Fekete Dani és Harsányi Zsolti már alig várta, hogy végre alaposan meghajtsa a Subaru Imprezza-ját és nem csalódtak a srácok, mert a jó öreg összkerék hajtású vas szebbnél szebb élményekkel ajándékozta meg őket a veszprémi murván. De sajnos csak féltávig jutottak, mert a hűtő elsírta magát a hajmáskéri gyorsasági láttán, és most még Dani nem tudja megmondani, hogy mikor találkozhatunk velük legközelebb, a versenypályákon. Fekete Danival beszélgettünk.

Egész évben nélkülöznünk kellett eddig titeket, és ha versenyen kívül is, de a Rallye2 Bajnokság egyetlen, tiszteletbeli összkerekes autóját. Hol jártatok 2018-ban?

Sehol máshol nem versenyeztünk idén, csak Veszprémben álltunk rajthoz, úgyhogy senki nem maradt le semmiről. Szerettünk volna már év elején is ott lenni a Rallye2 mezőnye előtt, de tavaly ősszel vettünk egy váltót külföldről, ami már december végén, a Szilveszter Rallye-n tönkrement. Pedig felújítva vettük, „szenzációs” vételnek bizonyult.

Jófogás.hu…

Valami olyasmi… 🙂 A javítást itthon kellett megoldanunk, de annyira sok időbe telt, hogy megérkezzenek az alkatrészek, hogy csak a májusi Iseum Rallye-ra tudtunk volna elutazni. Oda neveztünk is, de munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tudtam részt venni a versenyen. A Veszprém volt a következő célpontunk, mert a két murvás futamon mindenképpen szerettünk volna részt venni, mivel nagy kedvenceink, pláne ezzel az autóval.

Hatalmasat ugrattatok az első körben, Hajmáskéren és a negyedik szakaszon már nem jöttetek. Mi történt a kocsival, milyen volt az idei évetek első futama?

Ez igaz, tényleg jó nagyot repültünk a lőtéren, de onnan simán, gond nélkül kijöttünk még, pedig amikor leérkeztünk, még a csomagtartó fedele is felcsapódott, olyan keményen landoltunk. Ekkor leellenőriztünk, féket, motort, kormányt, futóművet, de semmi probléma nem mutatkozott, nyomtuk tovább. A lökhárító és a segédkeret csúszott el egy kicsit. A kiesésünket a hűtő csöpögése, folyása okozta, aminek az ugratásunkhoz nem gondolnám, hogy bárminemű köze volt. Egy tűhegynyi lyukon szivárgott a víz. Hogy mióta? Nem tudjuk. Lehet már a lőtér rajtjában is így állt a helyzet. Egyébként mindhárom gyorsaságink remek volt, élveztük az autózást, fülig ért a szánk az első perctől, egészen az utolsóig. A veszprémi pályák mindig is feküdtek nekem, de most valami furcsa volt. Talán az, hogy a sziklák a szokásosnál is jobban kiálltak az útból? Nem jöttem rá a megoldásra, a versenyünk végére, de az tény és való, hogy sokat kerülgettük a köveket. Minden kanyarba be kellett nézni, hogy hová teszem a kereket, ez izgalmassá tette a versenyzést. Akarom mondani az előfutást. Végre eljutottam Hegyesdre, versenyautóval is. 🙂 Kislődön mentem már korábban néhányszor, az elmúlt években egyszer sem volt problémamentes ez a gyorsasági, de mióta Hegyesdre is ellátogat a mezőny, a Veszprém Rallye-n, azóta nekünk valami mindig közbejött, nem bírtunk eljutni Hegyesdig. Most igen, és örültünk neki, tetszett nagyon az a tempós szakasz. Kár, hogy nem mehettünk rajta még egyet. Lehet meg tudtuk volna javítani a hűtő sérülését, kicserélhettük volna, de nem lett volna nyugodt a versenyünk. Össze kellett volna igazából eszkábálnunk a hűtést. Leshettük volna, hogy forr e a víz. Az már nem lett volna olyan autózás, mint amit mi elképzeltünk és a motor épsége is veszélybe kerülhetett volna. Úgy döntöttünk, hogy az első három szakasz élményeit elrakjuk magunknak és azok az évünk elejére bemelegítésnek elégségesek lesznek.

Hol folytatjátok a versenyzést?

A Baranya Kupára nem megyünk, távolabbra pedig sajnos nem látok az időben. A komlói fordulón kívül még a Salgó és a Zemplén Rallye szerepe a Rallye2 Bajnokság versenynaptárában, reméljük, hogy valamelyikre sikerül eljutnunk, mert ha nem, akkor elég sivárra fog sikeredni a 2018-as évünk, már ami az autózást illeti.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!