DSC_0677A hétköznapok rengeteg munkája miatt elmaradt (alapos) felkészülés hiánya nehezítette meg Dékány Sanyi és Hegede Tomi évének a kezdetét az Eger Rallye-n. Hondájukban a váltó makacsolta meg magát, megette a kettes fokozatot, de a srácok még így is hősiesen küzdöttek, behozták az autót a 8-as kategóriában a második helyre, ami a kialakult helyzethez viszonyítva elég jónak nevezhető. Tomiék viszont megtanulták az egri leckét, a Miskolc Rallye-ra már maximálisan szeretnének rákészülni, és a váltó javításának is neki látott már Dékány Sanyi, azért, hogy biztonsággal készen lehessen vele a borsodi futam rajtjára. Hegede Tomival beszélgettünk az Eger Rallye-ról.

Rallye2.hu: Miből állt az Eger Rallye-ra történő felkészülésetek?

Hegede Tamás: Öt betűből. Semmiből. Igazából a nullával volt egyenlő a felkészülésünk, csupán a tűzoltórendszert hitelesíttettük. De már a lemosás is elmaradt, amit beígértem neked az előző beszélgetésünkkor. Még arra sem jutott sajnos időnk. Annyi munkánk van a hétköznapok során, hogy az hihetetlen. De persze annak is nagyon örülünk. A Mecsek Rallye-n, az autónkra rakódott por és sár sem lett rendesen lemosva, csak a matricákat törölgettük át egy ruhával, mivel nem szerettük volna, ha a támogatóink nem látszanak a versenyautón, mert nagyon nagy hálával tartozunk nekik és a szervizcsapatunknak is az önzetlen segítségért.

Eger Rallye 2016 Salánki Gábor_345

Rallye2.hu: A hétköznapok dolgossága miatti időhiány mennyire köszönt vissza vagy mennyire bosszulta meg magát a versenyen?

Hegede Tamás: Irgalmatlanul. Már az Eger Rallye elejétől fogva rakoncátlankodott a váltónk, a második fokozatot kezdte el kidobálni. A második gyorsaságin az elágazásig az átbeszélőt szereltem, így Sanyi addig úgy ment, ahogy gondolta. A tapasztalata megvan ugyan az efféle helyzetekre, de azért nem árt, ha jó az átbeszélő. Addig csupán félgőzzel tudtunk autózni, időt vesztettünk. A harmadik szakasztól csak nagy ritkán volt, a második kör elejétől pedig végleg elfogyott a kettes fokozat a váltóból. Ez óriási hátrány volt nekünk. Bár a második körre gyorsultunk annyit, hogy az első kör eredményeihez viszonyítva hasonló időket autóztunk, gyakorlatilag pont annyit gyorsultunk, amennyivel a váltónk hibája miatt lassabbak lettünk. Az eredményünkön ez bőven meglátszott, nagyon sokat kaptunk az elsőtől. A célban végül a kategória második helyét szereztük meg, amivel a felkészülésünk és a váltóproblémák tükrében teljesen elégedettek lehettünk, ennél jobbra nem is számíthattunk, örültünk, hogy ilyen helyen tudtunk célba érni. Azt gondoltuk, hogy valahol a géposztály közepében fogunk a végén tanyázni. A rendezéssel nem voltunk teljesen elégedettek. A szakaszokra nem tudtunk gumimelegítéssel készülni, mert nekünk minden gyorsasági szakasz rajtjában állnunk kellett 15-20 percet, véleményem szerint feleslegesen. Ez idő alatt pedig elhűltek a gumik és a fékek egyaránt. Szeretnénk azt kérni, hogy lehetőség szerint kerüljük el legközelebb az ilyet, mert e nélkül egy igazán pörgős rendezvény lehetett volna az Eger Rallye.

Rallye2.hu: Ott lesztek e a Miskolc Rallye-n?

Hegede Tamás: Készülünk rá, megyünk természetesen. A váltót Sanyi már kezelésbe is vette, addigra biztosan meg lesz javítva, valamint a kipufogón is kell egy kicsit ügyködni az év nyitóversenye után. Az átbeszélőnk már működik, de nem fogjuk azt sem a véletlenre bízni, próbálunk Miskolcra jobban felkészülni, mint ahogy azt az Eger Rallye-ra tettük. A pályabejárást is szeretnénk alaposabban elvégezni, a lehető legtöbb információt beírni az itinerünkbe. Tesztre nem hiszem, hogy lesz módunk, mert azt sem az időnk, sem a lehetőségeink nem engedik meg, bár a támogatóink és a főszponzorunk az E-vapor teljes vállszélességgel mögöttünk állnak, amiért nagy köszönet illeti őket. Szeretnénk már csütörtökön elég korán odaérni Miskolcra és egy picit autózni a környéken, nagy szükségünk lenne most az önbizalom növelésére és az autó valamint a megjavított váltónk megismerésére.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!