Strider Zoltánnak és Borsfai Dávidnak akadtak nehéz pillanatai a Győr Rallye-n, egyszer Zoli már keresztet is vetett az egészre, de végül kiharcolták maguknak az egyik legkeményebb géposztályban a bronzérmet. Strider Zoltánnal beszélgettünk.
Az Eger Rallye neked volt hazai futam, a Győr Rallye pedig Dávidnak. Hogyan készültetek rá, mi volt az elvárás Győrrel szemben? Információim szerint teljesen ismeretlen terepre érkeztél.
Gyakorlatilag így van, kizárólag a Rába Ringen jártam korábban, de ott is már nagyon régen, úgy kb. 20 éve. Trabanttal mentünk, akkor kiestünk, nem jó emlék, sok előnyünk nem származott belőle. Tényőn soha nem jártam. Dávidnak fontos volt a futam, alig várta, hogy hazai környezetben, a barátai, ismerősei előtt versenyezhessen. Az egri kiesésünk után csalódottak voltunk, főleg azért mert jó helyről búcsúztunk, ezért Győrben rendezni akartuk a renoménkat, szerettük volna átmenteni a korábbi jó tempónkat.
@rallye2.hu Strider Zoltán-Borsfai Dávid Győr Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Tényő-Ravazd #Rally #rallye #rallycar #rally #rallyecar #rallying #rali
Sikerült?
Nem feltétlenül, de egy alapvetően elfogadható helyezéssel célba értünk, ezért csöppet sem voltunk boldogtalanok. Az autóban egész nap éreztük, hogy nem volt meg a megfelelő tempó. A ravazdi gyorsasági szakasz közepe igencsak tempós, ott egy kicsit bizonytalan voltam, abban hagytunk bőven. A második körben ráadásul ért miket egy meglepetés is Ravazdon, egy olyan részen, ahol ötödikben teljes gázon, kb. 150-el kellett volna mennünk. Egyszerűen leállt a motor, durrogott, dadogott, a műszerfal mindent is kiírt, szinte a nullára megálltunk, már kerestem a helyet, hogy hová tudunk lehúzódni, hogy a mögöttünk érkezőknek ne legyünk az útjában. Akkor elkönyveltem, hogy a két hazai futamot áthúzhatjuk egy nagy piros kereszttel, ám amilyen váratlanul a probléma jelentkezett olyan váratlanul meg is szűnt. Raktam visszafelé a fokozatokat, motorfékkel gurultunk, és hirtelen teljesen magához tért a kocsi. Ezután semmi gond nem volt vele. A Rába Ring nekem tetszett, én szeretem az ilyen szlalom jellegű dolgokat, viszont a 208-as nem annyira, a kézifékkel sokat küzdöttünk. A Peugeot fordulóköre rettentően nagy. Sok visszafordító kanyar volt, ezeket csak kézifékkel lehetett rendesen megoldani, de nem bírtuk vele ráfordítani a kocsit. Tolatni is kellett, körönként legalább két alkalommal. Kerestem a poros részeket, hogy hátha az segít. Ez sem mindig jött be, megesett, hogy túlforogtunk. A motor leállása és a kézifékkel történt szenvedés miatt egy percet biztosan elvesztegettünk. Bevallom a végére ez alaposan elvette a kedvemet. Nem tudtuk azt a tempót hozni, amit szerettünk volna, bár az első három helyezettel szerintem úgy sem sikerült volna komolyabb csatába bonyolódnunk, ha minden rendben van körülöttünk. A negyedik helyre azonban az én kis bizonytalanságommal együtt is oda lehetett volna érni. A 6-os kategóriában örültünk a harmadik helyünknek, de tudjuk, azt is, hogy estek ki előlünk, mi legalább végig értünk, nagyobb hibák nélkül. Jó, hogy Dávid, az otthoni versenyéről kupával tudott hazatérni. Szép emlék lesz neki. Szomorúak tehát nem voltunk, csak éreztük azt, hogy több volt ebben a hétvégében.
Az lehet, de egy futammal a bajnokság vége előtt még mindig ott vagytok a ORB2-ben, a Top5-ben, ami azt jelenti, hogy a Diósgyőr Rallye végén akár még az abszolút bajnoki címet is megszerezhetitek.
Ha kizárólag a matematika és a számmisztika oldaláról közelítjük meg a dolgot, akkor igazad van, valóban ez a helyzet. Matematikai esélyünk a géposztály és az abszolút értékelés első helyére is van. Ehhez viszont szükségünk lenne egy fantasztikusan jó csillagállásra, az pedig közismert, hogy az élet produkált már furcsa és váratlan dolgokat. Azt viszont szeretném leszögezni, hogy senki szerencsétlenségét és pechét nem kívánjuk. Mindenképpen elutazunk Miskolcra, küzdeni fogunk, de nem az első helyek megszerzése lesz a reális célkitűzésünk. A legfontosabb az lesz, hogy minimum azt a helyezést megtartsuk az év végére, ahol most állunk.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor
@rallye2.hu Strider Zoltán-Borsfai Dávid Győr Rallye 2023 Rallye2 Gy3 Győr City Stage #Rally #rallye #rallycar #rally #rallyecar #rallying #rali






