Békési Richárd és Bernát Martin Zsolt élete első abszolút győzelmét aratta a Rallye2 Bajnokságban, négyből három szakaszt nyertek a Moldava Rallye-n, így érthetően nagyon boldogok, de még két nappal később sem nagyon hiszik, ami velük történt a mögöttünk álló futamon. Békési Richárddal beszélgettünk. 

Mit vártatok az ORB2 évnyitó hétvégéjétől? Először jártatok versenyezni Szlovákiában, új autóval vágtatok neki a bajnokságnak. Mit gondoltál, mi jön ki ebből a sok ismeretlenes egyenletből a verseny végére? 

Szerettünk volna úgy szerepelni, hogy az abszolút ötletbe bekerüljünk, ez volt az alapvető célunk a Moldava Rallye előtt, illetve az, hogy technikai, valamint saját hiba nélkül hozzuk le a  versenyt. Ezt félig meg is valósítottuk, a technikai hibák, hál’ Istenek elkerültek minket, viszont ebből az is kiderül, hogy volt némi kaland is, amiért én voltam a felelős. Az elvárásokat alapvetően felülmúltuk mind a csapaton belül, mind saját magunkkal szemben azzal, hogy sikerült a négy szakasz végére az abszolút első helyet, illetve a 6-os kategóriánkban is az első helyet megszerezni. Óriási öröm ez nekünk, hiszen a P14-es géposztályban és a BMW Kupában korábban nyertünk már, de az összetettben Moldavában állhattunk fel először a dobogó tetejére. Ha az a sajnálatos büntetés, amit Huhák Csabiék kaptak nem lett volna, akkor jóval szorosabb lett volna a meccs, én azt gondolom. De most ez így alakult, sajnáljuk ezúton is, hogy velük ez történt, és gratulálunk minden célba érkezőnek! Nehéz verseny volt, fantasztikus pályákkal. 

@rallye2.hu

Békési Richárd-Bernát Martin Zsolt Moldava Rallye 2026 Rallye2 Gy3 Kras Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Szép siker, gratulálok én is, de mesélj már arról, hogy mi volt az a kaland, amit roppant hamar átléptél az imént, a beszámolódban! 🙂 

Meglepett a Peugeot, az első Kras szakasz végén, mert ezen a gyorsaságin igen aktívan kellett használni a fékeket, és a stop után, teljesen váratlanul beesett a fékpedál, mert felforrt a fékolaj. Kikerekedett a szemünk, hiszen a BMW-vel ilyen nem fordult elő soha. Úgyhogy ez belülről egy elég izgalmas sztori volt… Egyszer tolattunk is. Csütörtökön és pénteken legfeljebb 50-nel mehettünk a tréningen, így kellett felírnunk a pályákat. Emiatt nem igazán tudtuk úgy megírni az itinert, hogy arra a sebességre felkészüljünk, amivel másnap fogunk autózni.

Kúpel-én, az egyik Bal2 szigorúbból jött egy Jobb66, hát oda be kellett volna írni, hogy a Bal2-t már régen fékezni kellett volna. A Jobb66-ba odaértünk ötödikben, jókora tempóval. Sajnos az összes belsőkamerás felvételünk szinte teljesen értékelhetetlen lett, – emiatt nagyon mérges vagyok egyébként – de annyi éppen látszik rajta, hogy ötödikben van az autó, és onnan nagyon igyekezve pakoltam visszafelé a sebességet. Kifutottunk egy kicsit a nézők közé, de vissza tudtunk tolatni a pályára. Nagyjából ennyi volt a kalandokból, ami említésre méltó volt. 

Hogy éltétek meg, vagy, hogy élitek meg az első abszolút győzelmeteket? Persze, boldogok voltatok a célban, de nem láttam az óriási, kitörő örömöt.  

Szerintem azért nem, mert igazából még nem fogtuk fel, hogy sikerült megnyernünk a futamot. Ez volt az első első abszolút győzelmünk a Rallye2-ben. A kategória elsőségünk a BMW-vel, közel sem volt ennyire álomszerű, ezt még most nem dolgoztuk fel. A céldobogónál ráadásul elég sok volt a kérdőjel, nem voltak meg a pontos eredmények, nyomozták, hogy ki lett a második, volt némi fejetlenség. Az viszont minden pénzt megért, amikor a csapattal tudunk pezsgőzni Szepsi főterén, a pódiumon. Még úgy is, hogy elég kevés néző volt jelen, mert nem mi voltunk a fő attrakció. De ez sem szegte a kedvünket, mert amikor az ember végig gondolja, hogy miért csinálja ezt, akkor rájön, hogy pontosan ezekért a pillanatokért. 

@rallye2.hu

Békési Richárd-Bernát Martin Zsolt Moldava Rallye 2026 Gy1 Kras Rallye2 #Rallye2 #orb2 #rally #rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu

Pécsre jöttök-e? 

Tervezzük, igen. Ha összeállnak az anyagiak, akkor mindenképpen szeretnénk menni a Rallye2 Bajnokság soron következő, júniusi futamán is. Egyelőre a büdzsé a legnagyobb kérdés, de igyekszünk úgy sáfárkodni a lehetőségeinkkel, hogy tudjunk haladni az életben, ám a hobbinkra is jusson a keretből, és tudjunk indulni a Mecsek Rallye-n.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!