Fábián Donátnak régi álma vált valóra azzal, hogy versenykörülmények között kipróbálhatott egy gyári építésű versenyautót, de sajnos túl hamar ki kellett szállniuk belőle, Tóth Szabolccsal mindössze Regécig jutottak a Zemplén Rallye-n. Fábián Donáttal beszélgettünk.

Amióta ismerlek te mindig Ladával mentél, egy-két tesztet leszámítva. Honnan jött az ötlet, hogy a Zemplén Rallye-n egy Citroen C2R2 Max-al álltok oda a rajtvonalhoz?

Engem már évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy kipróbálok egy ilyen teljesen gyári, vagy gyári jellegű autót, éles, versenykörülmények között. Kunmadarason már mentem Peugeot-val, szeretem nagyon Kunmadarast, de az egykori repülőtér betonja mégsem egy szűk, erdei gyorsasági szakasz. Mostanra jött el ennek az ideje, felmerült a lehetőség – amiért nagyon hálásak vagyunk – arra, hogy kipróbálhassam a kocsit, és szerencsére én is rábólinthattam a kínálkozó alkalomra. Mindössze annyi célunk volt a Zemplén Rallye-n, hogy megismerkedjünk a kocsival, igazi rallye pályákon is. Ez megtörtént fantasztikus, az autó csak sajnos nagyon rövid ideig tartott az élmény, illetve a versenyünk.

Mindössze néhány kilométert teljesítettek az első, Fony-Óhuta szakaszon. Mi történt veletek?

Jól éreztük magunkat, hamar rájöttünk, hogy teljesen más világ ez az autó, mint a Lada. Egyértelmű, hogy ezt az kocsit úgy álmodták meg lassan húsz évvel ezelőtt a Citroen mérnökei, hogy gyorsan és pontosan lehessen vele menni. Nem mai technika, de így is óriási élményt adott még azon az 5-6 km-en is, amit sikerült vele teljesíteni. Már kezdtünk belemelegedni a versenyzésbe, eljutottunk Regécig, amikor egy motortartó bak elszakadt és a generátor kiszúrta a hűtőt. A hűtőfolyadék elfolyt, ez okozta a versenyük végét.

Lesz folytatása a Citroen próbájának?

Egyelőre nem tudok erre mit mondani, ez még a jövő zenéje, mindenesetre az biztos, hogy én nem zárkóznék el előle. Az idő majd eldönti, hogy tudunk e máskor is egy ilyen autóval versenyezni, vagy maradunk Ladánál.

2023 zenéjét hallod már?

Egyáltalán nem, viszont azt látom, hogy a lemezre, amiről majd a zene szólni fog, arra az van ráírva, hogy Rally2 Bajnokság.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönöm a lehetőséget a csapatomnak, az egyesületnek és minden támogatónknak, akik lehetővé tették azt, hogy egy ilyen autóval tudjunk elindulni az évzáró Zemplén Rallye-n!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!