Mit is írhatnék? Gyarló az ember. 🙂 Míg tavaly előfutóként abszolváltuk a Bükfürdő Rallye-t, az idei évben a sofőröm már mért időket szeretne látni!
Ebbe nem kis energiát fektetett, többek közt vizsgát tett, turbószűkítőt szereltetett fel és legépkönyvezte F-csoportba a szörnyeteget. De itt még nem állt meg, beneveztünk, s mivel rég ült a Seat-ban, a teszt lehetőséget sem hagyta figyelmen kívül. Ez nem elhanyagolandó tény, sokat fog segíteni mindenkinek! Szervizemberek, rescue, bírók, mentők! 🙂 A pályákat bejártuk, szenzációsak, talán csak a katlan ugratói nem nyerték el Ferencünk tetszését. Megtiszteljük, ezen akadályokat is le kell küzdeni. Ennyi! Már érkezett telefonhívás az irányomba, miszerint „megyünk pontot rabolni”. Nem szándékunk belerondítani a hajszába, de remélem, hogy tudunk meglepetést és örömteli perceket szerezni a nagyérdeműnek és társainknak… Hálásak vagyunk a bizalomért, de a szezonban másutt nem tervezünk együtt elindulni! 🙂
Jómagam részéről megköszönném a verseny főszervezőjének jóindulatát, kimenőt kaptam általa. Záróautóként róttuk volna a köröket vasárnap, ám másra hárította ezt a megtisztelő feladatot! Mindezt csak azért, hogy kielégítse olthatatlan vágyainkat az északi határmezsgyén való versengéssel kapcsolatban. Ezekről meséltem Francinak, aki nem csalódott a környékben. A múlt esztendőben sikeresen teljesítettük mindezt a Kedvesem /kataphoto.hu/ segítségével. Jelenleg Ő is más csapatot erősít, egy másik bajnokságban, György Tamás oldalán ragyog, ezért új fotókat ne keressetek a weboldalán, mert igen kicsi az esély arra, hogy a honlapján frissítene! 😀
Az év elején kicsit elkalandoztam hét év „másodosztály” után. Egerben a Rallye felsőbb osztályába kértek fel navigálni, gondoltam mi bajom lehet belőle, hát bevállalom! Rengeteg ténnyel szembesültem, sok volt az ismerős arc, de úgy éreztem ez nem az én világom. Most hazatértem… Jó itt nekem!
Nemsokára találkozunk, mindenkinek sok sikert kívánok!
Csurja János