Kalandos hétvégén vagyunk megint túl. Bükfürdőn murvás pályák vártak a Rallye2 mezőnyére, így ránk is. A pályákat a versenyt megelőző hétvégén lehetett bejárni, amin elég gyorsan túl is estünk. Nem volt túl nehéz feladat.
Az első nap 18-án pénteken, az átvételek után megvolt a rajtdobogó. Parc ferme nem volt, így másnap reggel az első gyors rajtjában tudtunk kezdeni. Ami nem indult túl fényesen. Rögtön a rajt után kiderült, hogy a belső kamerával együtt az átbeszélőhöz beszerelt csatlakozó érintkezési hibás volt. Volt, hogy hallottuk egymást, volt, hogy nem, de egy fülsüketítő sípoló hangot alapból el kellett viselni. Próbáltunk menet közben javítani a helyzeten, de csak kis szakaszokra sikerült. Ez miatt jó pár kanyart elhibáztunk, és a sok tolatás és bizonytalanságnak köszönhetően ellenfeleinktől kaptunk rögtön Kb. fél percet. A következő gyors több mint felénél nem volt turbónk. Újabb másodpercekkel kerültünk hátrébb a dobogós helytől. A szervizben mindenki nekivetette magát a problémák elhárításának és a vége az lett, hogy a fél órás szerviz alatt a turbócső egy erősebb bilincset kapott, szerencsére megtaláltak bennünket a kamerás kollégák is, és meg tudták forrasztani a problémás kábelt, így futópercre be is értünk a gyűjtőbe. A harmadik, negyedik gyorson probléma mentsen tudtunk szó szerint végig lobogni. Apait-anyait beleadva letoltuk mindkét gyorsaságit és igyekeztünk minden lelkes nézőt kiszolgálni. Mindkettőn sikerült abszolút időt jönni. A káldi gyors technikásabbnak bizonyult, sok helyen küzdöttünk a napokig tartó esőzés után hátra maradt mély sárral. Ez persze nem panasz, mert egy rallye verseny így kerek. A Hosszúperszteg-Bögöte szakasz, pedig lobogós volt. Az áttekintő térképen is az látszott elsőre, hogy még szimmetrikus is az egész. Ez a szakasz viszont sokkal rosszabb minőségűnek tűnt. Ha valaki nem a megfelelő íven fordult, akkor igen soká tudta összeszedni a járgányát. Itt volt egy közös ebéd is a rendező jóvoltából, ahol meg tudtuk beszélni a versenyző társakkal az élményeinket, tapasztalatainkat, ami családiasabbá tette a rendezvényt. Az utolsó ötödik szakaszt is sikerült megnyerni, így tovább tudtunk faragni a hátrányunkból, de korai rajtolásért kaptunk 10 másodperc büntit és az igen komoly időkülönbség, mégis megmaradt. Végül az F csoport és az F/3-as kategória II helyet tudtuk megcsípni. Nagyon elégedettek vagyunk most is az elért eredménnyel és annak meg végképp örül pici csapatunk a lányainkkal együtt, hogy a bajnokságban átvettük a vezetést. De ez persze nem végleges, mert még hátra van három verseny a bajnokságból, ahol még meglepetések érhetnek bárkit. Teljes gőzzel készülünk Veszprémbe (Július 16-18).
Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki tett azért, hogy itt lehessünk és el tudjuk érni ezt a remek eredményt és ilyen élvezetes versenyen lehetünk túl, de első sorban a Lambda System Kft.-nek és Markó Tibinek és csapatának, ezt a rendkívüli versenyt. Továbbá szervizcsapatunknak Molnár Zsoltinak és Kakuszi Sanyinak.