Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Földön, vízen és még több vízen

Geiger Máté és Csanády Sándor győzelmével zárult a Mediterrán Rallye, így az idei évben a harmadik új Rally2-es győztest avathattuk, miközben az öt futamon még senkinek sem sikerült dupláznia, öt különböző páros nyerte meg a versenyeket.

A nevében Mediterránnak indult, de a körülmények miatt hamar átkeresztelt „Monszun” Rallye-ra, a Rally2 Bajnokság mezőnyébe 33 páros nevezett, de végül Molnár Ferencék és Szilágyi Gézáék lemondták a részvételt, 31 Rally2-es autó vágott neki a nyolc gyorsasági szakasznak. Már a pályabejárást is esőben teljesítették a versenyzők, és ezután a rajtceremónián, a pénteki, bemelegítő Mecsek-kapu-Árpádtető gyorsaságin, majd a szombaton megrendezett hat szakaszon sem kegyelmeztek senkinek az égiek, hiszen a perzselően forró nyáron elmaradt csapadékot hol óvatosabban, de általában inkább dézsából zúdítva eresztették le a Mecsekre és egész Magyarországra. Valószínűleg emiatt rostálta meg a már az első szakasz is a mezőnyt. Seben Jánosék és Neukirchner Andrásék is kicsúsztak, másnap nem tudták folytatni a versenyt. Fekete Gyuláék este adták le a menetlevelet, miután megforogtak, majd az út mentén beragadtak a sárba és az avarba. Pechükre egyetlen néző sem volt a helyszínen, csak később érkezett egy kis erősítés, így önerőből próbáltak kiszabadulni, ám a nagy igyekezetükben az OK táblát nem vitték fel az út szélére, ezért Ifj. Fogarasiék és Zsebe Gáborék is megálltak mellettük. Később ők időjóváírást kaptak, a táblát pedig megfelelő helyre rakta a navigátor, ám az 1. számú Felügyelőtestületi Határozat értelmében, Spindler Jenőéknek is meg kellett volna állnia, de mivel ezt nem tették meg, ezért őket kizárták a versenyből. Geiger Mátéék szakaszgyőzelmén mondhatni, hogy meg sem lepődtünk, némi matek után Zsebéék lettek a másodikak, Ifj. Fogarasiék pedig a harmadikak. Az időjárás szombaton sem lett kegyesebb a mezőnyhöz, csakis esőgumikon volt értelme kigurulni a gyorsaságikra. Kiss Lászlóék Árpádtetőn estek be, a navigátor oldalán tört össze legjobban az autójuk, Veres Istvánt a mentőknek kellett ellátnia, jobbulást kívánunk neki! Jobbágy Krisztiánék egy megforgás után fának „tolattak” a VFTS-ükkel, de folytatták a versenyt, a szervizben pedig spanifer és egy öles fa segítségével igyekeztek „kikasztnizni” a kocsit. Borza Balázsék Ladája technikai gondok miatt adta meg magát az ötödik szakasz közepén. Kállai Tamásék Ladája többször háromhengerezett, aztán többször életre kelt a negyedik henger is, de az ötödik szakasz utáni etapon, egy piros lámpánál végleg leállt a teljes erőforrás. Bencs Zoltánék nagyon élvezték a versenyzést, de az utolsóvá előlépett hetedik szakasz beírójában eltört a Hondájuk féltengelye. Tellér Antalék kaptak jobb hátsó és bal hátsó defektet is, a vesztüket végül az okozta, hogy négyből három váltótartó csavar eltört a Lapisi elágazásnál, kibillent a helyéről a motor, ami eltépte az ékszíjakat, emiatt pedig hűtés és szervó nélkül maradt a 208 R2-jük. Az utolsó, nyolcadik, Árpádtető-Camping szakaszt a közeledő sötétedés, a rettenetes körülmények és a sok mentés miatt kialakult csúszás miatt törölték a Rally2 Bajnokság résztvevőinek. A célba végül 21 autó ért be, Várnai Dávidék az új Ford Fiesta R2T-jükkel a cél után kiálltak. Egy más(ik) rendezvény miatt ezúttal azt mondjuk, hogy szerencsére kiszorult a Mediterrán Rallye céldobogója a Széchényi térről, így Rally2 Bajnokság versenyzőinek nem kellett ronggyá áznia a szabad ég alatt, a díjátadó időpontjában is vígasztalanul szakadó esőben, hanem az Expocenterben, zárt térben vehették át a serlegeiket.

Az 5-ös géposztályban Ifj. Fogarasiék állhattak a dobogó felső fokára, Gerevics Dominikék pedig az egyel lentebbire, a fiatal pilóta pályafutásának első esős versenyén. A 6-os géposztályban Lakatos Tamásék győztek, Strider Zoltánék és a 201-es rajtszámot birtokló Kocsis Imréék előtt. A P12-ben az eddig pont nélkül álló Geiger Mátéék alaposan belehúztak, nyertek, Zsebe Gáborékat és Fábián Donátékat utasították maguk mögé. A P13-ban Szabó Zoltánék szerezték meg a legnagyobb serlegeket, Kókai Gáborék és Jobbágy Krisztiánék előtt. A P14-ben és a BMW Kupában egyedül Ollé Tamásék gurulhattak át a célkapun. A Lada Kupában Geiger Mátéék voltak a leggyorsabbak, Fábián Donáték és Ruszkai Attiláék követték őket ebben az értékelésben. Az összetettet Geiger Mátéék uralták, az első szakasztól egészen az utolsóig az élen állva szerezték meg pályafutásuk első, abszolút Rally2-es győzelmét. Abban nem volt „vita” köztük és a harmadik helyen célba érkező Ifj. Fogarasi Attiláék között, hogy egyaránt 3-3 gyorsaságit nyertek meg, de Ifj. Fogarasiéknak a power stage-en is sikerült nyerniük, így a pluszpontokból a legtöbb hozzájuk került, jól állnak a címvédők két fordulóval a vége előtt a bajnokságban. Zsebe Gáboréknak az ezüstérem, mellé jutott egy szakaszgyőzelem is az abszolútban, továbbra is vezetnek, sőt az előnyük tovább nőtt a P12-ben.

Folytatás október 7-8-án, Ózdon és környékén, az Ózd Rallye-n, a bajnokság pedig a Vértes Rallye pótlását szolgáló Zemplén Rallye-val zárul majd Szerencsen, november 11-13-án, remélhetőleg kellemes, őszi időben.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.