Békési Richárd és Bernát Martin Zsolt listavezetőként érkezett Győrbe, de nagyon hamar ki kellett állniuk, mert Tényőn kicsúsztak és rendesen odacsapták az autójuk alját az egyik árokba. A fiúk most gyógyulnak, lassan az autó is elindul majd ezen az úton, de az biztos, hogy sokat fogják vakargatni a fejüket a Zemplén Rallye rajtjáig. Békési Richárddal beszélgettünk.
Két győzelemmel a tarsolyotokban, maximális pontszámmal, fényben, pompában érkeztetek meg a Győr Rallye-ra, jobban nem is állhattatok volna. Mi volt az elképzelésetek bajnokság harmadik futamával kapcsolatban?
Felkészítettük az autót és indulás előtt szerettük volna kipróbálni, egy kicsit a versenyre akartunk hangolódni, ezért teszteltünk vele egyet. Éppen ezen a tesztkörön történt egy kis malőr, mivel felcsapódott a motorháztető, betört a szélvédő, sérült a tető, meg minden más is, amivel a gépház fedele találkozott. Ez az eset elnyújtotta a felkészülési időnket, azt az időt pedig lerövidítette, amit pihenéssel, vagy a pályák elemzésével, a videós ismerkedéssel akartunk tölteni. Szerda délutánra lett kész az autó, csütörtökön pedig indultunk a Győr Rallye-ra. Nem voltam a legfrissebb, ettől függetlenül jól lejártuk a pályákat, szerintem brutál jó itinert írtunk, igyekeztünk minden infót feljegyezni. Esőben készült az itiner, úgyhogy láttuk azt is, hogy hol lesz kihordás, mert már az utcai autókkal is megcsinálták a nagyok a nyomokat, a tövezéseket, úgyhogy én azt gondoltam, hogy ez egy jó hétvége lesz. Vezettünk a rajt előtt, természetesen jól akartunk szerepelni, és őrizni akartuk a legjobb pozíciót.
Pénteken a City Stage-el kezdődött a verseny, szombaton pedig nem jutottatok túl messzire sajnos…
Nagyon jól sikerült a belvárosi gyorsasági, 0,1-el kaptunk csak ki Rimár Tamáséktól, nagyon élveztük, mert tényleg azt éreztük, hogy a kocsi is olyan, amilyennek kell lennie. Sajnos szombat reggelre elfogyott a kezdeti lendület, kicsit dekoncentrált voltam, de rendben elrajtoltunk és jól haladtunk Tényőn. Néhány kanyarral korábban attól a helytől, ahol elestünk, egy őz ugrott át előttünk. Az eset igazából nagyon nagy korrekciót nem igényelt a versenytempón, de engem megzavart, kiestem a ritmusból. Volt egy sima jobb tő, majd ötven, nagy fék, és az a kanyar, ahol kiestünk. Valamiért a koncentráltságom teljesen elveszítettem, és azt néztem, hogy a tőből hol fogok visszalépni, de mindezt ugye ötödik fokozatban. Eltévesztettem a kanyart, és nem tudtam pontosan, hogy hol járunk. Sajnos ez az én hibám volt. Mikor rájöttem, hogy hol tartunk, egyszerűen nem volt idő semmire, túl későn fékeztem. Mire megértettem, hogy Marci már másodjára mondja, hogy milyen kanyar fog jönni, addigra már túl késő volt bármit is szépíteni. Persze próbáltam menteni a menthetetlent, hirtelen visszaváltottam, elkezdtem menekülni a tőbe, de ezzel még jobban kitoltam saját magunkkal, mert a padkavédelem feldobott minket, onnantól már teljesen lehetetlen volt annyira lassulni, hogy bármit is mentsek a helyzeten. A belső felvételen látom, hogy küzdöttem a kézifékkel hátha, oldalazva legalább egy kicsit tudok szépíteni, többet lassulunk, de egyszerűen nem fordult már sehova az autó.
Jól ránk ijesztettetek…
Nem akartuk, hidd el! Becsapódtunk, Marci borzalmasan megütötte alulról a derekát, emiatt a mentők emelték ki a kocsiból, innen is köszönjük a munkájukat! Ő ment szépen a kórházba, CT-re, én pedig ott maradtam az autóval. A nézők nagyon kedvesek voltak, és a rescue is, segítettek kiemelni a kocsit az árokból, és maximálisan figyeltek rá, hogy a lehető legkisebb kárral kerüljön vissza az útra. De enélkül is jelentős a kár az autóban.
Folytatás? Meg tudjátok javítani Zemplénig?
Az a baj, hogy…
Rossz, ha így kezdődik egy mondat…
Igen, tényleg rossz a helyzet. A saját anyagi forrásainkból nagyon nehéz lesz talpra állni. Nem egyszerű a helyzet, most próbáljuk felmérni, hogy mit honnan tudunk beszerezni és, hogy mit lehet megmenteni. Túlnyomórészt sajnos pont olyan alkatrészek sérültek, amik nem egyeznek meg az utcai autóéval, szinte minden Peugeot Sport-os, például, többek közt a féltengelyek, a bölcső, a csonkállvány, úgyhogy ez drága mulatság lesz most. Szét lesz szedve, megnézi a kocsit a karosszérialakatos, ezután nyilván még tisztábban fogunk látni. Szeretnénk ott lenni a Zemplén Rallye-n, mert továbbra sem állunk rosszul a bajnokságban, de jókora falat lesz ez a projekt. Nekünk is fel kell még épülnünk, mert a mozgás azért még nekem sem annyira egyszerű, emelni, fogni, bármit, vagy a váltót egyesbe rakni, az is fájdalommal jár. Az öcsém kb. képtelen ülni, ő inkább vízszintesen, vagy félfekvő pozícióban tölti az idejét, úgyhogy ott tartunk, hogy meglátjuk. Igyekszünk magunkat mihamarabb összeszedni, aztán jöhet a kocsi is, végül pedig kiderül, hogy mi lesz a Zemplén Rallye-nkkal, de az tisztán látszik, hogy ez most egy nagyon nehéz időszak lesz a számunkra.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor
