„Pukipapó” nem változtat a jól bevált recepten, de Kovács Gergővel és Csák Alexszel a Rally2 Bajnokság helyett idén már az ORC mezőnyében találkozhatunk. A Puki Rally Team terveiről Kovács Zsolttal és Kovács Gergővel beszélgettünk.
Mik az idei elképzelések? Hol kezditek meg a 2023-as szezont?
Kovács Zsolt: A sportorvosi vizsgálaton már túl vagyunk, a licencek igénylése pedig folyamatban van. A jó csapaton ne változtass elvhez tartjuk magunkat, így a fiam idén is Csák Alexszel megy, de a srácok szintet lépnek, a Rally1 Bajnokságban, az ORC-ben készülnek bemutatkozni. Néhány külföldi, konkrétan Mitropa Kupa futam is tervben van a Rally2 Bajnokság P14-as géposztályának, és a BMW Kupának az aranyérmét elhódító párosunknak, és felkészülésként Rally3-as, illetve sprint futamok, és egy Kunmadaras biztos szerepel majd a fiúk versenynaptárban. Utóbbiakon, valószínűleg a fiam barátnője, Oroszki Lili is beül majd a jobb1-be, Gergő mellé. Én tartom magam a 4-5 éve meghozott döntésemhez, maradok külföldön, mert megszerettem a Mitropa Kupát. Idén is ezt a nagy családot készülök boldogítani.
Gergő és Alex ezek szerint Magyarországon és külföldön is együtt megy majd. Neked ki fog navigálni „Pukipapó”?
Kovács Zsolt: Ez egy jó kérdés… Ha nem ütköznek a terveim Gergőék versenynaptárával, akkor ugyanúgy Alex marad mellettem, mint eddig. Viszont, ha mindketten indulunk ugyanazon a megmérettetésen, akkor néhány verseny erejéig szükségem lesz egy beugró navigátorra, akit jelenleg is nagy erőkkel keresek. A versenynaptárunk még nem alakult ki, konkrét dátumok nincsenek benne, mert egyelőre a csapat büdzséjének a felépítésén dolgozunk. Nincs rajta mit szépíteni, a költségvetésünk az idei évre éppen a béka feneke alatt van. Az biztos, hogy megyünk, de lehet, hogy nem márciusban, vagy áprilisba kezdjük meg az évet, hanem kicsit csúszunk vele. Ennek az anyagiakkal együtt összesen két oka van. A cégek januári, februári bevételein sok múlhat és Gergőék autójának is van még híja.
Jó, hogy kitértél rá. Hogy állnak az autók?
Kovács Zsolt: A „Kapszula”, azaz az én Citroen C2R2 Max-om, rendben van, bevetésre készen áll a műhelyben. Már csak egy alapos takarítás és az első lökhárító cseréje van hátra. A „Bajor”, kicsit rosszabban áll. Gergőék BMW-jében üléseket kell cserélnünk, amik jövő héten érkeznek meg hozzánk. A motor teljes felújításon esik át, jó kezekben van, halad a munka. A váltó… A tavalyi váltónkat eladtuk, az újat megrendeltük még novemberben, de már akkor is csak 2023 márciusára tudták vállalni a szállítását litván barátaink. A szerencse talán mégis hamarosan ránk mosolyog, mert úgy néz ki, hogy a Samsonas meglep minket, és lehet, hogy február végén már nálunk lehet az új váltó. Ez mindenképpen hasznos lenne.
Mitropa Kupázni készülsz, de érdekelne, hogy mennyire tetszik az idei itthoni versenynaptár?
Kovács Zsolt: Nem tudom, eldönteni még most, hogy mennyire tetszik. Az biztos, hogy nekem hiányoznak belőle azok a versenyek, amik már megszokottak, tradicionálisak voltak az elmúlt években. Bízunk benne, hogy jó döntést hoztak az illetékesek azzal, hogy megpróbálják frissíteni a helyszíneket. Majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle, szurkolunk, hogy jó legyen és mindenki számára élvezetes legyen az idei, magyar rallyeszezon.
Adjunk teret az ifjúságnak is! 🙂 Gergő! Tavaly óriásit mentetek. Hogy emlékszel vissza 2022-re?
Kovács Gergő: A tavalyi évet az Eger Rallye-val kezdtük, aztán mentünk még Kazincbarcikán és itthon, Ózdon is. Egerben és Kazincbarcikán megnyertük a P14-es géposztály, valamint a BMW Kupa csatáit, Ózdon pedig az abszolút értékelésben is mi futottuk a legjobb időt. Kár, hogy az autónk miatt nem vettek figyelembe minket az összetettben, de akárhonnan nézzük, mégiscsak abszolút győzelmet arattunk a Rally2 Bajnokságban. Ennek rettenetesen örültünk. Pláne annak tükrében, hogy 2022-t a tanulásra szántuk, aztán két bajnoki címmel sikerült befejeznünk. 110%-osnak mondhatjuk az elmúlt évünket, felülmúlta minden várakozásunkat, tökéletesen elégedettek vagyunk vele.
Az eredményeitek alapján nem kérdés, hogy megérdemlitek azt, hogy a Rally1 ORC-ben, vagy akár külföldön versenyezzetek idén. Mégis megleptetek ezzel a döntéssel…
Kovács Gergő: Mi sem ezt terveztük. A terv igazából a Rally2 Bajnokság lett volna, de amikor megjelent a 2023-as versenynaptár tervezete, akkor nyilvánvalóvá vált a számunkra, hogy nem tudjuk úgy összehozni a bajnoki szezont, ahogy szeretnénk. Az elsődleges számunkra továbbra is a tanulás, emiatt váltunk, ezért akarunk két fronton is tapasztalatokat szerezni. Egyelőre csak aszfalton versenyzünk, de bevallom, hogy nagyon piszkálja a fantáziámat a murva. Szinte minden adott hozzá, úgyhogy arra is előbb-utóbb sort fogunk keríteni. Hogy hol kezdünk idén, még nem tudjuk, de jó lenne, ha a Salgó Rallye-n már mi is ott lehetnénk.
Ennyi volt a Rally2-es karrieretek? A csúcson hagyjátok abba? 🙂
Kovács Gergő: Szomorúan intünk búcsút a Rally2-nek, de reméljük, hogy csak ideiglenesen. Amennyiben a későbbiekben nem kerülnek tőlünk ennyire messze a Rally2 Bajnokság futamai, ha az apa által említett tradicionális futamok közül csak néhányat visszahoznak, és még a BMW Kupa is megmarad, akkor 2024-ben mindenképpen visszatérünk a Rally2 mezőnyébe a bajnoki címeinket megvédeni.
Rallye2.hu – Salánki Gábor





