos volt számotokra, hogy megtartsátok a negyedik helyet az éves abszolút értékelésben, ezt már régen mondtad, nagyon készültetek rá. Jelentett ez nektek Ózd előtt plusz terhet fejben? Volt e valami különleges az év utolsó versenye előtt a felkészülés során?

Ifj. Fogarasi Attila: A salgótarjáni versenyünk után komoly felkészítést, sok munkát igényelt a Hondánk, mert kiderült, hogy elég nagy bajok vannak az autónkkal. Salgótarjánban visszább is vettünk a tempóból, mert azt hittük, hogy az AC pumpával van gond, kevés benzint szívott. Szétszedtük és kiderült, hogy az AC több részre volt szétesve a tankban. Természetesen kicseréltük, majd a váltót is szétszedtük, mert Nógrádban kidobálta a harmadik fokozatot. Letörött róla a kapcsolóköröm, de a sperdiffi sem úszta meg a tarjáni kirándulást, az is széttört. „Csak” ennyi munkánk volt a kötelezőkön túl az ózdi felkészülésünk során. Izgatottan vártuk a rajtot.

Rallye2.hu: A pályák teljesen ismeretlenek voltak nektek, sőt, Mórról, otthonról, az ózdi pályák voltak számotokra idén a legmesszebb.

Ifj. Fogarasi Attila: Valóban az évad legtávolabbi versenye volt ez nekünk, de a pályákkal kapcsolatos állításod nem teljesen igaz, mert a Miskolc Rallye-n már sikerült megismerkednünk a sátai speciálissal. Jónak tűnt mind, bár a felsőkelecsényi pályáról az volt az első benyomásom, hogy furcsa, hogy ilyen pályán engednek versenyezni minket. Ám végül, versenykörülmények között nem volt az annyira rossz. Tetszett a murvás rész is.

Rallye2.hu: Hogyan alakult a versenyetek?

Ifj. Fogarasi Attila: Szokatlan volt az autónk az új sperrel, mert az különösen nagyot fogott és annyira ráncigált, hogy azt ki kellett tapasztalnunk, meg kellett szoknunk. Adtunk dőlést is az első futóműnek, szinte a gyári értékeket állítottuk be, de mondhatni, hogy kezelhetetlen volt vele a kocsink. Megváltozott a viselkedése, megnehezítette rendesen az autó vezethetőségét. Ettől eltekintve probléma és hibamentes volt a versenyünk és az egész kocsi is.

Rallye2.hu: Az utolsó gyorsasági sokáig emlékezetes marad mindenki számára. Ti megálltatok Szauer Gergőék kiesésénél, érdekesen alakult a sorsotok a nagy, sötét, királdi éjszakában.

Ifj. Fogarasi Attila: Elrajtoltunk a hetedik szakaszon, minden rendben volt, de amikor a királdi elágazásnál kifordultunk észrevettük, hogy Gergőék oda estek be. Nem láttunk mozgást, vagy embert a környéken, így értelemszerűen megálltunk. Picit távolabb gurultunk Gergőéktől, mert amire lefékeztünk, addigra túlfutottunk rajtuk. Megálltunk, tolattunk, de Gergő már szaladt oda hozzánk, hogy menjünk nyugodtan, ők jól vannak, úgyhogy újra a gázra léptem. Ennyi történt. Ezzel összesen kb. 23-25 másodpercet biztosan bent hagytunk. A megállást és a tolatást három felügyelő is megvizsgálta a verseny végén és 17 másodperc jóváírást kaptunk. Ezzel összességében az utolsó gyorsasági előtti helyünket tudtuk volna megtartani, de a vetélytársaink szerencsétlensége miatt több pozíciót is előrébb léptünk az abszolút értékelésben. A harmadik helyen és a géposztályunk élén zártuk az Ózd Rallye-t.

ozd-rallye-2016-rallye2-2016-rallye2-salanki-gabor_0356

Rallye2.hu: Ezzel megszereztétek az év végén az abszolút értékelés negyedik helyét, sikerült teljesítenetek a célkitűzéseiteket?

Ifj. Fogarasi Attila: Igen. A rajt előtt mindenképpen a Papp testvérek előtt szerettünk volna végezni, ez sikerült is. Köszönjük nekik az év során vívott hatalmas csatákat és gratulálunk az eredményeikhez, a P13 bajnoki címéhez. Ezúttal mi több gyorsaságit nyertünk, mint ők, sikerült teljesíteni a célkitűzéseinket és elégedettek vagyunk az egész évünkkel. Életünk első Rallye2-es évében sikerült megnyerni a kategóriánk értékelését és éppen csak lemaradtunk az összetett dobogójáról. A Székesfehérvár Rallye-n, hazai pályán az abszolút értékelés élén zártunk. Elsőre szerintem nem is kívánhattunk volna többet, vagy jobbat magunknak.

Rallye2.hu: 2017?

Ifj. Fogarasi Attila: Jelenleg a lehetőségeinket keresgéljük, mert most elég bizonytalannak tűnik a jövő évünk. Keressük a meglévők mellé az új reklámpartnereket, igyekszünk minél hamarabb összerakni az új szezonunkat, de bárhogy is alakuljon a jövőnk nagyon nagy hálával tartozunk az idei évi munkájáért és segítségért a szervizcsapatunknak, minden szponzorunknak és a kitartó szurkolóinknak. Mi nagyon élveztük az idei Rallye2-es Bajnokságot és reméljük, hogy a produkciónkkal sokaknak szereztünk feledhetetlen pillanatokat.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!