A rengeteg munka és fejlesztés várt Bodogán Ferire és Molnár Tomira a Baranya Kupa után, amivel szinte csak akkor lettek készen, amikor útra kellett kelniük Salgótarjánba. A fáradtságos éjszakák azonban meghozták a gyümölcsüket, a srácok azonnal egy abszolút idővel kezdték a versenyt, ami után a dobogón tudták befejezni az évad hetedik fordulóját. Ennek okán biztossá vált, hogy a P12 géposztályban az övék lesz a az év végén is a harmadik pozíció. Ózdon tehát csak egy feladata lesz Feriéknek: az abszolútban begyűjteni a jelenlegi, hetediktől egy jobb helyet, amiért garantáltan ádáz csata fog kialakulni a Bodogán-Molnár és a 6-os kategória bajnoki címéért küzdő Jánosa-Brunekker párosok között. Bodogán Ferenccel beszélgettünk.
Rallye2.hu: Rengeteg mindent újítottatok a salgótarjáni verseny előtt a Ladátokon, hatalmas, régen tervezett munkák lettek elvégezve két forduló között. Mik voltak ezek és hogyan készültetek a nógrádi megmérettetésre?
Bodogán Ferenc: Egy nagyon nehéz felkészülés végére értünk a legutóbbi versenyünk rajtja előtt, aminek során elsősorban az autónk strapabírásának a javítására mentünk rá. A hajtást erősítettük meg alaposan. Mitsubishi hidat építettünk az autó alá, azt hallottuk róla, hogy ez elnyűhetetlen, örök darab, jó lenne, ha igazak lennének ezek a hírek, mert eddig már többször is volt hajtásproblémánk az évben. Remélem ezzel elfelejthetjük egy életre őket. Köszönjük szépen Csipesznek, hogy megcsinálta ezt és be tudtuk építeni a Ladánkba. Új kézifék és fékrendszer is került az autóba. Ezeknek nem mondom, hogy könnyedén ment a beállítása, mert három vagy négy napot is elbabráltunk vele. A motoron is fejlesztettünk. Elektronikus gyújtást vásároltunk, Orbán Norbi a motor belsejében is dolgozott, úgyhogy kemény időszakon vagyunk túl. A verseny előtti csütörtökön állt össze az autónk, pénteken tudtuk egy kicsit kipróbálni.
Rallye2.hu: No és ugye ott volt még főpróba gyanánt a vizes aszfaltjával a verseny prológja is.
Bodogán Ferenc: Élveztük, csapattuk, amennyire a lehetőségeink engedték. Megpróbáltam a bemutatkozó szakaszon úgy autózni, hogy felnőjünk a többiekhez. Van még mit tanulnom, de már nem tolattunk. Ez pedig haladás, hogy egyszer sem kellett rükvercbe kapcsolnom. Arra is sikerült ráéreznem, hogy elő tengelyre is utcai gumikat kell majd feltenni, hogy jobban, könnyebben tudjam tekerni a kormányt a prológokon. Tanulunk szorgalmasan és remélem, hogy hamarosan mi is ki tudjuk majd szolgálni a nézőket maradéktalanul.
Rallye2.hu: Vasárnap reggel a nézők mellett az órát is ügyesen kiszolgáltátok, nem sok munkát adtatok neki, mert a csúszós, ködös kazári gyorsaságin rögvest repesztettetek egy abszolút első időt.
Bodogán Ferenc: Nagyon jól sikerült az első gyorsasági, kifejezetten megleptek minket a többiek, hogy ennyire bealudtak. Annak tudtuk be a győzelmünket, hogy még mindenki puhatolózott, ismerkedett a nehéz körülmények között a gyorsaságival. Mi elég jól letaláltunk rajta, örültünk, hogy ha csak néhány tizedet is, de sikerült adnunk a mögöttünk érkezőknek. Konkrétan hat tized volt az előnyünk Ifj. Fogarasi Attiláékkal szemben és a második hasonló „éppen csak” szakaszgyőzelmünket arattuk az év során. De úgy látszik, hogy fel kell nőni a feladathoz, mert jelen állás szerint, ha P12-es géposztályban első időket akarunk autózni, akkor bizony abszolút időt kell autózni, mert annyira kemény a kategóriánk. Nem egyszerű a feladat.
Rallye2.hu: Hét gyorsasági várt még rátok ezen kívül. Hogy sikerültek ezek?
Bodogán Ferenc: Győzni ugyan nem sikerült még egyszer, de tökéletesen alakult az összes gyorsaságink és a fejlesztéseknek köszönhetően azt éreztük, hogy sokkal közelebb tudunk lenni a géposztályunk elejéhez, mint korábban. A nyitó szakaszon ott mi gyorsak voltunk, a többiek szerintem bealudtak, de a második speciálisra már ők is felkeltek. A Cered-Zagyvaróna nem volt egy egyszerű szakasz, ezt elmondhatom. Meggyűlt vele a bajom, mert fizikailag nagyon ott kell lenni, hogy azt a jóval több, mint 100 kanyart végig topformában letekerhesse az ember. A közepéig tudtuk tartani a tempót, ám a második felére mindig elfáradtam. Sokat kivett az erőmből ez a technikás, munkás gyorsasági. De amúgy nagyon élveztük a szakaszt és az egész versenyt is. Teljesen másképp képzeltük el ezeket az oda-vissza pályákat. Azt hittük, ha már az egyik irányból mentünk rajta, akkor a másikba könnyebb lesz. Tévedtünk. Teljesen más arcát mutatta mindkét gyorsasági szakasz az ellentétes irányból. Egyedül a sperünk hibája hátráltatott egy kicsit, már a verseny fele előtt problémánk adódott vele, a végén pedig már elég bajosan lehetett csak autózni vele. De célba értünk. A kategóriánk harmadik és az abszolút értékelés hatodik helyén, aminek nagyon örültünk. Az abszolút öt volt a célkitűzés, de onnan lecsúsztunk, a csapattársaink, Papp Laciék megelőztek minket, de a csapat is elégedett volt velünk. Nagy hálával tartozunk a nekik valamint a támogatóinknak is a segítségükért.
Rallye2.hu: Ózdon még visszavághattok akár Laciéknak is. Milyen tervekkel érkeztek az évzáró futamra?
Bodogán Ferenc: Most nagyon jó az autónk, így csak revíziózni fogunk, nem tervezünk semmilyen fejlesztést Ózdig. Előtte még megyünk egy sprinten, ha jól emlékszek Borsodbótán egy MARB futamra készülünk, így hangolódunk az Ózd Rallye-ra. A környéken a körgyorsaságit ismerjük egyedül, a többit még nem, igyekszünk jól feldolgozni, akármi is lesz az útvonallapon, mert szeretnénk élvezeteseket autózni. A bajnokságban úgy tűnik, hogy a mi helyzetünk már nem változik. A P12-ben maradunk a harmadik helyen, az abszolútban még elérhetjük a hatodikat, amit jelenleg Jánosa Ákosék foglalnak el. Azt szeretnénk behúzni. De ha tudok, akkor Vizelli Karcsiéknak is szeretnék segíteni az abszolút bajnoki címért folytatott csatákban. Andrást és Robit is nagyon szeretjük, de mi Ózdon ezúttal régi jó barátaink és kategóriatársaink, a Vizelli házaspár elsőségéért fogunk szurkolni.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
