Eger Rallye 2016 Salánki Gábor_225Óriási munkával és szerencsével mentette meg az Eger Rallye-ját Szemán Sanyi és Horváth Levente. A Hondájuk motorja a trélerre történő felállás közben lehelte ki a lelkét, de a srácok nem estek kétségbe, hajnalok hajnalán kerítettek egy motort, megvették, berakták és néhány óra múlva már vidáman, de holtfáradtan jelentkeztek autójukkal Egerben, a technikai átvételre. Erősen bíznak benne, hogy Miskolcon nem lesz szükségük hasonló bravúrra és egy hibamentes tesztverseny után esetleg a dobogón ünnepelhetik majd a Miskolc Rallye végét. Egri kalandjaikról Horváth Leventét kérdeztük.

Rallye2.hu: Nem sokat aludtatok az Eger Rallye előtti utolsó éjszakán. Hogyan sikerült a felkészülésetek és mivel telt a verseny előtti éjjeletek?

Horváth Levente: Azt gondoltuk, hogy minden rendben volt a felkészülésünkkel, vidáman készülődtünk Egerbe és az utolsó mozzanatokat végeztük az indulás előtt. Álltunk fel éppen a versenyautóval a trélerre, amikor összeakadt a motorunk. Hajnali kettő órakor kerítettünk és vásároltunk egy másik motort Kaptás Leventééktől, amiért végtelenül hálásak voltunk nekik, nagyon nagy segítség volt ez nekünk. Rossz motor ki, új be, egy óra alvás és már tűztünk is Egerbe. Egy célkitűzésünk lehetett ebben a helyzetben, hogy végig érjünk a gyorsaságikon és a célba fejezzük be az Eger Rallye-t. A motort csak beraktuk, nem hangoltuk be a computert sem, örültünk annak is, hogy megy a kocsi.

Eger Rallye 2016 Salánki Gábor_433

Rallye2.hu: Küzdelmesen kezdődött, de hogy folytatódott a versenyetek?

Horváth Levente: Mondhatnám, hogy egy újszülöttnek minden új, mert én még sem az Eger sem a Miskolc Rallye-n nem jártam, majd Szombathelytől már jobban képben leszek. Szóval Eger. Élvezetes volt a verseny, új volt, de nagyon tetszett. A pályák rendben voltak. Volt közte olyan, ami komolyan megdolgoztatott minket, akadtak eléggé tempós, lobogós részek is, sok lassítós kigyorsítással. Az egyiknél az ötödik gyorsaságin sikerült is megforognunk és összetörtük a Hondánk jobb oldalát. Jobban megzavartuk a lovakat, mint kellett volna, aztán egy kicsit sok lett. Teherautó gumikkal találkoztunk. De már kijavítottuk a károkat, készülődünk a Miskolc Rallye-ra.

DSC_0737

Rallye2.hu: Akkor tehát arccal Miskolc felé!

Horváth Levente: Így van. Jelenleg azt várjuk, hogy a computeres emberünk elvégezze a munkáját, behangolja rendesen a motort. Gumiból mi a Hankookot választottuk, a pályák pedig számomra teljesen újak lesznek. Éppen ezért én sok-sok izgalmat várok tőlük. Van némi információm ezekről a speciálisokról, arról már hallottam, hogy mi az, amikre mindenképpen oda kell figyelnem navigátorként, de a pályabejárás alkalmával garantáltan tökéletesíteni fogom ezeket az adatokat. Az első kör még biztos óriási izgalommal telik majd, általában a második körre szoktam megnyugodni. Megismerem a gyorsaságikat, megbizonyosodok róla, hogy jól mondtam az információkat Sanyinak, ezért akkor már sokkal felszabadultabban tudom én is az itinert diktálni. Most csupán az lesz a célunk, hogy kipróbáljuk a motort, célba érjünk de, ha úgy alakul esetleg, hogy a géposztályunk dobogójára fel tudunk állni a végelszámolásnál akkor nagyon boldogok leszünk. De majd meglátjuk, hogy mit hoz a sors. Mi azon leszünk, hogy így legyen.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!