
Gerevics Dominik a Kazincbarcika Rallye sikerei után úgy döntött, hogy nem szeretne két és fél hónapot tétlenül, versenyzés nélkül tölteni, ezért Bencs Gáborral elutazott Zalaegerszegre, a 2. ZEG Rally Show-ra. Gerevics Dominik számolt be nekünk az élményeikről.
Kazincbarcikán, Kapás Attilával begyűjtöttétek pályafutásod első Rally2-es serlegét. Ez azért nagy dolog lehetett…
Természetesen hatalmas élmény volt életem első Rally2-es kupáját megszerezni, de közel sem akkora, mint a mostani hétvége. A 2. ZEG Rally Show igazi élmény volt számomra. Kiváló szervezés, remek pályák, sok néző és jó hangulat fogadott minket Zalaegerszegen. Ezúton is szeretném a köszönetünket kifejezni ezért a szervezőknek!
Sok munkátok volt az autóval, mielőtt felkerekedtetek Zalaegerszegre?
Akadt… Az autót az utolsó pillanatig csinálták a fiúk, az is kérdéses volt, hogy egyáltalán rajthoz állhatunk e? Végül elkészültünk, még éppen időben, ám lassan már tradícióvá válik, hogy minden versenyre úgy indulunk el, hogy tesztelni egyáltalán nincs idő előtte. Nehéz így versenyezni, és még nehezebb eredményeket elérni. Végül minden jól alakult, mert találtunk végre egy testvérpárt, akik értenek a motorokhoz és azok programozásához is: ők Gondiék, Péter és Máté, ők rendbe szedték végre a kocsink szívét, így indulhattunk el Zalaegerszegen.

Az ország túlsó végén megrendezett 2. ZEG Rally Show-n nem Attila olvasta az itinered, hanem Bencs Gábor. Hogy került melléd a jobb1-be az egyik Rally2-es márka és vetélytársatok? Milyen volt vele a közös munka?
A Bencs testvérek valóban ugyanolyan autóval versenyeznek, mint én, abban a bajnokságban és abban a kategóriában, mint jómagam is. Hosszú évek óta autóznak Honda Civic Type-R-rel évtizedek óta mennek a Rally2 Bajnokságban, kiváló eredményekkel büszkélkedhetnek. Azt kell, hogy mondjam igazi sportemberek, akiknek nem derogál segíteni egy kölyöknek. A segítségük sok mindenre kiterjedt eddig is. Hónapok óta utat mutatnak az autónk felkészítésében, milyen alkatrészek kellenek bele, mit, honnan lehet beszerezni, hogyan vezessem a kocsit, illetve most már versenyt is nyertünk együtt. Nem akarom agyon dicsérni őket, de csodálatos embereket ismertünk meg a személyükben. Mindkettőjüknek nagyon köszönöm a segítséget és csak remélni merem, hogy Magyarországon más sikeres versenyzők is követik majd az ő példájukat és segítik a tudásukkal a feltörekvő generációkat. A közös munka leírhatatlan volt, Gabi kiváló navigátor. Többet fejlődtem ezalatt az egy verseny alatt, mint az év előző részében.

Mi történt veletek a 11 gyorsasági szakaszon?
Úgy álltunk oda a rajthoz az első gyorsasági előtt, hogy tesztelni, próbálgatni fogjuk a kocsit, jól érezzük magunkat és tanulni fogok Gábortól. Nem foglalkoztunk az időeredményekkel, és ezt az elvünket az egész futam alatt megtartottuk. Egyszer sem néztük rá a stopperre, csak az utolsó pálya végén tudtuk csak meg, hogy a kategóriánkban elsők lettünk, abszolútban pedig 17-ek. Boldogok voltunk az eredmény miatt, de a helyén tudom kezelni azt, hogy a nagy abszolútban 2 WRC is végzett mögöttünk. 😀 Ezt azért mindenkinek jó elmesélni poénként. 🙂

A Hondátok már a folytatásra készül. Mi történik az autóval és hol van most?
Az autósportban két verseny között mindig a felkészítés zajlik, illetve az előző versenyen tapasztaltak alapján a hiba, esetleg hibák kijavítása és a továbbfejlesztések történnek. A mi esetünkben a kézifékkel kell valamit kezdeni, mert az botrányosan működik, ez a zalaegerszegi pályákon is okozott némi fejtörést.

A Mediterrán Rallye-n, Pécsen ott lesztek?
Ha a kocsi is úgy akarja akkor ott leszünk szeptemberben Pécsett. Remélem, hogy az addig hátra lévő hetekben lesz időnk tesztelni is végre és bevallom, hogy örülnék egy újabb jó eredménynek is. Idén, a Mediterrán Rallye-n kívül még két versenyre van kilátás a Rally2 Bajnokságban, ezeken a megmérettetéseken mindenképpen szeretnénk ott lenni, hogy tanuljunk, fejlődjünk, mert a következő évet már szeretném a Rally1-ben elkezdeni, de ehhez a tervhez még további szponzorokat is kell majd találnunk.
Rallye2.hu – Gerevics Dominik GT