Sokan még az idei évüket sem látják tisztán, de Györkő Józsi már azt is tudja, hogy 2018-ban milyen magasra teszi a lécet. Józsefünk, 2016-ban, Hondájával a Rallye2 Bajnokság 6-os kategóriájában a negyedik helyet tudta elcsípni és hangjában örömteli vágyakozással ecsetelte nekem, hogy milyen jó lenne, ha idén beülhetne egy Citroen C2R2-be, vagy Max-ba. Ám úgy néz ki, hogy Józsi mert nagyot álmodni, átugrotta a Citroent és 2018 januárjára olyan tervet eszelt ki, amit eddig talán senki a Rallye2-ben. Rajthoz készül állni a Monte Carlo Rallye-n. Erről beszélgettünk Györkő Józsival.
Rallye2.hu: Látom nagyon aktív vagy mostanában a Facebook-on, szorgalmasan posztolgatod a fotókat a Peugeot 208 R2 versenyautókról. Csak nagyon tetszik a „paripa”, vagy valami nagy durranásra készülsz?
Györkő József: Még annál is nagyobbra. 🙂 Úgy tűnik, hogy lehetőségem lesz egy ilyen kocsival versenyezni.
Rallye2.hu: Megleptél, bár a képek láttán gondoltam erre. A Hondádhoz képest szép előrelépés, de még ahhoz képest is az, hogy egymás közt korábban arról beszélgettünk, hogy egy Citroen C2R2-ben gondolkodnál az idén.
Györkő József: Beszélgettem egy üzemeltetővel és szerintem nincs a két kocsi között akkora különbség, hogy ez ne férjen bele a büdzsébe. De kérdezz már rá kérlek, hogy mit szeretnék a Peugeot-val? 🙂
Rallye2.hu: Dehogy kérdezek. 😀 😉 Elmondod te szerintem kérdés nélkül is, hiszen ezért hívtál. 🙂
Györkő József: Igaz… 🙂 Említettem, hogy nagy durranásra készülünk. A 2018-as Monte Carlo Rallye-n elindulni, egy 208-assal szerinted elég nagy durranás?
Rallye2.hu: Hazai és Rallye2-es viszonylatban ez mindenképpen nagyon izgalmas információ.
Györkő József: Nemrégiben elkezdtem szervezni azt, hogy a jövő év elején ott tudjunk lenni a rallye világbajnokság nyitófutamán.
Rallye2.hu: Tudtok már valamit arról, hogy honnan lesz a tervhez autó és csapat?
Györkő József: Bakó Lacival beszélgettünk erről, felvázoltam neki az elképzeléseket, amik szerinte kivitelezhetők. Természetesen a Monte Carlo-n kívül szeretnék még menni néhány teszt és felkészülési versenyen itthon is. Grátz Ferit kértem fel csapatfőnöknek, a navigátorom pedig Szőke Tomi lenne. Egyelőre mindenki igent mondott. Azt hiszem érdemes korán nekikezdeni a szervezésnek, a feltételek megteremtéséhez, mert egy ilyen verseny nem úgy történik, hogy nekiindulunk a végtelennek, miután a hasunkra ütöttünk. Ez az ötletünk jó eséllyel alaposan meghatározza majd a részvételünket az idei szezonban, a Rallye2 Bajnokságban is.
Rallye2.hu: Pedig nem lenne rossz a Rallye2, ha formában akarod magad tartani…
Györkő József: Ha mindegyiken nem is, de néhány versenyen – éppen ezért – biztosan ott leszünk, ám nem hinném, hogy Rallye2-es licenccel rajthoz állhatunk a világbajnokságon… 🙂 Ezért szerintem biztosan valami nagyobb licencet fogunk kiváltani. De még nem jártam ezeknek a dolgoknak utána. Úgy tervezném, hogy valamikor az év vége felé kezdenék neki a felkészülésnek, mert nyáron, a hőségben nem sok haszna lenne a tesztelésnek. Láttad, hogy milyen havas, jeges pályák várták most is a mezőnyt a Monte-n? Legalább esős, csúszós és hideg legyen az aszfalt, ha nem is havas. Bár az lenne a legideálisabb.
Rallye2.hu: Tényleg úgy lenne a legtöbb értelme. Nyáron maximum szokod az autót…
Györkő József: Ennyi. De szerintem 200 kilométer – vagyis 2-3 Rallye2-es verseny alatt – meg tudnék barátkozni a Peugeot-val. A jóhoz könnyű hozzászokni…
Rallye2.hu: Úgy legyen. Izgatottan várjuk a friss híreket, aztán találkozunk az évad második felében. De, ha előbb, azt sem bánjuk.
Rallye2.hu – Salánki Gábor

