Baksai László és Erdei Zoltán nem volt túl optimista a Székesfehérvár Rallye rajtja előtt, gyengélkedett az autójuk, de ez a teljesítményükön egyáltalán nem látszott, hiszen három kupát is hazavihettek a futam végén. Baksai Lászlóval beszélgettünk.

Nem volt ismeretlen számotokra Székesfehérvár Rallye útvonala és bőven volt tétje a játéknak. A Rallye2 Bajnokság abszolút második helyén érkeztetek meg a futamra és mindössze négy és fél pont volt a hátrányotok a táblázaton.

Sokszor mentünk már ezeken a szakaszokon, és szeretünk is rajtuk menni, de akkora reményekkel nem indultunk, mint amit végül sikerült kihozni a hétvégénkből. Egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy ilyen jól fogunk szerepelni, mert a másfél éve tartó motormizériánk tovább folytatódott. Az indulás előtt azt gondoltuk, hogy megtaláltuk végre a régen keresett hibát és fejlesztettünk egyet az autón, de éppen ellenkezőleg sült el a dolog, mivel gyengébb lett a motor, kevesebb lóerővel gazdálkodhattunk, mint amennyi javítás előtt volt. Ez kívülről nem igazán látszik és szerencsére az óra sem mutatta meg különösebben, de belülről éreztük, nem is kicsit.

@rallye2.hu

Baksai László-Erdei Zoltán Székesfehérvár Rallye 2024 Rallye2 Gy1 Pusztavám-Oroszlány Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Többször rendesen el kellett vállalni egyes dolgokat. Ebben nagyon sokat segített a futómű és a fék, amelyek bomba formában vannak ezért az autó a kisebb hibákat tolerálni tudta. Miután megnéztük a nevezési listát úgy gondoltuk, hogy a legjobb hat versenyzőpáros közé azért valószínűleg be tudunk férni még így is, de meglepett minket, hogy fel tudtunk lépni végül a dobogó második fokára. Az is meglepett, hogy néhány versenyzőtársunk nem találta a ritmust mi ezt a nagy melegnek tudtuk be, ami nekünk sem esett jól, de megbirkóztunk vele. Én például két hete szaunáztam, minden nap cardio edzéseket végeztem, Zoli sem tétlenkedett, készült, így a hőség nem zavart annyira minket a kocsiban.

Az abszolút második hely mellé még gyönyörű serlegeket szereztetek, mégpedig a Lada Kupa elsőségét és a P12-es géposztály aranyérmét. Hogy alakult nektek a székesfehérvári futam? Úgy tudni volt néhány izgalmas pillanatotok…

Az első pusztavámi szakaszon, amikor lejöttünk kissé kikerekedett a szemünk amikor az eredmény táblára felírták a nevünket, mert az abszolút harmadik hely mellé került a rajtszámunk. Ekkor merült fel bennünk először igazán, hogy talán még van esélyünk az első ötbe is bekerülni. Alapvetően azt gondoltuk, hogy kőhányáson lehet esélyünk az erősebb autók ellen, ott felraktunk mindent egy lapra. Első nekifutásra sajnos hibáztunk egyet, de valójában én voltam az, aki hibázott, mert amikor megúszott egy kicsit a VFTS túlzott lett az ellenkormányzás, és átcsapott az autó, bedobott minket az erdőbe. Nem egészen értettük, de ahogy beugrattunk a bokorba szinte azonnal ki is jöttünk onnan, nem sok időt vesztegettünk el, csak kellett úgy körülbelül három-négy kilométer mire felfogtam, hogy nincs defektünk, hanem szimplán én voltam az ügyetlen. Ezért kaptunk sok időt a vetélytársaktól, de nem volt katasztrófa az eredmény. A Nagyvelegtől tartottunk leginkább, előzetesen azt gondoltuk, hogy ott fogjuk kapni a legtöbbet erre pont fordítva történt, ott autóztuk a legjobb időket. Ez megnyugtatott minket, az első kör végén, vártuk a folytatást és az volt a tervünk, hogy a harmadik helyünket megőrizzük egészen a célig. Rónavölgyi Endréék kiesése után egy percig sem volt veszélyben a pozíciónk, de azt is tudtuk, hogy lazsálunk és hibáznunk sem lehet, ezért az utolsó körre felszívtuk magunkat. Főleg a power stage-re, mert reménykedtünk benne, hogy sikerül azt megnyernünk és begyűjtenünk az utolsó szakasz győzelmével az öt plusz pontot is. Ez végül nem jött össze, de a második helyen sem voltunk szomorúak, mivel összességében 28 pontot hoztunk el Székesfehérvárról és át tudtuk venni a vezetést a bajnokságban, Győrben a 201-es rajtszámmal indulhatunk. Ez bőven felülmúlja azt, amit a rajt előtt elképzeltük. Ahogy csak tudtuk odatettük magunkat Székesfehérváron, egy igen eredményes és komoly hétvégét tudhatunk magunk mögött. Örülünk, büszkék lehetünk és reméljük, hogy az évünk ugyanilyen jól fog folytatódni és nem a műszaki hibákról szól majd 2024 hátralévő része.

Két futam van hátra az évből, úgyhogy az előnyötök még nem engedi meg azt, hogy hátra dőljetek. Biztosan nyomni kell még a gázt Győrben…

28 éve várunk egy ilyen lehetőségre, hogy a Rallye2 Bajnokság abszolút bajnoki címének a közelébe kerüljünk, eddig esélyünk nem volt rá soha most mintha lenne egy kicsi. Élni szeretnénk vele és nem elpuskázni. Mindenki azon dolgozik, hogy a Győr Rallye-ra megtaláljuk az elveszett lóerőket, mert rettenetesen fontosok lennének a számunkra. Nem kérdés, egészen biztosan ott leszünk a szeptember eleji Győr Rallye-n és támadunk, hogy a bajnokság utolsó futamára is meg tudjuk őrizni a vezető helyünket.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen a PSZA Motorsportos srácok munkáját nagyon jó a dolgoztak a fiúk, nélküli szinte biztosan kiesünk volna. Elég sok munka volt az autóval az árokjárásunk után… A tőcsavarokkal is gondok adódtak és szöget is találtak az egyik kerekünkben.

@rallye2.hu

Baksai László-Erdei Zoltán Székesfehérvár Rallye 2024 Rallye2 Gy5 Kőhányás-Pusztavám Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!