Gondi Csabi Buza Zsuzsával és Bencze Gáborral az anyósülésen autózott tavaly három futamon a Rallye2 Bajnokságban és olykor meg tudták lepni a 40 lóerővel erősebb hondás párosokat is a Citroenjükkel. De a megbízható kis Saxonak mégis el kellett költözni a Gondi Motorsport csapatától, hogy átadhassa a helyét Csabi egy régi nagy álmának. A 2017-es és a 2018-as évről Gondi Csabával beszélgettünk.

Milyen tervekkel álltatok oda 2017 elején a rajtvonalhoz?

Az volt az elképzelésünk, hogy a teljes Rallye2-es bajnokságon részt veszünk és minden futamon elindulunk, ám végül foghíjasra sikerült az évünk, mivel mindössze három futamon tudtunk ott lenni. Sok teendőm, munkám akadt a versenyzésen kívül tavaly, és ez nagyban befolyásolta a lehetőségeinket. A Salgó Rallye-n még Bencze Gábor barátom navigált nekem, majd két futamon Buza Zsuzsi ült be mellém, akivel a Székesfehérvár Rallye-n kezdtük meg a közös munkát.

Milyen volt az évetek?

Salgótarjánban, Székesfehérváron és Egerben tudtunk indulni. Úgy gondoltuk, hogy a 7-es kategória, kb. 160 lóerős Hondái között nem lesz könnyű dolgunk a 120 „lovas” Citroen Saxonkkal. Ezért nem tűztünk ki magunk elé dobogós vagy érmes pozíciókat elérendő célként. Salgótarjánban akadt rögtön egy kis problémánk. Leszakadt a váltótartó bak, ezért a kanyarok előtt, fékezéskor nagyon nehezen tudtam csak vissza váltani, mégis csak néhány másodperccel maradtunk le a géposztályunk dobogójáról. A verseny után több olyan versenyzővel beszélgettem, akik Citroen Saxo-val versenyeztek korábban, és a javaslataik alapján átépítettük a váltótartó bakot, úgy, hogy az autónk a szabályoknak megfelelő és homolog maradjon. Székesfehérváron már Zsuzsival álltunk rajthoz, a salgótarjánihoz hasonló tervekkel, a célba érkezésre koncentráltunk leginkább. De kellemesen csalódtunk, mert a futam végén megszereztük a 7-es kategória ezüstérmét. Kevés volt a lóerő, de akarattal és lendülettel pótoltuk a hiányosságokat.

Az Eger Rallye előtt nézegettük a kategóriánk állását, és azt láttuk, hogy van esélyünk értékes pozíciókért küzdenünk, Egerben és az éves értékelésben is, ezért rajthoz álltunk az évzáró futamon. Elég jó időket értünk el, bár reggel én újra hoztam a szokásos formámat, bealudtam, idő kellett, hogy elkapjam a fonalat. Szerintem kiautóztuk a kis Saxoból, amit lehetett, az egyik gyorsaságin még egy kategória második időt is szereztünk. Azt még ma sem tudom, hogy hogyan sikerült. 🙂 Összejött, az a lényeg. 😉 Bronzéremmel tértünk haza Egerből. Az évünkre összességében azt mondom, hogy többet vártunk tőle, abban az értelemben, hogy többet szerettünk volna autózni, versenyezni, de az egyes futamokon mutatott teljesítményünkkel alapvetően elégedettek lehettünk.

Úgy tudom, hogy nagy változás előtt álltok 2018-ban.

Igen, és a változás már be is következett, ugyanis vásároltunk egy Citroen C2R2 versenyautót. Kitűnő reklámpartneri megállapodásokat sikerült kötnünk, a főtámogatónk pedig, a Bott Hungária Kft immár nyolc éve, teljes mellszélességgel áll mögöttünk. Sokat és önzetlenül segítik a versenyzésünket. Hatalmas érdemük van abban, hogy a Citroen Saxot lecserélhettük a C2R2-re. Régen dédelgetett álmom volt ez a kocsi, tényleg alig találok szavakat arra az örömre és érzésre, amit ez a versenyautó nekem jelent. Köszönök mindent a támogatóinknak, a csapatnak, a feleségemnek, a családnak, Bakó Lacinak és mindenkinek, aki bármit is hozzátett ahhoz, hogy megvalósulhasson ez az álom!

Fotó: Gondi Motorsport

Gondolom már alig várod, hogy próbálgassátok, teszteljétek és végig kergessétek az új kocsitokat az első gyorsasági szakaszon… 🙂 Mik lesznek vele a terveitek?

Első körben még fel kell dolgoznom ezt a helyzetet és a boldogságot, ami ezzel az autóval a szívembe és a garázsunkba költözött. Szeretnénk minél hamarabb megismerkedni a Citroenünkkel, és tudjuk, hogy fel kell nőni hozzá. Eddig még valóban nem tudtuk kipróbálni, de amint az időjárás is engedi szeretnénk minél előbb elkezdeni a teszteket, hogy már az idén tempósan autózhassunk vele. Hogy hol? Maradunk a Rallye2 Bajnokságban, de ha már egy álmunk valóra vált, akkor egy másikat is megvalósítunk. Ki szeretnénk próbálni magunkat külföldön. Elsősorban erre fogunk koncentrálni. Biztos, hogy megyünk több futamon is a Rallye2-ben, a hol és mikor az szinte mindegy is számunkra, de a külföldi futamot mindenképpen szeretnénk összehozni 2018-ban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!