Balics Ákos és Borsfai Dávid – értékelhető kategória híján – kizárólag önfeledt autózásra vágyott Szombathelyen, de a Hondájuk, csak kis részben, mindössze néhány kilométeren keresztül volt partner a srácok elképzeléseiben. Ákosék most izgatottan várnak néhány alkatrészt, ugyanis csak ezek megérkezésén múlik, hogy el tudnak e indulni a Rallye2 Bajnokság következő versenyén, Székesfehérváron. Balics Ákossal beszélgettünk.
Hogyan készültetek a Szombathely Rallye-ra és mik lettek volna tervek?

Nagyon vártuk az Iseum Rallye-tt, mert én szinte rajongok a murváért, kifejezetten kedvelem a laza talajt. A kategóriánkban egyedül álltunk rajthoz, így egy tét nélküli örömautózásra készültünk Szombathelyen, a hangsúly a célba érkezésen és a jó kedven volt, valamint sok versenykilométert gyűjthettünk volna. Csütörtökön a részt vettünk a Pirelli tesztjén, ami igen hasznosnak bizonyult. Ezután pénteken folyamatosan dolgoztuk fel a gyorsasági szakaszokat, még szombaton is elmentünk egyszer bejárni a gyorsaságikat, de úgy gondolom, hogy jó itinert írtunk, minden passzolt. Szerintem az sem jelentett volna gondot, ha a tréningen csak kétszer autózhatunk végig a pályákon, mint, ahogy azt a világbajnokságon engedélyezik.

A versenyetek sajnos nem volt éppen világbajnoki. Egyetlen szakaszon sikerült végig autóznotok.

Szombaton, az Acsád-Szeleste pályán vette kezdetét a verseny, ahol a gyorsasági 80%-áig minden rendben volt. Óvatosan kezdtük a versenyt, kerestük a féktávokat, ismerkedtünk a murvával. Ezzel az autóval még soha nem autóztunk versenytempóban murván, ezek voltak az első murvás kilométereink vele. A pálya vége felé elkezdett valami kelepelni, a hang fokozatosan erősödött. Később kiderült, hogy a differenciálműből letört egy fog, ami megszorult és ütött egy lyukat a váltó oldalán. Amkor a stopba beálltunk, már teljesen elfolyt a váltóolaj, fel kellett adni a versenyt. Erre senki sem számíthatott, a csapat becsülettel felkészítette az autót, köszönjük a munkájukat és a szponzorainknak a segítséget.

Közeleg a Székesfehérvár Rallye, meg tudtátok már javítani a kocsit?

Még nem, mert egy alkatrész nem érkezett meg hozzá. Rajta vagyunk az ügyön, nagyon bízunk benne, hogy időben megérkezik és részt tudunk venni a Rallye2 Bajnokság következő versenyén. Ha véletlenül közbejön valami, akkor Veszprémben fogunk legközelebb rajthoz állni. De addig is elővesszük a tavalyi autónkat, a Volkswagen Sciroco-nkat, amit az Arrabona Rallye Club Rába ringi versenyén fog hajtani az öcsém. Mi pedig ezúttal segítőként szeretnénk ráhangolódni a Székesfehérvár Rallye-ra. A kiírást elnézve sok meglepetésre nem számítunk Székesfehérváron, évek óta ugyanezek a pályák vannak, talán a klasszikus Oroszlány-Pusztavám lesz némileg megvariálva. Tetszenek ezek a gyorsaságik, a Csákberény-Kőhányás a kedvencünk, ellenben tavaly egyáltalán nem sikerült jól a versenyünk. Csak három henger ment a motorban, ezért nem túl kellemesek a legutóbbi emlékeink. Ha rajthoz tudunk állni, akkor remélem, hogy idén sikerül ezeken változtatni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!