A Rally2 Bajnokság versenyzőinek többsége várja, és kéri az esőt a Mediterrán Rallye mindkét napjára, de akadnak többen is, akik eltekintenének az égi áldástól. Az adminisztratív átvételen beszélgettünk a fiúkkal, lányokkal.

Györkő József: Reméljük, hogy jó nagy eső lesz, és szinte folyni fog a pályákon a víz. Felkészültünk, csak esőgumikat szeretnénk használni mindkét nap. Esőben mondjuk már régen mentem, még Mitsubishivel, akkor jó volt, szeretnénk felfrissíteni az emlékeinket.

Zsebe Gábor: Nagy terveket találtunk ki magunknak, mindenképpen célba szeretnénk érni. 10 ponttal vezetjük a kategóriát, mert a novemberi fordulót mi valószínűleg kihagyjuk, és jó lenne megtartani a vezető helyünket. Jó lenne egyszer végre ebben a kategóriában is bajnoknak lenni. Nem jósolnak jó időt, péntekre esőre készülünk, szombaton meg ki tudja mire, reméljük azért hó nem fog esni… Megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból.

Fekete Gyula: Szeretnénk beférni az élmezőnybe, de azt látjuk, hogy egy elég illusztris társaság jött össze a Mediterrán Rallye-ra, a Rally2-ben. Ha a Top10-be sikerül odaérnünk, azzal mi elégedettek leszünk, de próbáljuk majd jól érezni magunkat, amihez, ha eredmény is társul, akkor boldogok leszünk.

Nagy János: Pécsiek vagyunk, szeretnénk jól szerepelni a hazai versenyünkön. A fiam vezet, én navigálok, ő tudna konkrétabb célokat megfogalmazni, de szerintem szeretne minél jobban szerepelni.

Strider Zoltán: Egy jó kis esős verseny néz ki nekünk a hétvégére, így mákunk van, mert tegnap tudtunk egy kicsit vizes körülmények közt tesztelni. A kocsi jó, a pályákat szeretjük, Somogyot majd meglátjuk, hogy mennyire szeretjük. Jó lenne az elejében küzdeni, de tudjuk, hogy itt vannak a helyi menők, akik elég kemények. Ha tényleg esni fog, akkor túlélőversenyre készülhetünk, de majd igyekszünk.

Kökényesdi-Pap Dániel: Most vagyunk itt először, szeretnénk élvezni a versenyzést. Felmérjük a lehetőségeinket, vigyázunk majd az autóra, okosan megyünk, hogy Ózdon fejezhessük be az idei évet.

Geiger Máté: Az az elsődleges nekünk, hogy célba érjünk. Az esőtől nem tartunk, szerintem jó lesz. Régen mentem esőben, a Szilveszter Rallye-n, de az jó is volt.

Szetei Norbert: Nagyratörő terveink vannak, túl kell élnünk az esőt. A slick gumink fogytán van már az év vége felé, inkább esőre készültünk.

Szombathelyi Péter: Nagyon élveztük tavasszal az Orfű Rallye-t, volt szerencsénk menni a Mecseken is, most itt vagyunk a Mediterrán Rallye-n, így megyünk a Mecsek útjain hidegben, melegben, sötétben és esőben is az idén. A büdzsénkben nagyjából ennyi volt, ezt el szeretnénk most használni. Örülünk, hogy itt lehetünk, itt kezdtük és itt is fejezzük be a 2022-es évet. Az autónk jó, reméljük, hogy a céldobogón ünnepelhetünk szombaton este. A tapasztalatainkat felhasználva szeretnénk előrébb végezni, és megtalálni azokat a versenyzőtársakat, akikkel összehasonlíthatjuk magunkat és vívni tudunk velük.

Tellér Antal: Jól szeretnénk érezni most is magunkat, miközben jót autózunk, és örülnénk, ha a kategóriánkban felállhatnánk a dobogóra. Elég erős a mezőny, kiderül, hogy hová leszünk elegek…

Lakatos Tamás: A terveink komolyak, de sajnos egyedül érkeztem az átvételre, mert Krisztina sajnos lebetegedett. Egyelőre sok a kérdőjel, próbáljuk megoldani a helyzetet, de nem minden áron fogunk versenyezni.

Simon György: Szeretnénk baleset és technikai hibamentesen célba érni és élvezni a versenyzést. Sok esélyt nem látok arra, hogy az elejében ott lehessünk, így számunkra minden kilométer az örömről kell, hogy szóljon.

Neukirchner András: Gurulunk egy jót, úgy döntöttünk. Tét nincs, élvezni szeretnénk az egészet. Remélem, hogy szakadni fog az eső, mert nagyon szeretek esőben menni. Célba kell érni, lehetőleg biztonságosan, de ismersz, hamar gurul a gyógyszer… 🙂

Kállai Tamás: A célba érkezés, a legfontosabb. Pláne, ha tényleg annyira esős verseny lesz, mint, amilyennek jósolják. Az autó reméljük a végéig rendben lesz, a pályák részben ismerősek, meglátjuk, hogy mit hoz az előttünk álló két nap.

Fábián Donát: Szeretnénk magunkhoz hűen gyorsan menni és jól érezni magunkat. Most jó az autó, reméljük ezt a célban is elmondhatjuk majd róla.

Seben János: Pécset nagyon szeretem, tavasszal sajnos nem sikerült jól az Orfű Rallye-nk, most a családnak és a szponzoroknak köszönhetően most újra elindulhatunk a Mecsekben. Készültünk vizes gumikkal, a pályák egy részét ismerjük, mentünk rajtuk, tetszettek. Pécs egy gyönyörű város, a szervezőkkel pedig mindig nagyon elégedettek vagyunk, náluk mindig jó verseny van.

Gerevics Dominik GT: Szeretnénk célba érni, látjuk, hogy megérkeztek Pécsre az esőfelhők, soha nem mentem még vízen, izgalmas lesz a futam. Gyűjtjük majd a tapasztalatot Gyabronka Misóval.

Bencs Zoltán: Hoztunk úszógumit, de ebben a nagy esőben elfogynak a lóerőkülönbségek, ezt szokták mondani a nagy öregek. Kíváncsian várjuk a pénteki és a szombati napot is, esőben hamar megváltoznak az erőviszonyok. Cél a cél! 🙂

Ifj. Fogarasi Attila: Szeretnénk hibamentesen autózni, mert elég volt már az idei évben a technikai gondokból. Igyekszünk a lehető legelőrébb végezni.

Szabó Zoltán: Nagy utazás után érkeztünk meg Pécsre, ahol szeretnénk célba érni, mert Kazincbarcikán ez nem sikerült. A dobogón szeretnénk végezni.

Ollé Tamás: Tesztelni szeretnénk a kocsit, ha már így, őszre elkészült. Megyünk egy haveri kört.

Spindler Jenő: Pécsre mindig szívesen jövünk, de komolyabb tervünk nincs. Már év elején is elmondtam, hogy nem megyünk teljes évet, a bajnokságba nem akarunk beleszólni. Jöttünk, hogy autózzunk egy jót, a többit majd meglátjuk. Hogy ebbe az eső mennyire fog beleszólni, az jó kérdés. Az esőt szeretem, de nem terveztük azt, hogy bevásárolunk gumiból.

Ruszkai Attila: A pontgyűjtés, a pontvadászat lenne a fő célunk a hétvégén. Igyekszünk majd jól menni az esőben, ami szerintem számunkra kedvező lehet, bár tartunk is tőle. Ezen az útvonalon még soha nem autóztunk, nem lesz könnyű, de megpróbáljuk felvenni a kesztyűt a helyi menőkkel szemben.

Kókai Gábor: Szeretnénk túlélni a hétvégét, nem szeretnénk elúszni a nagy esőben. Megvan a három induló a P13-ban, pontokat kell szereznünk, mert vezetjük a géposztály értékelését, és ezt a helyet szeretnénk megtartani a verseny után is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!