Iseum Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_279Két technikai hibákkal tarkított verseny után, Szombathelyen végre kijött a lépés Dékány Sanyinak és Hegede Tominak a 8-as kategóriában, ahol mindössze egyetlen szakaszon jutott nekik a második hely, mert a többin ellentmondást nem tűrve utasították maguk mögé a géposztály mezőnyét. A murvás siker után a párosnak egy kis vakáció jön a bajnokságban, ugyanis Veszprém helyett legközelebb csak Székesfehérváron találkozhatunk velük. Hegede Tomit kérdeztük.

Rallye2.hu: Hogyan készültetek az Iseum Rallye-ra?

Hegede Tamás: Teljesen jól sikerült a felkészülés, az évad során keletkezett hibákat kijavítottuk az autón és a futóművet is alaposan átállítottuk, mivel az aszfalt után ezúttal murván kellett helytállnunk. Megemeltük az autó hasmagasságát, lágyítottunk a lengéscsillapítókon, remekül működött a futómű. Ezt azonban csak a versenyen tudtuk meg, mert a hivatalos teszten nem vettünk részt, a munkánk nem tette lehetővé, hogy plusz napokat szánjunk a versenyzésre.

Iseum Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_170

Rallye2.hu: Soha sem jó, ha egy gyorsasági szakasz etap lesz. De a szelestei etap most nektek jól jöhetett, hogy kipróbáljátok az autót.

Hegede Tamás: Egyetértünk, alapvetően mi sem örülünk soha, ha egy speciálist etappá nyilvánítanak. Így volt ez most is. Ráadásul ott várakoztunk a rajt előtt majdnem egy órát. Nem jött ez jól.

Rallye2.hu: A többi gyorsaságitok hogyan alakult? Autóztátok folyamatosan az abszolút negyedik időket és a célban is ezt a pozíciót csíptétek el.

Hegede Tamás: Kifejezetten jókat autóztunk, de nem teltek eseménytelenül a szakaszok. Volt túlcsúszásunk, árokjárásunk, egyszer én is kettőt lapoztam a füzetemben, úgyhogy volt kalandunk, akadtak hátráltató tényezők, de ezekkel együtt is elég jól tudtunk haladni az idők és az eredmények tanulsága alapján. Sokan azt tartják, hogy a Szombathely Rallye a féktávok versenye. Azokból viszont nagyon jókat tudtunk venni. Ezen múlt szerintem, hogy sikerült a célban megszereznünk a géposztályunk győzelmét és az abszolút negyedik helyet. Egy pillanatig sem kerestük a féktávokat. A hosszú, nagy, bukkan előtti kanyaroknál pont úgy megtaláltuk elsőre, mint a lassabb kanyarok esetén. A kocsink a hosszú egyenesekben 150-160 km/órás tempó felett is annyira stabil volt, hogy teljes nyugalomban lehetett vele autózni. Nagyon élveztük az Iseum Rallye minden kilométerét. Köszönjük a szervizcsapatnak ezt a jól felkészített autót és a támogatóinknak a segítséget! Az eredménnyel teljesen elégedettek voltunk. Ha az aszfaltos versenyeken is tudnánk tartani ezt a tempót, akkor még inkább elégedettek lennénk.

Rallye2.hu: Hogy erre a kérdésre választ kapjunk még várni kell egy kicsit, mert most újra murva jön, Veszprémben.

Hegede Tamás: Számunkra viszont a Rallye2 Bajnokság következő fordulója aszfaltos lesz, mégpedig Székesfehérváron. Mi biztosan nem megyünk Veszprémbe, mert elfoglaltsága is lesz mindkettőnknek a Veszprém Rallye időpontjában és a tavalyi veszprémi tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy az autót rettenetesen amortizálja a Balaton parti murva. Gyakorlatilag újra kellett építeni a Hondánk alját, mert felfalták a sziklás, köves pályák. Szombathelyen ráadásul az összes maradék guminkat elhasználtuk, majdnem slickekké váltak a körök végére, egy verseny kedvéért pedig nem tudunk egy teljes gumigarnitúrát megvásárolni, nem fér bele a büdzsébe. Ezért mi a nyári szünetünkre és a Székesfehérvár Rallye-ra készülődünk, amit már izgatottan várunk.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!