Deli Laciék még az autó szétszedésénél tartanak, de a hevesi pilóta nem idegeskedik az Orfű Rallye miatt, hiszen a szezont csak április végén, Egerben készül megkezdeni, régi-új navigátorával, Losonczi Csabával. Deli Lászlóval beszélgettünk.

Az elmúlt évben három versenyen, nevezetesen az Ózd-Eger, a Vértes és a Kazincbarcika Rallye-n álltatok rajthoz Späth Szabolccsal. Ezek után mi történt veleted télen, hol tart az autó? Közel járunk bajnoki rajthoz.

A Kazincbarcika Rallye óta eltelt időben egy repülőtéri FRT futamon, egy kis teszten vettünk részt, valamit mulattunk, a Kis Kókai Rally Bálba látogattunk el február 26-án. Baksai Laci invitált meg minket egy tesztelős hétvégére,így decemberben, Kiskunlacházán kipróbálhattam az autóját, nagyon örültem annak, hogy beülhettem a fantasztikus VFTS-be. Hálás vagyok érte. Ezen felül kikapcsolódásként néha vadászni jártam és természetesen dolgoztam. Érzésem szerint az autónk felkészítésével egy kicsit megcsúsztunk, mert még csak a szétszedésénél tartunk, holott már javában összefelé kellene raknunk. Minimális fejlesztésekkel készülünk csak 2022-re. Végre kicseréljük a Ladánkban a gyári hátsó hidat, mostantól a miénkben is egy Mitsubishi híd dolgozik majd. A motor maradt a régi, ahogy a váltó sem lett szekvenciális, mert ezek nem férnek bele a büdzsénkbe. Higany a garancia arra, hogy szerintem így is egy jó kocsival fogunk tudni rajthoz állni. Bizalomra adhat okot, hogy lett történt kis módosítás a motoron, ami pozitív változásnak tűnik már a programozás előtt is. A kormánymű változik még, fogasléces lesz, de konkrétan ennyiben megáll a fejlesztés, semmi több nem történik az autóval.

Kivel mész idén?

A korábbi navigátorommal, Losonczi Csabával sikerült egyességre jutnunk, az idei évben ő ül vissza mellém. A megállapodásunk egyelőre három versenyre szól, nem tudom, hogy sikerül e még egy közös futamot bepaszíroznunk a versenynaptárba? Ezt egyelőre nem tudom, de Hajdu Tomi is felajánlotta, hogy elkísér minket a futamokra, és segít a szervizben. Nagyon feldob, hogy együtt dolgozunk majd a srácokkal. 🙂

Három versenyről beszéltél. Melyek ezek?

A Rally2 Bajnokság futamairól van szó, és Egerben szeretnénk megkezdeni az évet. Nyáron Kazincbarcika, ősszel Ózd, és kérdőjelesen beírtuk a versenynaptárba a kicsit tőlünk távolabbi, augusztus végi Vértes Rallye-t, mert az tavaly jól sikerült és nagyon tetszett. Orfűn biztosan nem leszünk ott, úgyhogy reméljük, hogy a napokban minden alkatrész megérkezik és április végére tervszerűen összeáll a kocsink. Persze jó lenne addig kipróbálni is a Ladánkat… Ennek a három futamnak látom egyelőre biztosítottnak a sorsát. Szívesen mennénk mi máshol is, de ahhoz még kellene néhány matricát felhelyezni az autónkra. Szabad helyünk van nekik, örömmel fogadjuk az érdeklődők megkereséseit.

Mik a tervek 2022-re?

Nagyon komoly terveink nincsenek, de kishitűek sem akarunk lenni, örülnénk, ha tudnánk pontokat és esetleg hébe-hóba kupákat is szerezni a kemény mezőnyben. Számunkra idén egyébként az lesz a legfontosabb, hogy élvezzük a versenyzést, felszabadultan autózzunk a pályákon. Érjünk célba mindenhol, legyünk jó kedvűek, és ha ezek a vágyaim megvalósulnak, akkor én nagyon boldog leszek.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönöm a múlt évet a támogatóknak, bízok az idei támogatásukban is!
Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!