Fekete Dani navigátorok kisebb seregével – konkréten öttel – osztotta meg Subaruját az évad nyolc versenyén, de Kovács Zoli, akivel az Ózd Rallye-n is rajthoz állt lett az év egyértelmű csúcstartója, a három közös versenyükkel. Daniék az idén először gyakorlatilag különösebb munka és álmatlan éjszakák nélkül indulhattak el versenyezni. A bajnokság utolsó futamára már szinte teljesen összeállt a Subarujuk, így ha némi technikai gondok után is, de boldogan gurulhattak át a srácok az ózdi céldobogón. Fekete Danit kérdeztük.
Rallye2.hu: Rég várt pillanat jött el számotokra az Ózd Rallye előtt, mivel ha jól tudom nem sok munkátok volt az autótokkal a futam előtt, a felkészülés során.
Fekete Dániel: Így van. Azt hiszem ez volt az első versenyünk az idei évben, amikor az ég adta egy világon semmit sem csináltunk a kocsinkkal a verseny előtt, csak felálltunk vele a trélerre. A futóművel próbálkoztunk egyedül egy kicsit. Volt egy elképzelésünk, hogy milyen beállításokkal autózzunk a borsodi pályákon, de azt is csak azért akartuk kipróbálni, hogy azzal is megtapasztalhassuk az autó viselkedését.
Rallye2.hu: Ettől függetlenül maradt a murvás gumi a kocsin.
Fekete Dániel: Igen, de azért igyekszünk mindig az úton tartani az autót, és azt mondhatom, hogy az elképzeléseink jónak bizonyultak, segítettek ebben. A szervizben, az első kör után még módosítottunk ezeken a beállításokon, amitől tovább javult a kocsink kezelhetősége. Örülök neki, hogy folyamatosan tesztelgettük a futóművet, szerencsére mindig jó irányba mentünk és elég jól meg is ismertük, mert nagyon fontos, hogy egy ilyen futóművet hibátlanul be tudjunk kalibrálni. Jól is mozgott vele az autónk az ózdi gyorsaságikon.
Rallye2.hu: Hogyan sikerült a versenyetek, előfutásotok?
Fekete Dániel: A Sajókaza-Felsőnyárád gyorsasági csúszósságára még a legjobb slick gumikkal is panaszkodtak a versenyzőtársak. Tényleg oltárian csúszott, de nekünk jó volt. Kiszámíthatónak éreztem. Lehettünk volna egy picivel bátrabbak, de itt ott azért meg tudott lepni, úgyhogy inkább óvatosabbak voltunk. A Felsőkelecsény az volt a csúcs. Oda készültünk, igazából arra állítottuk be a kocsinkat. Tetszett és pont ezért voltunk szomorúak, hogy a második körben ki kellett venni a programunkból. Sátát már ismertük, szeretjük is, ezért ott a negyedik speciálison megpróbáltunk menni egyet úgy, mintha időre, rendesen mezőnyben mennénk és küzdenénk. Jól sikerült, amikor régen rendesen versenyeztünk, akkor mentünk ennyire jókat. Nagyon élveztük, bár időt még magunknak sem mértünk, nem tudjuk hová lettünk volna jók. A sötét Sátára úgy készültünk, hogy csak lecsorgunk rajta lassan, óvatosan, mert a világításunk az nem volt éppenséggel a toppon. Aztán még a töltésünk is elment, kalandos volt a célba jutásunk. Összességében jó lehetett volna az Ózd Rallye-nk, de én az ilyen kis malőrök miatt, leginkább csak felemásként értékelném.
Rallye2.hu: A Subarutokat az év során gyakorlatilag a haláltól mentettétek meg. Újjáépítettétek, életet leheltetek bele, de a tesztidőszakotok az Ózd Rallye-val véget ért. Hogyan tovább? A Mikulás Rallye-ra elkelt a gép, Jánosa Ákos már elárulta, hogy ő fogja Veszprémben kipróbálni, de titeket hol láthatunk legközelebb? 2017?
Fekete Dániel: Mi már nem hiszem, hogy fogunk vele versenyezni mostanság, de egy szponzorautóztatást jó lenne összehozni, azt nagyon szeretnénk csinálni. Ezt én mindenképpen murván szeretném megvalósítani, de nagyobb falatnak bizonyult egy jó murvás szakaszt szerezni, mint, ahogy én azt először gondoltam. De rajta vagyunk a megvalósításán. A Mikuláson, ahogy említetted Jánosa Ákosék hajtják majd a kocsit, de a Szilveszter Rallye-ra is akadt már kérő, ott úgy tűnik, hogy Harsányi Zsoltiék autóznak majd vele a mogyoródi gyorsaságikon. A 2017-es évvel kapcsolatos kérdésedre még nem tudok most válaszolni. Korán van még hozzá, nem tudjuk. Kétséges, hogy összejön e a büdzsénk ahhoz, hogy ilyen gumifogyasztás mellett versenyben menjünk, pláne az ORB mezőnyében, ahol még több a kilométer, mint a Rallye2 Bajnokságban. Meglátjuk. Nyilván attól is függ a döntésünk, hogy a támogatóink mit preferálnak. Bárhogy is alakuljanak jövőre a dolgaink, mi nekik és a szervizcsapatunknak is végtelenül hálásak vagyunk azért, hogy az idén megtapasztalhattuk, hogy milyen szenzációs érzés egy ilyen remek versenyautóval róni a kilométereket a gyorsasági szakaszokon.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
