Navigátorcserére kényszerült Bucsi Józsi, akinek a technikai gondok mellett a nagyon saras pályák és az igencsak szűkre szabott etapidők okozták a legnagyobb fejtörést a Miskolc Rallye-n. Józsi, Siteri Sanyival a jobb1-ben sajnos nem ért célba, sőt rengeteg dolga is lesz a Szombathely Rallye-ig, ahol nagyon szeretne a tavalyitól jóval többet autózni. Elmondása szerint, akkor sem lesz nagyon boldogtalan, ha teljesítményéért kupákat is adnának majd neki. Mit ne mondjunk? A tavalyi kálváriája után nagyon ráférne a siker Szombathelyen. Bucsi Józsit kérdeztük.
Rallye2.hu: Hogyan alakult számotokra a Miskolc Rallye?
Bucsi József: Kezdtünk a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt szakasszal, majd a második gyorsaságin, Mályinkán, igen alaposan megugrott az alapjáratunk – kb. 5000 fordulat/percre szaladt fel- nagy kínlódás volt ezzel a problémával átaraszolni a városi forgalomban. Sajnos a szervizben sem tudtuk orvosolni ezt a gondot, ezért így mentünk vele egészen addig, amíg a hatodik gyorsasági szakaszt megelőző etapon fel nem robbant a váltónk. Tömören ennyi volt a versenyünk így estünk ki. Volt egy kis kalandunk is a nap folyamán, mivel az egyik kanyarban talán egy picit később kaptam az információt a kelleténél, lecsúsztunk, a kéziféket rá kellett rántanom, hogy be tudjunk fordulni a sáron. A csiki-csukis résznél felnéztünk mi is a partfalra, de szerintem ott sokan elkalandoztak az útról. Az a hely rettenetesen saras, kihordásos volt. A többit szerintem jól eltaláltuk. A gyorsasági szakaszok nekem nagyon tetszettek, tempósan, sokszor hatodikban a végsebesség környékén autóztunk. Csak az volt a baj velük, hogy már szinte a balesetveszélyesség határáig felhordásosok voltak. Ahol tiszta volt és lehetett menni, ott kifejezetten jó volt. Ezen felül még egy dolgot említenék meg, mint negatívum, mégpedig a rettenetesen rövid etapidőket. Nem vagyok egy félős ember, de nem lett volna jó komoly büntetéseket kifizetni kizárólag azért, hogy időben érjünk az időellenőrző állomásokra. Nagyon nyomni kellett a gázt etapon is, vagy késés esetén ugye jön azonnal a büntetés. Kérem az illetékeseket, hogy erre figyeljenek legközelebb, mert szabályosan lehetetlen volt tartani az előírt időket.
Rallye2.hu: Elég sok dolgot kell javítanotok, készen lesztek a Szombathely Rallye-ra az autóval?
Bucsi József: Készülünk, nagyon szeretnénk menni az Iseum Rallye-n, így remélem, hogy mindent meg tudunk javítani a VFTS-ünkön addigra. Miskolc után ismét egy új navigátorral megyek majd, hiszen Bartha Nándi barátom átült Fróna Jani mellé, mivel nekem egyáltalán nem volt biztos az idei évben, hogy egyáltalán tudok e menni valamelyik versenyen. Így alakult, itt vagyok. Remélem jól sikerül majd ez az első közös verseny az új sráccal. A pályák ugyanazok lesznek, mint az elmúlt két évben. Nagyon szeretnék most a célig eljutni, mert tavaly a rajtig sem sikerült. Egy biztosítási kötvény miatti huzavona miatt nem engedtek elindulni. Szeretem a vasi pályákat, egyszer egy Bükfürdő Rallye-n már sikerült másodikként célba érni, ez a szebb emlékek közé tartozik. Most is jó lenne, ha dobogóra állhatnánk a géposztályban. Nagyon élvezem, amikor nagy tempóval, ötödikben, hatodikban száguldunk a murván az erdőben. Ebben már csak a motorunk ereje hátráltat. A mi motorunk már olyan régi, hogy lassan tényleg kileheli a lelkét, de vigyázunk rá, mert ha tetszik neki, ha nem, az idei évet még mindenképpen ki kell neki bírnia. De a murván talán nem is kell majd az utolsó lóerőt is kitaposni belőle. Remélem így is elég lesz az ereje, ahhoz, hogy egy szép eredménnyel büszkélkedhessünk a célban.
Salánki Gábor