Endrődi László és Faska Zoltán nem kevés győzködés árán tudta rábeszélni a technika ördögét, hogy menjen szabadságra, de megérte vele bizniszelniük, hiszen a Kazincbarcika Rallye-n végre szusszant egyet, és Laciék is átgurulhattak a céldobogón. Endrődi Lászlóval beszélgettünk.

Orfűn és Egerben sem sikerült célba érnetek, ezért nagy munkában voltatok a Kazincbarcika Rallye-t megelőző napokban, hetekben. Mi volt a tervetek az évad harmadik futamára?

Eddig mindkét idei Rally2-es versenyen a technikával volt problémánk, műszaki gondok hátráltattak Orfűn, valamint Egerben egyaránt. Motorikusan és a futómű terén is igyekeztünk alaposan ráncba szedni a kocsinkat, mert Kazincbarcikán szerettük volna megszakítani a rossz szériát. Volt a versenyhétvégénken egy-két kalandosabb pillanat, de végre sikerült átgurulnunk a céldobogón, elértük, amit szerettünk volna.

Megosztasz a kalandok közül néhányat velünk? Milyen volt a Kazincbarcika Rallye nektek?

A prológ abból a szempontból nagyon kemény volt, hogy nem sokkal a rajt előtt kiadós eső zúdult Miskolcra, és a hőségben borzalmasan nagy pára lepte el az egész környéket. Azt nagyon nehéz volt elviselni. Vártuk, hogy teljesítsük a három kört, majd visszaérjünk Kazincbarcikára és levegyük magunkról a tűzálló overálunkat. A pályafutásunk során először mentünk a salakpályán, amin próbáltunk jól és a nézők számára is tetszetős módon haladni, reméljük, hogy tetszett nekik a produkciónk.

Másnap sem lett sokkal hűvösebb a versenyen, attól féltünk, hogy a motor nem fogja majd bírni a kánikulát és túlságosan melegedni fog. De hála az égnek minden rendben volt a VFTS-ünkkel, a gumik is jól bírták a gyűrődést. Voltak megforgásaink, izgalmas pillanataink, árokban is jártunk, de mindent megúsztunk. A pályák tetszettek, egy etapunk volt, a második szakaszon, a fehér aszfalt megdolgoztatott minket is, de jó verseny volt, jól éreztük magunkat. Nem fáztunk, ám sok vízzel, ki lehetett bírni a célig, amint lehetett mindig azonnal vetkőztünk lefelé, másképp biztos nehezebb lett volna elviselni a forróságot. A P12-ben a 10., a Lada Kupban a 8. helyen értünk célba a nap végén.

Elégedettek voltunk ezzel, mert azt éreztük, hogy sikerült fejlődnünk az idők tekintetében. Elsősorban csúszkáltunk, amennyit lehetett, az órával nem sokat törődtünk, de amikor ránéztünk azt láttuk, hogy tapasztalható némi előrelépés, aminek örülünk.  Reméljük a következő versenyünk még jobb lesz!

Hol lesz a következő? A nevezési lista tanulsága szerint a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n nem.

A murvára valóban nem neveztünk, a soron következő aszfaltos futamon szeretnénk majd rajthoz állni. Ez a versenynaptár szerint augusztus végén, a Vértes Rallye, lett volna, de elmarad, így szeptemberben a Pécs Rallye-ra készülünk, azon biztosan ott leszünk. A lényeg, hogy a mecseki futamon is a célban ünnepelhessünk, úgy, mint Kazincbarcikán.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!