Buris István Mág Gáborral és Poczang Valérral autózott 2025-ben, jókora baráti segítséggel szerepelhettek a Rallye2 Bajnokságban is, a fiúk pedig meghálálták a bizalmat, pontokat szereztek a Mecsek Rallye-n. Buris Istvánnal, azaz Sünivel beszélgettünk. 

Milyen volt az idei évetek? Hol indultatok? Mi történt veletek 2025-ben?

Az év legelején Orfű Rallye-n álltunk rajthoz Mág Gabival, ő csinálja és készíti fel a versenyekre az autónk motorját, az unokatestvérem, nagyon sokat köszönhetek neki. Orfű után mentünk egyet Valérral a Mecsek Rallye-n, ami úgy jött össze, hogy tulajdonképpen a barátaink fizették ki azt, hogy tudjunk versenyezni. Ezt nagyon szerettük volna nekik meghálálni legalább egy célba érkezéssel, valamint egy szép eredménnyel is, ha lehetőségünk nyílik rá. A cél meglett, az összetettben és a Lada Kupában elhoztunk Pécsről két-két pontot, de a P12-ben is sikerült elcsípnünk egyet a júniusi futam végére. A Mecsek Rallye után legközelebb augusztusban, Oroszlányban autóztunk, a 2025-ös évtől pedig az esős, saras Árpádtető Rallysprinten búcsúztunk el, már, ami a versenyzést illeti. Mindenhol célba értünk, nem törtük össze az autónkat, ami egy nagyon jó kis autó, összességében remek évet zártunk a saját szintünkön. Anyagilag nem igazán állunk úgy, hogy tudjunk teljes szezonokat menni, örülünk, ha egy-egy versenyre sikerül eljutunk, vagy összeraknunk a büdzsét. Jelenleg már szét van szedve a Ladánk, alaposan átnézzük, készülünk 2026-ra.

Mik lesznek a tervek jövőre?

Jó eséllyel 2026-ban is csak egy-egy versenyen fogunk menni, ha minden összejön, de maximum sprintben. Rallye2-ben és teljes bajnokságban nem gondolkodhatunk, mert ahogy mondtam, az anyagiak nem teszik ezt lehetővé nekünk. Ahol tudunk ott leszünk, szeretnénk menni 2026-ban is pár futamon a magunk és a közönség kedvére.

@rallye2.hu

Buris István-Poczang Valér Mecsek Rallye 2025 Rallye2 Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Vidámkodni a Szilveszter Rallye-n is lehet. Ott lesztek?

A Szilveszter Rallye-t versenyautóval kihagyjuk, de egy-két barátom indul, én pedig elmegyek segíteni nekik. A szervizben biztosan ott leszek, és szerelek, ha már a pályákon nem lesz lehetőségem a versenyzésre. Ha máshogy nem is, de legalább a szervizben egy kicsit átjár majd a benzingőz.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!