Csomós Mixi és Nagy Attila az Eger Rallye-n azonnal bebizonyította, hogy nem a hangyák hordták össze nekik a Rallye2 Bajnokság tavalyi bajnoki címét, és kérlelhetetlenül berobbantak a srácok, a vadiúj Peugeot kupába. Jöttek, láttak, és csak egy rosszul felmért féktáv miatt nem győztek. Mixiék ezen szeretnének változtatni a Miskolc Rallye-n. Az Eger Rallye-ról és az új Peugeot 208 R2 versenyautójukról Csomós Mixi tartott nekünk beszámolót.

Az utolsó pillanatban érkezett meg hozzátok az új Peugeot 208 R2-es versenyautótok. Sikerült kipróbálni, vagy Szarvaskőn ugrottatok fejest, a mély vízbe?

Csak minimális távot autóztunk a kocsival az Eger Rallye előtt, mert szerdán, a hajnali órákban érkeztünk meg vele haza. Körülbelül kétszer húsz kilométert vezettem az új Peugeot-nkat mielőtt elindultunk vele Egerbe. Ez nyilván több a semminél, de komoly ismerkedésnek semmiképpen sem mondhattam. Elsőre, túl nagy újdonságnak nem éreztem az autót, mert mentünk már sokat elsőkerék hajtású kocsival, de természetesen voltak különbségek az eddigi autóimhoz képest. A Citroennel folyamatosan gyorsultunk év közben, ezzel is ez a terv, kezdetlegesnek mondanám a kapcsolatunkat a kocsival, még így az Eger Rallye után is.

A különbség tehát nem nagy, de mit emelnél ki, mit éreztél jobbnak a Citroen C2R2 Max-hoz viszonyítva?

Gyorsabb a Peugeot, de ár-érték arányban nem kérdés, a Citroen a győztes. Ám összességében vitathatatlanul jobb kocsi a 208-as, minden paraméterében. Nem hiába, ez egy jóval frissebb, fiatalabb, modernebb autó. Remélem, ha összebarátkozunk vele, akkor még jobban ki tudjuk aknázni a benne rejlő lehetőségeket.

Milyen volt az Eger Rallye?

Maga az Eger Rallye engem igazából nem vonz, nem a kedvencem. A gyorsaságik, a jellegük miatt nem nyerték el eddig sem a tetszésemet, jobban kedvelem a szűkebb, technikásabb szakaszokat, mint az Eger környékén található, végsebesség és tiltás közeli, lobogós pályákat. Mégis örültünk, hogy ott lehettünk, mert végre elkezdődött az évad és a Peugeot kupát is jó kezdeményezésnek gondoljuk. Jó a marketingje, kitűnően felépítették az szervezők. Nekünk még meg kell tanulnunk két napra beosztani az autónkat és magunkat is, mert hosszú a versenytáv, most is 20 szakasz szerepelt az útvonallapon. A verseny első napján, jól kezdtünk, a tizedik gyorsasági szakaszig minden pazar volt. Addig minden szakaszt megnyertünk, sőt még azt is, pedig ott egy lassítót elrontottam. Neki csúsztunk a gumiknak, és az autó elejét egy kicsit megütöttük. Az ütközés nem volt nagy, de sajnos megsérült a hűtő, valamint a lökhárító közepéből kitört egy kisebb darab. A lökhárító menthető, nem volt tényleg nagy a csattanás, csak inkább balszerencsés, mert a sérült hűtőből elfolyt a hűtőfolyadék, fel kellett adnunk a versenyt a szakasz célja után. Ezt nagyon sajnáltuk. De az jó volt, hogy csatázhattunk, komoly harcokat vívtunk és mindenki minket akart elkapni. Örülnénk, ha a következő futamon is ugyanígy lenne, csak arra kell majd figyelnünk, hogy ott egészén a célig kergessenek minket.

Miskolcon szeretnétek folytatni a „kergetőzést”?

Igen. Az ottani pályák már jóval közelebb állnak a szívemhez, nem beszélve arról, hogy én is Borsod megyei vagyok. Azért is várjuk még különösen az április végi megmérettetést, mert lesznek új és kevésbé ismert pályák is a verseny szombati útvonallapján, ami izgalmassá teheti a versenyhétvégénket. Arra számítok, hogy a Miskolc Rallye-n nagyobb különbségek fognak kialakulni a Peugeot-s versenyzők között és az abszolút értékelésben is, mint Egerben. Természetesen nagyon fontos, hogy célba érjünk, és megfeleljünk a csapatunknak, a támogatóinknak és mindenkinek. Nem teljesíthetetlenek az elvárások, amiket velünk szemben felállítottak, de az egri produkciónktól biztosan többet vár tőlünk mindenki. Mi pedig Miskolcon egy remek eredménnyel szeretnénk meghálálni a rengeteg segítséget és bizalmat, amit már eddig is kaptunk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!